Néptáncest Avasújvárosban
Utoljára módositva: 2014-09-14 18:41:42

Az avasújvárosi MADISZ-szervezet néptánc- és népdaléneklési estet szervezett szeptember 13-án estére a községközponti falumúzeum udvarára.

Kicsinek bizonyult a tájház udvara, széles volt a jókedv szombat este

Szatmári, Nyárád-menti, mezőségi, sóvidéki táncokat és a helyiek által különösen kedvelt csárdást táncoltak a szombat esti táncház résztvevői az avasújvárosi tájház udvarán, de a népdal-repertoár még ennél is színesebb volt, tulajdonképpen minden olyan nótát elénekeltek, amihez épp kedvük támadt. Együtt daloltak borászok, nőszövetségi tagok, idősek és fiatalok egyaránt, a kíséretet és a talpalávalót a Désről érkezett Rezeda zenekar húzta, a hangulat csak éjfél után hagyott alább. Táncban a prímet a tizenkét fős avasújvárosi Bokréta néptánccsoport tagjai vitték. „Sorozatban már harmadjára szerveztük meg ezt a népi estet — mondta elportálunknak Kocsis Tünde, a MADISZ helyi szervezetének elnöke —, minden évben, szeptember második szombatján azért tartjuk ezt meg, hogy a helyi táncokat, avasi magyar népdalokat népszerűsítsük és a köztudatban megtartsuk.”

A tizenkét fős avasújvárosi Bokréta néptánccsoport

A rendezvény alkalmából a helyi Bakator Hegyközség borai is az asztalokra kerültek, száraztól édesig, fehértől vörösig mindenféle bort, mindenki találhatott ízlésének megfelelő szőlőlevet az este folyamán. A Tebécs Piroska által kemencében megsütött, házi zsírral megkent kenyérrel csillapíthatta éhét a közönség és a táncosok, az édesszájúak a Szabó Ida Nőszövetség tagjai által sütött fánkot kóstolgathatták. Ecettel savanyított borvíz várta a nem borra szomjazókat, de aki erősebb élményre vágyott, helyi főzésű gyümölcspálinkákból is válogathatott. Az idei avasújvárosi népi estet a helyi tanács, a Bakator Hegyközség, a Szabó Ida Nőszövetség, a Cereale Kft., Tatár Katalin, Bodnár Erzsébet, Majláth Enikő, Tebécs Piroska, Nyáguli Hajdú Szilvia, Kocsis Ferenc és Büte Pál támogatta.

Princz Csaba

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Várod már a tavaszt?
Természetesen várom
Várom, de még messze van
Máris tavasz?
Nem szeretem a tavaszt
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. február 20.
Ha tudja, hogy mik a gyenge pontjai és érzi is, hogy jó lenne ezekben előrelépni, tudatosan menjen az olyan helyzetek elé, amelyek erősítik.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. február 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 25 dkg csicseriborsó, 1 l zöldségleves-alaplé, 2 db burgonya, 1 szál póréhagyma, 2 gerezd fokhagyma, olívaolaj, só, bors, ...