Nincs tiltólistán, mégis levették a standokról a Wass Albert-köteteket
Utoljára módositva: 2014-06-11 11:12:52

A román rendőrök eltávolíttatták a szombati csíksomlyói búcsú árusainak standjairól a Wass Albert által írt könyveket — közölte kedden a Székelyhon.ro portál. A könyvek kiadója hatalommal való visszaélésnek minősítette a történteket.

A beszámoló szerint a Hargita megyei rendőrség gazdasági osztályának munkatársai ellenőrizték azokat az árusokat, akik a csíksomlyói búcsúra vezető út mellett állították fel standjaikat. Arra hivatkozva vetették le a standokról Wass Albert köteteit, hogy az írót jogerős ítélettel háborús bűnösnek nyilvánították az országban, és 2002 óta kormányrendelet tiltja a fasiszta, rasszista, illetve idegengyűlölő szimbólumok használatát, és az emberiesség elleni bűntettek elkövetőinek a népszerűsítését.

A Székelyhon.ro szerint volt olyan árus, aki ezután elővigyázatosságból a Nyirő József-köteteket is levette standjáról.

Gheorghe Filip a Hargita megyei rendőrkapitányság szóvivője a portálnak elmondta, egy árustól el is koboztak húsz „rasszista feliratú” pólót és tíz könyvet. A szóvivő az MTI megkeresésére pontosította: Wass Albert-köteteket foglaltak le kollégái, „további vizsgálatok elvégzése céljából”. Hozzátette, a vizsgálatok végén az ügyészség fog dönteni a könyvek kérdéséről. Azt sem tartotta kizártnak, hogy a vizsgálatot a könyvek erdélyi kiadójára is kiterjesztik.

A Székelyhon kérdésére Szabó Károly a székelyudvarhelyi könyvtár munkatársa megerősítette, valóban létezik Romániában könyvekre vonatkozó tiltólista, de az olyan kiadásokat tartalmaz, mint például Adolf Hitler Mein Kampfja. A korábban könyvtárigazgatói tisztséget is betöltő Szabó Károly szerint ha egy író felkerül a tiltólistára, értesítik a könyvtárakat, hogy a műveit raktáron kell tárolni, és csak kutatási célokra szabad kiadni. A könyvtáros hozzátette, nincs tudomása arról, hogy Wass Albert is felkerült volna a tiltólistára.

A marosvásárhelyi Mentor kiadó 1999-ben kezdte el Wass Albert műveinek a kiadását, és — amint a kiadó honlapján látható — 2012-ig 44 Wass Albert-kötetet jelentetett meg. A Mentor kiadó albumot is jelentetett meg Wass Albert nyomában Erdélyben címmel. Ezek a könyvek bármelyik erdélyi könyvesbolt kínálatában megtalálhatók.

Káli Király István, a Mentor kiadó főszerkesztője a Székelyhonnak határozottan cáfolta, hogy az író tiltólistára került volna. Szerinte a csíksomlyói incidens a „túlbuzgó ellenőrök” rovására írható. A kiadóvezető az eljárást hatalommal való visszaélésnek minősítette.

Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albertet 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt egy kolozsvári népbíróság távollétében halálra ítélte. Azzal vádolták őt a korabeli román hatóságok, hogy 1940-ben, a magyar hadsereg Észak-Erdélybe történő bevonulásakor parancsot adott több ember kivégzésére. A háborús bűnösök kultuszát tiltó romániai jogszabály értelmében három erdélyi településen távolították el talapzatáról az író szobrát, könyvei némelyike azonban román fordításban is megjelent.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Anyák elszabadulva
Ma, 18:25
Négy anya, akikben az egyetlen közös az, hogy gyermekeik egy iskolába járnak, elhatározzák, hogy összehoznak egy teljesen átlagos vacsorapartit, ahol végre borozgathatnak és pletykálhatnak kicsit úgy, hogy nem kell a férjeik és gyerekeik miatt aggódni. A vacsoravendégek a frissen elvált Jamie (Molly Shannon), "szuperanyu" Melanie (Bridget Everett), a túlstresszelt Emily (Katie Aselton) és legjobb barátja, a társadalmilag kirekesztett Kate (Toni Collette), aki el sem hiszi, hogy Emily rá tudta ve
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 20:00
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 22:05
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...