×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
5 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON

Neymar nélkül mennek az elődöntőbe a brazilok

2014.07.05 - 02:20
Megosztás:
Neymar nélkül mennek az elődöntőbe a brazilok

A házigazdák válogatottja 2-1-re legyőzte Kolumbia csapatát a brazíliai labdarúgó-világbajnokság pénteki második negyeddöntőjében, ezzel 2002 után újra bejutott a legjobb négy közé. Az elődöntőben nem játszik Neymar és Thiago Silva.

Az eddigi kritikákat meghazudtolva, tetszetős focit mutatott be a brazil labdarúgó-válogatott a világbajnokság péntek késő esti negyeddöntőjében. Pontosabban, Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány legénysége végre hozta a tőle várt formát. A nagy lendület kissé meglephette a kolumbiaiakat, ugyanis az ellenfél a kapuja elé szorult, majd egy szöglet után, kihasználva a védelem hibáját, Brazília meg is szerezte a vezetést. A második félidőben viszont visszavett a tempóból a házigazda együttes, a kolumbiai csapat pedig képtelen volt veszélyeztetni. A selecao így is növelni tudta előnyét, David Luiz szépségdíjas szabadrúgással talált be. A kolumbiaiak a hajrá kezdetén tizenegyeshez jutottak, szépítettek, majd nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, de nem sikerült gólt szerezniük.

Neymar csigolyája sérült

A brazilok öröme nem lehet felhőtlen, sztárcsatárukat, Neymart ugyanis le kellett cserélni, mert Zuniga hátba térdelte. A támadót hordágyon kellett levinni a pályáról.

A brazil Globo Tv és Spor TV egybehangzó jelentése szerint véget ért Neymar világbajnoksága csigolyasérülés miatt. Legalább 4-6 hetes kihagyásról lehet szó, a harmadik csigolya sérült meg. Neymart nem kell megműteni, de Rodrigo Lasmar csapatorvos szerint a vizsgálatok törést mutattak ki, így a támadó ágynyugalomra szorul, semmi esély arra, hogy a vb-n már pályára lépjen. A brazil televízióban teljes sokkban elemezték az eseményeket, a játékostársakat is láthatóan megrázta a hír.

Luiz Felipe Scolari elárulta, Neymar a fájdalomtól sírva hagyta el a pályát, majd két csapatorvos kíséretében a fortalezai Sao Carlos Kórházba szállították.

Ráadásul nem kizárólag Neymart veszítette el a kulcsemberek közül Brazília, a kolumbiaiak ellen gólt szerző csapatkapitány, Thiago Silva is kiesett az elődöntőről eltiltása miatt.

„Nemcsak Neymar, hanem Thiago Silva is nagyon fog hiányozni a németek ellen, de reméljük, az ő munkáját Dante majd elvégzi. És szuper meccsünk lesz. Rá kellett szólnom a játékosokra, mert a második gól után már harmadikat meg negyediket akartak rúgni. Nincs szükség annak bizonygatására, hogy tudunk harmadikat vagy negyediket is rúgni. Szerencsére nagyon jól összpontosító játékosaim vannak, hallgattak rám, ez egy igazán szuper társaság – összegezte a mérkőzést Scolari, majd újra üzent a nyilvánosság vele nem szimpatizáló részének. – Másfél éve dolgozunk együtt. Senki sem hitt ebben a csapatban. Tíz napja még abban sem hitt senki, hogy bejutunk a nyolcaddöntőbe, nemhogy a negyeddöntőbe. Most meg már azon is túl vagyunk. Nagyon nehéz feladat jön, de tudjuk, hogy képesek vagyunk megoldani.”

„Továbbjutásról álmodtunk, de hibákat követtünk el, és a brazilok kihasználták azokat – kezdte értékelését José Pekerman, a kolumbiaiak argentin szövetségi kapitánya. – Az álmunk és az akaratunk ezúttal nem volt elegendő. Ezzel együtt szuper világbajnokságon vagyunk túl, a kolumbiai futball megmutatta értékeit. Nagyon sok kiváló játékos volt a pályán ezen a meccsen, és mivel mindkét fél nagyon akart nyerni, óhatatlanul is kialakultak nagy párharcok, voltak kemény belépők. Brazília nagyon óhajtotta ezt a győzelmet, ezért hatalmas tempót diktált, és ebben az intenzív játékban nem tudtuk a tőlünk megszokott folyamatos játékot nyújtani.”

A brazilok a 2006-os és a 2010-es vb-n a negyeddöntőben kényszerültek búcsúra. Legutóbb a 2002-es tornán jutottak a legjobb négy közé, Dél-Koreában győzni tudtak, éppen Németországot verték a fináléban.

A brazil-német csata megismétlődik, ezúttal a keddi elődöntőben.

Negyeddöntő

Brazília - Kolumbia 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Thiago Silva (7. perc), David Luiz (69.), illetve Rodriguez (80., 11-esből).

Brazília: Julio Cesar - Maicon, Thiago Silva, David Luiz, Marcelo - Fernandinho, Paulinho (Hernanes, 86. perc) - Hulk (Ramires, 83.), Oscar, Neymar (Henrique, 88.) - Fred.

Kolumbia: David Ospina - Juan Zuniga, Cristian Zapata, Mario Yepes, Pablo Armero - Juan Cuadrado (Juan Quintero, 80. perc), Fredy Guarin, Carlos Sanchez, Victor Ibarbo (Adrian Ramos, 46.) - Teofilo Gutierrez (Carlos Bacca, 70.), James Rodriguez.