×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
17 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Nyílt nap a színházban

2013.03.28 - 10:26
Megosztás:
Nyílt nap a színházban

Március 27-én a Színházi Világnap alkalmából nyílt napot tartottak a Szatmárnémeti Északi Színházban: a nézők betekinthettek a kulisszák mögé, és megismerkedhettek a színházi dolgozók munkájával.

A tegnapi nyílt napon Bessenyei István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója a színház főbejáratánál várta a többnyire diákokból álló látogatókat, akik kihasználva a lehetőséget, betekintettek a színház színfalak mögötti életébe. A látogatók az ügyelőasztaltól a színpad alatti térig megismerkedhettek azokkal az épületrészekkel, amelyeket egyébként nem láthatnak az előadások során. Ilyen a színfal mögötti rész, ahol a díszletek állnak és a színészek várakoznak, amíg az ügyelő felszólítására a díszleteket a műszaki osztály dolgozói színpadra viszik, a színészek pedig színpadra lépnek, amikor a jelenetük következik. A színházépület mögött a látogatók bementek a műhelyekbe, ahol a díszletek és a jelmezek készülnek, megismerkedhettek a műszaki osztály dolgozóival és az ott történő munkával. Aki kíváncsi volt, a színpad alá is lemehetett. Mivel a színházban próbára készültek, a látogatók ennek az előkészületeit is láthatták.

Színész-néző találkozó

A színházépület körüljárása után a nézőtéren rövid beszélgetés következett a színészek és a látogatók között. Gaál Gyula színművész felolvasta Dario Fo Nobel-díjas olasz drámaíró, rendező, díszlet- és jelmeztervező üzenetét az 51. Színházi Világnap alkalmából. Bessenyei röviden ismertette a szatmárnémeti színház 1852-ig visszanyúló történetét. A látogatók hallhatták, hogy egy nagyon jól megtervezett színházi épület a szatmárnémeti, melynek ugyanolyan méretű a háromszintes négyszáz férőhelyes nézőtere, mint a színpad. Az épület tervezői kiváló szakemberek voltak, tökéletes az akusztika, és a soron következő felújítás után minden bizonnyal lesz forgó színpad is. „Nagy örömünkre szolgál — emelte ki Bessenyei —, hogy a romániai magyar színházak közül az eladott jegyek alapján a szatmárnémeti színház a leglátogatottabb. A szatmáriak mindig igényelték a kultúrát, ezt teszik most is, és remélhetőleg így lesz ez a jövőben is.”