Néptáncok és -dalok színes kavalkádja

Amitől a PMN más, mint egy átlagos „tömegfesztivál”: különösen gazdag népzenei és néptáncfelhozatal, éjszakába nyúló táncház, honfoglalás korabeli jurta, kézműveskedés, megunhatatlan népi játszókert, bogdándi béles és sváb strudli.

A PMN Kossuth-kerti kavalkádjának nemcsak egyik védjegye, de elmaradhatatlan alappillére is a népzene és néptánc, a hagyományos mesterségek bemutatója, a népi játszókert és természetesen a gyermekkort idéző, nagymamák által készített „egyszerű népi ételek”, pontosabban a bogdándi béles, a sváb strudli — egyszóval mindaz, ami Szatmárra jellemző, és ami igencsak megkülönbözteti a többi „tömegfesztiváltól”. S nem volt ez másként a most nagykorúságát ünneplő PMN Kossuth-kerti kavalkádján sem, az árnyas sétányok mentén szombaton már kora délelőttől nagy volt a nyüzsgés: egész utcányi kézműves rendezgette vásárlócsalogató portékáit — köztük a kedves ismerős, a széki Tasnádi Mária, aki több mint egy évtizede jár vissza a PMN-re csodálatos kalotaszegi varrottasaival és szőtteseivel, a szatmári és szilágysági fazekasok, a festett üvegcsodákat s még azoknál is színesebb mézeskalács figurákat készítők; a fáradhatatlan bogdándi és mezőpetri hölgykoszorú a kánikulával nem törődve, szinte csak percnyi szusszanásra meg-megpihenve dagasztotta-gyúrta a méltán híres béles és strudli tésztáját, amit nem győztek olyan gyorsan sütni, mint amilyen gyorsan elfogyott.

A már hosszú évek óta megszokott helyen várta a kisszínpad a táncosokat és a nézőket, amely nem véletlenül van ott felállítva, ahol, hiszen a Zöld Ház melletti kis terecske remek lehetőséget nyújt a táncra mindazoknak, akiknek valamelyik néptáncegyüttest nézve elkezd bizseregni a vérük. A többórás néptáncutazás a szatmárnémeti Röpike Néptánccsoport összeállításával indult útjára, amely vajdaszentiványi táncokat járt, majd a bogdándi Rozsmalint vitt el a Tövishátra lassúcsárdásával, ugrálósával, az Avasújvárosi Bokréta az erdélyi néptánc világában különösen méltóságteljesnek minősülő székit járta, a nagykárolyi Rekettye csoport sóvidékit és szilágyságit ropott, a már hazajárónak számító érmihályfalvi Nyíló Akác felvidékit és magyarbődit, a mikolai Gyöngyösbokréta szatmári verbunkot, akárcsak a pusztadaróci Pünkösdi Rózsák, a megye Szamoshát néptánccsoportja pedig szilágyságit — a táncok közben pedig Brugós Anikó és a nagyváradi Motolla Énekegyüttes énekelt Kodály Zoltán gyűjtötte nagyszalontai, valamint érmelléki dalokat. A vigasság azonban messze nem ért véget az utolsó tánccal, színpadra lépett ugyanis a már nagyon (és hosszú évek óta) várt Pál István Szalonna és bandája, akik körbeénekelték Erdélyt, s fantasztikus, humoros történetekkel fűszerezett bő másfél órás koncertjük alatt nem volt olyan néző, akinek ne mozdult volna a lába, nagylábujja, dereka, mint ahogy több népdalt is kórusban énekeltek a művészekkel — akik cseppet pihentek csak, majd a már jól ismert és mindig óriási sikernek örvendő szabadtéri táncházban késő estig húzták a talpalávalót a moldvai Sugalló és az ugyancsak Szatmárra hazajárónak számító Soroglya zenekarral.

Nem mellesleg a népdalok ritmusára pingálták a faládikókat, készítették a nemezt a honfoglalás korabeli jurta mellett, de még a hatalmas kovácsmester is ritmusra kalapálta az izzásig hevített vasat, miközben kicsit arrébb, a népi játszókertben nem akart vége szakadni a fahalacska-halászatnak, Paprika Jancsi Csúzlizdájától is nehezen szakadtak el a lurkók, a kosárkörhinta szinte soha nem pihent (sőt, a vállalkozó kedvűek még a tekerését is kipróbálhatták), Barta Kati Molyoldájában pedig évszázadot léptek vissza, a Pál utcai fiúk korába a gyerkőcök, és játszottak önfeledten.

Szabó Kinga Mária