×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
13 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Nyílt napok a nagykárolyi iskolákban

2020.02.26 - 11:05
Megosztás:
Nyílt napok a nagykárolyi iskolákban

Kezdődik az előkészítő osztályokba való beiratkozás, ezért a nagykárolyi tanintézményekben is nyílt napokat szerveznek, várva az iskolakezdés előtt álló gyermekeket és szüleiket.

A nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskolában február 27-én 16 órai kezdettel várják az érintetteket. „Játszunk, tanulunk, közösen nevelünk!” — ezzel a mottóval kerül megrendezésre a nyílt nap, amely során az iskola leendő diákjai megismerhetik a tanintézményt, valamint a pedagógusokat is.

A nyílt napok sora a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban folytatódik, ahol március 4-én 17 órai kezdettel várják majd a szülőket az előkészítő osztályba készülő gyermekeikkel együtt. Itt a nyílt nap keretében megrendezett, játékkal és vidámsággal teli bemutatkozó, ismerkedő találkozó zajlik majd, mondta Kocsis Aliz igazgatónő. Szeptemberben Heveli Rita tanítónővel kezdik majd a tanévet a kis kalazancisok.

A Nagykárolyi Elméleti Líceum nyílt napjára március 5-én, csütörtökön 16 órától kezdődően kerül sor. Az eseményen az érkezőknek lehetőségük lesz megtekinteni az épületet, beszélgetni a pedagógusokkal, megismerkedni az induló előkészítő osztályok tanítónőivel. Két magyar tannyelvű előkészítő osztályba jelentkezhetnek a Nagykárolyi Elméleti Líceumba igyekvők. Az egyik osztályban Fülöp Andrea, míg a másikban Zakariás Iringó tanítónő várja a beiratkozókat.

Az elméletis nyílt nap során is készülnek programokkal a gyermekeknek, hiszen a játékos mondókázás és a kézműves foglalkozás is részét képezi majd a találkozónak.