×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
15 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Nagykároly

Néptánctalálkozó Nagykárolyban

2015.04.28 - 10:00
Megosztás:
Néptánctalálkozó Nagykárolyban

Vasárnap délután szervezték meg a nagykárolyi „rekettyések” a II. Nagykárolyi Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozót. A rendezvény bővelkedett az érdekesebbnél érdekesebb programokban.

A Szent László Közösségi Házba ismét szép számmal ellátogató érdeklődők kézműves-foglalkozásokkal, tánccal, íjászkodással tölthették az időt, este pedig a várva várt gálaműsorra is sor került a közösségi ház dísztermében, ami ismét kicsinek bizonyult. Kétségtelenül évről évre, rendezvényről rendezvényre egyre nagyobb sikere van a Rekettye Kulturális Egyesület által szervezett programoknak. A gálaműsor kezdetén Kovács Jenő polgármester, valamint Székely Sára, az egyesület elnöke szólt a jelenlévőkhöz. Az egyesület vezetője köszönetet mondott azoknak a lelkes pedagógusoknak, akik áldozatos munkájukkal minden alkalommal hozzájárulnak a rendezvények sikeréhez: Filep László és Kis Anett Mátészalkáról érkeznek, hogy táncot tanítsanak a kicsiknek, Agárdi Éva, szintén Mátészalkáról, a citerát oktatja, Bíró István pedig nyíregyházi furulyaoktató. A vasárnapi gálán bemutatkoztak a Rekettye Kulturális Egyesület csoportjai, ugyanakkor Nagyecsedről és Mezőfényről is érkeztek táncosok. Felléptek kisebb és nagyobbacska citerások, furulyások, a Rekettye-óvodásokat foglalkoztató, Boróka elnevezésű csoport, az Apró Rekettye, a Kis Rekettye, a Rekettye-utánpótlás, az Ecsedi Lápvidékért Egyesület Sárvár gyermekcsapata (ők énekkel), a Kraszna menti citerások (ők kísérték a többieket), valamint a Figura Táncegyüttes és természetesen a Rekettye Tánccsoport. Karády-dallamokat adott elő Óbis Kinga, szóló citerajátékkal pedig Görög Anita lépett fel.

Székely Sára örömét fejezte ki afölött, hogy a rekettyések mozgalma egyre sikeresebb, mint elmondta, már az első generációs rekettyések gyermekei is színpadra állnak. Szerencsére a folytonosság jellemző az egyesületre, így mindig van utánpótlás. A 2014/2015-ös tanév a népzene jegyében szerveződött, és nagy hangsúlyt fektettek a népzeneoktatásra is. Citerázni húszan, míg furulyázni tizenheten jártak egész évben, a jövőben pedig a hegedűoktatás bevezetését tervezik. Székely Sára felhívta a figyelmet a Mátka Népdalkör tevékenységére is, amelynek tagjai nemrégiben Ablakomba besütött a holdvilág címmel CD-t készítettek. A hagyományos és mindenki által ismert népzenén kívül kuriózumok is megtalálhatók a hanghordozón, melyeket tájszólásban adnak elő, hiszen Nagykároly és környéke egyike azon helyeknek, ahol legízesebben beszélik a magyar nyelvet. A tervek szerint minden nagykárolyi és környékbeli oktatási intézmény kap majd a CD-ből. Székely Sára hozzátette, a tévhittel ellentétben, miszerint Nagykárolyban nincs élő folklór, a város és környéke egy különleges hely, amit a sváb kultúra csak tovább színesít.