Néptánctábor lesz júliusban
Utoljára módositva: 2019-06-07 10:43:01

Huszonharmadik alkalommal várja július 7–13 között a gyerkőcöket a Néptánc- és kézművestábor (no meg Benedek Árpi bácsi) az avasi dombok és a muzsdaji tó találkozásánál, Avasújvárosban.

Lassan közeledik a nagyvakáció, és itt az ideje számba venni a nyaralási programokat, lehetőségeket — a már több mint két évtizede (méltán) nagy népszerűségnek örvendő Néptánc- és kézművestábor idén július 7-én nyitja kapuit Avasújvárosban. A tábor célja a kezdetektől változatlan: ismerjék és szeressék meg a kicsik s a nagyobbak a szatmári néptáncot, népdalokat, hisz köztudott, hogy a néptánc fejleszti a ritmusérzéket és a zenei képességeket, elősegíti a térérzékelést, javítja a testtartást, a mozgáskoordinációt és a kommunikációs készségeket, kitűnő közösségteremtő, erősíti az összetartozás érzését — s mindezek mellett nagyszerű szórakozási lehetőség is. A tábor néptáncoktatói a nagyváradi Benedek Árpád táncpedagógus, valamint Dimény Eszter, Konrád Tamás és Brugós Anikó (egykori tanítványok), a résztvevők füzetbe rendezve kapják meg a teljes szatmári táncrend dalait, a népdalok egy része pedig Fejér Kálmán Rózsát hintettem gyalogútra című kötetéből való. A népzenét természetesen most is a nagyváradi Csillagocska zenekar szolgáltatja a tájainkon szintén nem ismeretlen Soroglya zenekarral közösen, s a zenekar tagjai a hangszereiket is bemutatják, valamint közreműködnek az énekoktatás során, az esti táncházakban pedig jelentős szerepet kapnak más tájegységek táncai.

A július 7–13. közötti tábor programját a délelőtt, délután oktatott szatmári néptánc és a napi egyórás népdaléneklés, valamint a citera- és furulyaoktatás mellett változatos kézműves-foglalkozások egészítik ki — fazekaskorongozás, keresztszemezés, hímzés (varrás), bőrözés, papírfonás, az alkotásokat pedig természetesen hazavihetik — s minden este 19 órától táncház zárja a napot, míg a tábor a hagyományos Gálaműsorral és tábortűzzel ér véget.

Akárcsak tavaly, idén is korosztály szerint két csoportban (7–10 év közötti kicsik és 11–15 év közötti nagyok) zajlik az oktatás, és hasznos tudni a táborba jelentkező gyermekeknek és kísérőiknek: tízfős csoportok jelentkezését is várják kísérő tanárral/felvigyázóval; a résztvevőknek önköltségen kell eljutniuk a tábor helyszínére július 7-én, vasárnap 17 órára; az elszállásolás az avasújvárosi Mujdeni szobákban történik azoknak, akik messzebbről érkeznek, mint 40 km — a legfontosabb tudnivaló pedig: jelentkezni legkésőbb június 15-ig lehet a 0746.595.544-es telefonszámon.

Szabó Kinga Mária

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...