Nevezetes Szatmár megyei családok
Utoljára módositva: 2014-06-18 09:38:41

Thoroczkay Sándor történelemtanár tegnap a magyar közigazgatás megszervezéséről és a történelmi családok szerepéről tartott előadást a Németi-templom gyülekezeti termében.

Thoroczkay Sándor

Thoroczkay tegnapi előadásában hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet történetének a honfoglaláson kívül egy másik nagy eseménye volt: a Szent István nevéhez fűződő államalapítás. István király megszervezte az ország közigazgatását, felosztotta várispánságokra (azaz királyi megyékre) és megszervezte az egyházat a püspökségek megalapításával. A királyi vármegye központja egy vár volt, annak vezetője, a várispán intézkedett közigazgatási, védelmi és közbiztonsági ügyekben. A XIII. század második felében a hűbéri viszonyok megerősödésének következtében, a birtokadományok folytán, a királyi vármegye átalakult nemesi vármegyévé, ahol a király által kinevezett főispán mellett jelentős szerepet játszottak a választott tisztségviselők (alispánok, szolgabírók), akiknek a tevékenysége egyfajta autonómiát is biztosított a vármegyének. A nemesi vármegye életében döntő szerepet játszottak azok a családok, akik származásuk révén (a honfoglaló nemzetségek utódai) királyi adományok révén töltötték be ezeket a tisztségeket, és irányították a megye politikai életét.

Családok

Az előadás során szó esett a Károlyiakról, a Vetésiekről, a Domahídiakról, a Báthoriakról, a Drágfyakról, a Berencei-Kovácsokról, a Böszörményiekről és a Darvayakról, e családok történelmi szerepéről.

Elek György

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Gnome alone
Ma, 11:00
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Gnome alone
Ma, 12:45
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Az igazság ligája
Ma, 14:30
Bruce Wayne tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince segítségével csapatot toboroz. Ehhez hasonló nem történt még soha: Batman és Wonder Woman mellé felsorakozik egy csapat metahumán: Aquaman, Cyborg és Flash. És amikor végre összefognak, rá kell jönniük, hogy talán még az ő egyesített erejük is kevés. Lassúak voltak. A Földet fenyegető katasztrófa már nagyon közel jár, és elképesztő hatalommal bír.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Megjött apuci 2
Ma, 16:45
Brad (Will Ferrell) és Dusty (Mark Wahlberg) elérték a lehetetlent: barátok és apatársak lettek. Minden simán megy, amíg Dusty régi motoros, macsó faterja, Kurt (Mel Gibson) és Brad ultraérzékeny és érzelmes apja, Don (John Lithgow) meg nem érkeznek a karácsonyi ünnepekre. Kurtnak feltett szándéka, hogy éket verjen Dusty és Brad közé. Vajon a fiúk össze tudnak-e dolgozni, hogy bebizonyítsák Kurtnak, hogy működik a modern nevelésük, és sikerül összehozniuk a nagy családi karácsonyt? A nagysikerű
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Az igazság ligája
Ma, 18:40
Bruce Wayne tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince segítségével csapatot toboroz. Ehhez hasonló nem történt még soha: Batman és Wonder Woman mellé felsorakozik egy csapat metahumán: Aquaman, Cyborg és Flash. És amikor végre összefognak, rá kell jönniük, hogy talán még az ő egyesített erejük is kevés. Lassúak voltak. A Földet fenyegető katasztrófa már nagyon közel jár, és elképesztő hatalommal bír.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Az igazság ligája
Ma, 20:55

MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR

KÖRKÉRDÉS
Felkészítetted-e már autódat a télre?
Igen, mindig időben felkészítem
Még nem, de a napokban már esedékes
Nem sietem el a dolgot, még van rá időm
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 19.)

    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...