Népszavazást, minek?!

A népszavazást tartom az egyik legsunyibb politikai húzásnak, amit a választottak saját választóikkal szemben elkövethetnek. Főleg ha alkotmánymódosításról, EU-hoz való csatlakozásról, új pénznem bevezetéséről, területi felosztásról vagy egyéb hasonlóan magas dimenzióban levitáló ügyben kérik ki az istenadta nép véleményét. Mert honnan is tudná a hétköznapi ember, hogy milyen következményei lesznek egy alkotmánymódosításnak, mi az előnye vagy a hátránya annak, ha kevesebb a parlamenter, mennyit nő, vagy esik a nemzeti valuta értéke, ha bevezetik az eurót, mi lesz, ha nem ez a három, hanem az a három megye alkot majd egy régiót. Illetve van egy halvány elképzelése arról, hogy egyes ügyeknek milyen következményei lesznek, de ezt az elképzelést csak azokból az információkból tudta kialakítani, amit épp azok az emberek mondanak el neki, akik ahelyett hogy rövid úton döntenének, átruházzák a felelősséget. Tehát a politikus, aki közvetlen forrásból tudja, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár egy-egy döntés meghozatala, nem szavaz, hanem ehelyett népszavazást kezdeményez, és elvárja, hogy az a hétköznapi ember mondjon véleményt, aki a legutolsó parlamenti választásokon épp ezt szabta meg a politikus munkájaként: mérlegelni és dönteni!

Szóval népszavazást kezdeményezni a hétköznapi embertől olyan távol álló dolgokban, mint például a régiósítás, szerintem alattomos húzás, ami csak arra jó, hogy lehessen szórni a közpénzt, meg arra, hogy ha nem nem hozza meg a várt sikert, lehet majd vállat vonogatni, hogy „de hát a nép akarta így!”. Ha pedig sikerre ítéltetett, lehet egymást politikusilag hátba veregetni és fontolgatni, hogy kvantumfizikai kérdésekben is írjanak-e ki népszavazást.

Princz Csaba