Nyolcadikos eredmények
Utoljára módositva: 2014-07-09 09:10:52

Lezárult a nyolcadikosok képességvizsgája. Az idei évben valamivel gyengébb eredmények születtek, mint a tavalyi felmérő alkalmával.

 

Véget ért a nyolcadik osztályt végzettek képességvizsgája. Szatmár megyében az általános iskola utolsó évfolyamáról összesen 2802 diák iratkozott be a felmérőre, akik közül 2701-en jelentek meg a bizottságok előtt, azaz 101 gyerek maradt távol a megmérettetéstől. Ötös alatti osztályzatot 923-an kaptak, azaz a vizsgázók 34,5 százaléka, az ötösnél nagyobb jegyet szerzők aránya pedig 65,5 százalék volt. Az itt elért osztályzat, valamint az V–VIII. osztályos tanulmányi átlag alapján számítják ki a végzősök felvételi jegyét. Amint Szász Piroska megyei helyettes főtanfelügyelő lapunknak elmondta, az idei eredmények kicsivel gyengébbek, mint a tavalyiak voltak, amikor a gyerekek 74 százaléka szerzett 5-ös fölötti átlag-osztályzatot. Mint kifejtette, a tanfelügyelőségen összegezni fogják a képességvizsga tapasztalatait, majd a pedagógusokkal közösen is megtárgyalják ez eredményeket annak érdekében, hogy hozzájárulhassanak a diákok jobb szerepléséhez a jövőben. Szász Piroska szerint őszre terveznek egy átfogó tanácskozás-sorozatot, melynek keretében az egyes iskolák vezetőségével külön-külön megtárgyalják, melyek azok a pontok, amiken érdemes változtatni. A helyettes főtanfelügyelő kifejtette: az, hogy egy diák nem érte el az ötöst a képességfelmérőn, nem jelenti azt, hogy megbukott volna — a záróvizsgán szerzett osztályzat és a négyéves átlagmédia függvényében ezek a gyerekek is részt vesznek a számítógépes középiskolai hely-elosztásban.

Babos Krisztina

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit szólsz a 2018-as világbajnokság eredményéhez?
Várható volt, megérdemeltem nyertek a franciák
A horvátok jobbak voltak
Mindegy volt, ki nyeri
Nem néztem a VB-t
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 20.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...