Nyolcvanéves a Kis Szent Teréz-templom
A Kis Szent Teréz-templom idén nyolcvanéves, 1935. október 27-én szentelték fel Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére. A tegnapi templombúcsún Ft. Ilyés Csaba celebrált szentmisét.
Csaknem az áldoztatásig tartott a gyóntatás és több mint tíz percig áldoztatott három pap — annyian voltak a szatmárnémeti Kis Szent Teréz-templom búcsúján, és annyian akartak részesülni a teljes búcsúban, aminek elhagyhatatlan része Krisztus testének magukhoz vétele. Az idén nyolcvanéves templom a város egyik legpezsgőbb közösségét tudja amúgy is magáénak, de búcsújára a filiákból is jöttek hívek, más egyházközségekből is érkeztek zarándokok, így sokan álltak bent és az ajtókon kívül is. Odavonzotta őket Kis Szent Teréz egyszerű és csodálatra méltó személye, de biztosan az évfordulóját ünneplő szerethető kis templom is.
A búcsúmise főcelebránsa, Ft. Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes is az emberekről és a helyekről beszélt mint biztonságadó tényezőkről a szentmise bevezetőjében: „A mindennapokban sokszor érezzük magunkat gyengének. Ilyenkor jó, ha van valaki vagy valami, amibe kapaszkodni tudunk, ami biztonságot ad. Ilyen személyek a házastársak, a szülők, a gyermekek, és ilyen megerősítő helyek az otthonok, ahol az ember nyugalmat talál. De Lisieux-i Kis Szent Teréz is ilyen megerősítő személy, és ez a templom is megerősítő hely számunkra immár nyolcvan éve. Biztos, hogy sokszor bejöttünk ide szentmisére, közös vagy egyéni imádságra, azért, mert a védőszentünktől, Kis Szent Teréztől és a templomtól biztonságot, erőt, segítséget reméltünk.”
Szentbeszédében a főesperes Kis Szent Teréz életét tekintette át, felmutatva erényeit, melyeket aztán a ma emberére próbált azonosítani. Így nevezte meg először az Istenre fordított idő fontosságát: „Lisieux-i Kis Szent Teréz azért vonult a Karmelbe, mert Istennek akarta szentelni az idejét. Nehéz ma beosztani az időnket úgy, hogy mindenre jusson, amit csak a társadalom megkíván, és még az imádságra is maradjon belőle. Nagyon megosztott, és ezért válik értékesebbé. És ha ebből az értékes dologból, amiből olyan nehezen tudunk gazdálkodni, Istennek is adunk, Ő biztosan nagyon kedvesen fogadja. Vannak olyan dolgok, amiket el kell engednünk ahhoz, hogy Istenhez szabadon tudjunk szárnyalni. De ez fordítva is érvényes: mindazokat a nehézségeket, amelyek megkötnek, lehúznak, a Jóisten színe elé kell vinni.”
A továbbiakban Ilyés Csaba a közösség szeretetéről beszélt a híveknek, majd a kis utat javasolta nekik mint az üdvözülés egyik lehetőségét: „Ha a bevezetőben azt mondtam, hogy szükségünk van személyekre és helyekre, amelyek megerősítenek, akkor azt is el kell mondanom, hogy szükségünk van közösségre is, amelyben megélhetjük a hitünket. Legyen az családi vagy plébániai kör, ezeket a közösségeket ápolnunk kell. Az evangélium arra buzdít bennünket, legyünk olyanok, mint a gyermekek. Figyeljük meg ezért a gyermek tulajdonságait, hiszen ő egy közösségbe születik bele, a családba. Egy gyermek pedig őszinte, bizakodó, tud álmodni, tervezni, remélni, illetve apró lépésekkel, de halad előre. Lisieux-i Kis Szent Teréz mind birtokolta ezeket a tulajdonságokat. A kis út, a szent gyermekség útja, amire ő lépett, nem nagy dolgokat akar megtenni, de a mindennapok kitartásában, hűségében Isten és az embertársak szeretetére vezet.”
Az áldozatbemutatás végén Ft. Dánku Balázs plébános emlékeztetett rá, hogy bár a templom idén nyolcvanéves — 1935. október 27-én szentelték fel Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére —, a közösség kicsit fiatalabb, hiszen a plébánia csak 1948-ban jött létre. A plébános megköszönte mindenkinek a részvételt és a segítséget, majd meghívott mindenkit a szentmise utáni szeretetvendégségre.
A záróáldást és a himnuszokat követően a hívek még hódolhattak Kis Szent Teréz ereklyéje előtt, majd a templomból kilépve, az udvaron megtekintettek egy, a közösség történetét bemutató fotókiállítást. Sokan elfogadták a meghívást is, és a kellemes őszi napsütésben leültek ebédelni, beszélgetni, értékes időt tölteni egymással.
