×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Nincs elég helyi rendőr

2015.04.30 - 09:43
Megosztás:
Nincs elég helyi rendőr

324 koldust és 203 elhagyatott gépkocsit azonosítottak a szatmárnémeti helyi rendőrök tavaly.

A Megyei Területi Közrendészeti Hatóság (ATOP) tegnapi ülésén Precup Ioan, a Szatmárnémeti Helyi Rendőrség vezetője számolt be az intézmény 2014-es tevékenységéről. Mint az összefoglalóból is kiderült, a helyi rendőrség komoly létszámhiánnyal küzd, hiszen a jóváhagyott 150 tisztségből 103 van betöltve (ebből kilenc vezetői állás), s bár az elmúlt év folyamán sikerült 24 új személyt alkalmazniuk, 13-an megváltak az intézménytől. Amint azt az évértékelő során Precup kihangsúlyozta, az idei célok első helyei között szerepel az állomány létszámának bővítése.

Nos, ha a szükségesnél kevesebb munkatárssal is, de a helyi rendőrség igyekszik minél hatékonyabban működni, felügyelni a közrendre és a közbiztonságra — ennek érdekében például tavaly 324 koldust azonosítottak, akiket összesen 511 esetben bírságoltak meg. Szatmárnémeti különböző részein ugyancsak azonosítottak 203 elhagyatott gépjárművet, s ezek tulajdonosait felszólították, hogy szállítsák el — a sok esetben roncsszerű állapotban lévő autót — a közterületről. Közülük 180-an eleget tettek a felszólításnak a megszabott időn belül, 10 autót a hatóság szállított el, 13 esetében pedig még folyamatban van az eljárás. De nem csak koldusokat és gépkocsikat azonosítottak a helyi rendőrök, hanem 751 olyan személyt is előállítottak, akik ellen bűnügyi eljárás volt folyamatban. Az elmúlt év során összesen 2296 riasztás futott be hozzájuk — legtöbbjük csendháborítással, közterületi szemeteléssel és tűzgyújtással, kutyatartással és -sétáltatással, szabálytalan parkolással, illegális háziállattartással volt kapcsolatos.

A legtöbb büntetést — 6386-ot — közlekedési kihágások miatt rótták ki és ebből 2017 volt a szabálytalanul parkoló autós. Kilencven alkalommal ellenőriztek összesen 2548 kereskedelmi egységet és 181 alkalommal bírságolták meg őket különféle szabálytalanságok miatt — 15 bolt például azért kapott büntetést, mert nem tartotta be az ajtóra kifüggesztett nyitvatartási rendet.

 

Szabó Kinga Mária