×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
4 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Nyílt Nap az Elméleti Líceumban

2015.04.10 - 10:30
Megosztás:
Nyílt Nap az Elméleti Líceumban

Nagykárolyban is megnyíltak a középiskolák kapui, hogy a felvételi előtt álló diákok dolgát megkönnyítendő, Nyílt Nap keretében ismerkedhessenek továbbtanulásuk lehetséges színhelyével.

Már az iskola főbejáratánál érezni lehetett, hogy a szervezők nem bíznak semmit a véletlenre, megszabott koreográfia szerint várják, fogadják azokat a diákokat, akik közelebbről is szeretnének megismerkedni az Elméleti Líceummal, betekintést nyerni az intézmény mindennapjaiba. A bejárati ajtónál kilencedikes diákokból álló csoport fogadta a város és a környező települések iskoláiból érkező nyolcadikosokat. A fogadóbizottság tagjai aszerint lettek összeválogatva, hogy melyik iskolákból érkeztek vendégek, így egykori iskolájuk képviselőit üdvözölve, végigvezették őket az intézményen. A látogatók megismerkedhettek a különböző laborokkal, de az is módjukban állt, hogy rálátást nyerjenek az iskolában működő Diáktanács munkájára, hiszen a különböző standok sorában a Diáktanács vezetőségének tagjai is helyet foglaltak. (Csütörtök délelőtt egyébként az iskola dísztermében, nagyszabású gálaműsor keretében, a Diáktanács tagjai szórakoztató műsorral álltak diáktársaik és tanáraik elé.)

A Nyílt Nap reggel 8 órakor kezdődött, s szinte szünet nélkül érkeztek a különböző iskolák képviselői. Az osztálytermekben az intézmény pedagógusai mutatták be a laborokat, a diáktársak pedig biztatták a látogatókat, hogy a tanulás mellett rengeteg élmény, kreatív műhely várja őket az Elméleti Líceumban, ha úgy döntenek, hogy itt folytatják tovább tanulmányaikat.

A nyolcadikosok mellett a negyedikes kisdiákokat is vendégül látták, hiszen az Elméleti Líceumban idén ősszel is indul két — egy magyar és egy román tannyelvű — ötödik osztály. Zsidó Sándor, az iskola igazgatója elmondta, hogy bár még szükség van a különböző akkreditációk és minősítések megszerzésére, nem is olyan távlati terveik között szerepel, hogy előkészítő osztályokat is beindítsanak, s így már egészen az alapoktól folyhatna az oktatás, egészen az érettségiig.

„Idén ősszel két ötödik osztályunk indul, ahova várjuk szeretettel a jelentkezőket. Már van két ötödikünk, ezáltal biztosítanánk a kontinuitást a továbbiakra vonatkozóan. Líceumi szinten változás nem történt, három osztályt indítunk magyar, hármat pedig román tagozaton. Ezek: matematika-informatika, természettudomány, valamint humán-filológia profil. Úgy vélem, iskolánk diákjainak a különböző tantárgyversenyeken elért eredményei, az érettségi vizsgát sikerrel letevők átlaga elegendő ösztönzést és bizonyságot jelent arra vonatkozóan, hogy megéri az Elméleti Líceumot választani a továbbtanulásra” — mondta az igazgató.

Tőtős Tímea