×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
13 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Nőnapi bált tartottak Halmiban

2014.03.09 - 18:48
Megosztás:
Nőnapi bált tartottak Halmiban

Nőnapot is ünnepeltek, telet is búcsúztattak, tavaszt is köszöntöttek a szombati bállal Halmiban. A hagyományosnak számító tavaszköszöntő mulatságon majdnem kétszázan vettek részt.

A helyi RMDSZ által szervezett félig batyus, félig egytálétel-menüs, amolyan utófarsangi és egyben nőnapi bál kezdődött szombat este és tartott vasárnap reggelig a halmi kultúrotthonban. Az éjszakai zenés-táncos mulatság annak a színpadra kért Amulett együttesnek az irányításával zajlott, amelyik nélkül már nincs is RMDSZ bál nem csak Halmiban, de sehol másutt a megyében. Igaz, hogy a tánctérre penderült halmi fiatalok és idősek egyaránt feladták a leckét a Csorvási Mihály és Zaiti Reimond alkotta együttesnek és több alkalommal is jól megizzasztották a muzsikusokat, de a zenészek is jól bírták a tempót, húzták a talpalávalót egész éjjel, alig-alig pihentek.

— Százötven főre számítottunk, ehhez képest eljöttek majdnem kétszázan —, mondta el lapunknak két koccintás között Incze Lajos, Halmi község polgármestere, az idei, a kilencedik RMDSZ tavaszköszöntő bál már úgy kinőtte a kultúrotthont, hogy félő: jövőre be sem fognak férni a bálozók!

Nemcsak jó zene, finom italok és finom falatok fogadták a bálozókat, de tombola is volt az eseményen, úgymond elektromos és mechanikus háztartási gépeket lehetett nyerni: volt a tombola-kosárban daráló, vasaló, fakanál és sodrófa is.

Virág a hölgyeknek

A tíz óra körül felszolgált vacsora asztalra kerülése előtt Incze Lajos polgármester és Kereskényi Gábor parlamenti képviselő köszöntötte a község hölgy-lakosait és a bálon megjelent minden hölgyet, a polgármester verset is szavalt, Kereskényi Gábor annak a reményének adott hangot, hogy a május végi európai parlamenti választásokon induló RMDSZ-jelöltek iránt is hasonlóan nagy lesz az érdeklődés. Incze Lajos megköszönte azok munkáját, akik a bál éjszakáján a szórakozás helyett dolgoztak, a halmi tanácsosoknak pedig a hozzájárulást ahhoz, hogy ilyen jó körülmények között tarthatták meg a március nyolcadikai báli mulatságot. A színpadi beszédek után Incze és Kereskényi egy-egy szál virágot adott minden hölgynek. Ezután folytatódhatott a bál, immár megszakítás nélkül egészen hajnalig.

Az Amulett talpalávalója mellett bőven volt az asztalokon kontyalávaló is, a borok egy részét a Dobróka-pincészet biztosította, egyes pálinkák (és fogyasztóik) pedig Fodor Lajos helyi lelkipásztor szakértelmét dicsérték.

Princz Csaba