×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
13 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Nívós fotókiállítás a kastélyban

2015.02.02 - 11:23
Megosztás:
Nívós fotókiállítás a kastélyban

Vasárnap délben ünnepélyes keretek között nyitották meg, immár második alkalommal, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének nagykárolyi kiállítását a Károlyi-kastély Lovagtermében.

A Magyar Fotóművészek Világszövetsége (MFVSZ) 11 esztendő óta minden év augusztusában meghirdet egy versenyt, amelyre több száz kép szokott érkezni. Rangos zsűri bírálja el a beérkezett alkotásokat, s a díjazott képeket vándorkiállítás keretében, több helyszínen is bemutatják. Az erdélyi kiállítás-sorozat nyitóállomása Nagykároly lett, így az itteni közönség is láthatja a díjazott munkákat. A kiállításmegnyitó kezdő mozzanataként Gaja Dalma egy csodálatos népdallal varázsolta el a jelenlévőket. Dragoş Georgescu, a nagykárolyi Vénig László Fotóklub egyik tagja köszöntötte a megjelenteket, majd Kovács Jenő polgármester szólt az egybegyűltekhez. Egyrészt örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Vénig László nevét viseli a fotóklub, mely egyébként az egyik legaktívabb csoportosulás a városban. Köszöntötte a Magyarországról érkezett vendégeket is, elmondta, aki Szatmár megyében jár, mindenképpen meg kell látogassa Nagykárolyt, hiszen lassan-lassan a megye turisztikai központja lesz a város.

Hágó Nándor Attila, a fotóklub elnöke arról tájékoztatott, hogy a fotópályázatra beérkezett alkotásokat immár második alkalommal van alkalma a nagykárolyi közönségnek is megtekinteni. Az elnök elmondta, a februári-márciusi kiállításokkal mind-mind a XIX. században élt Szathmáry Pap Károly fényképészre és képzőművészre emlékeznek, akiről tudni kell, hogy ő az egyetlen olyan fotós, haditudósító, akit a román és magyar nemzet is a magáénak érez.

Dr. Patrus Sándor, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének (MFVSZ) elnöke beszédében elmondta, hogy az MFVSZ bár határokon átnyúló, de nemzeti alapokon álló művészi szövetség, mely egyesíti és támogatja a világ bármely országában élő és alkotó fotográfusokat, akik magyar nemzetiségűnek vallják magukat. Idén három kategóriában nevezhettek a fotósok a pályázatra: színes, fekete-fehér, valamint tematikus (a magyar népmesékből ihletődő) kategóriában. Idén 1500 képet küldtek be, melyből 45-öt láthat a nagykárolyi közönség. Az elnök kiemelte, különbséget kell tenni a jó kép és a művészi kép között. Az itt kiállított képek művészi alkotások: gondolatból születtek és gondolatot ébresztenek.

Kovács László Attila, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke egy Sepsiszentgyörgyön szervezett fotóverseny különdíját adta át Bikfalvi Zsolt nagykárolyi fotográfusnak.

A megnyitón kulturális műsorral közreműködött Vitéz Júlia, Putovits Ábel és Denisa Vasile.

A fotókiállítás két hétig látogatható a nagykárolyi kastélyban.