×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
4 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Nyílt nap zajlott a Stea Egyesületnél

2016.04.21 - 08:00
Megosztás:
Nyílt nap zajlott  a Stea Egyesületnél

Jó hangulatban telt az otthontalanokkal foglalkozó Stea Egyesület tegnapi nyílt napja.

A hajléktalanokat felkaroló Stea Egyesület tegnap nyílt napot tartott. A délelőttől késő délutánig tartó rendezvénynek a szatmárnémeti Octavian Goga sugárút 14. szám alatt található központjuk adott helyt. Az esemény megnyitójára egybegyűlteket Cristina Bala igazgató köszöntötte, majd dióhéjban összefoglalta a tavalyi nyílt nap óta történteket illetve a nonprofit szervezet 2004-es megalapítása alatt történt főbb megvalósításokat. Az eseményen 19 franciaországi önkéntes is részt vett, ők jelenleg a Stea Egyesület központjában szervezett felzárkóztató programokat tartják, és foglalkoznak az utcagyermekekkel, fiatal hajléktalanokkal.

A nyílt napra látogatók zöme természetesen a szociális szférában tevékenykedők közül került ki, de a nonprofit szervezetnél önkénteskedő diákok, és a szervezetet alkalmakként támogatók is fontosnak tartották ott lenni. Aki kíváncsi volt, azt az igazgató végigkalauzolta a székházban és a központ udvarán található melegházban is: előbbiben a napi programok zajlanak, utóbbi az egyesület egyik nagyon fontos megvalósítása. Cristina Bala elmondta, lehet, hogy a rendezett családi körülmények közé született embereknek első hallásra nem tűnik valami eget rengető dolognak, de akinek az utca az „otthona”, annak nagyon fontosak az egyesület által szervezett tevékenységek. Sikerélmény ezeknek a fiataloknak az, hogy maguk termelik meg a zöldséget, amit elfogyasztanak, ugyanakkor a közeljövőben a zöldségtermesztéssel járó munka három személynek biztosít teljes munkaidős állást vagy hat személynek 4 órás munkaprogramot. Jelenleg tele van palántával a fóliasátor, a zöldségek mellett különböző fűszernövényeket is termesztenek. A megtermelt és számukra többletet jelentő árut a nyár derekán értékesítik — magyarázta az igazgató.

Karikás Enikő