Nyolcvanezres tömeg a PMN-en
Utoljára módositva: 2019-09-02 12:22:25

Augusztus 20. és 25. között zajlott Szatmárnémetiben a 18. Partiumi Magyar Napok, amely idén megújult lendülettel és még színvonalasabb programkínálattal tért vissza.

A régió egyik legrégebbi magyar rendezvénye nemcsak a változatos programok miatt marad emlékezetes, hanem azért is, mert 2019-ben különösen nagy hangsúlyt fektettek a környezettudatos életmód népszerűsítésére is.

„A szervezőcsapat nevében bátran mondhatom, hogy a régióünnep jól sikerült. Sikerült megvalósítanunk mindent, amit elterveztünk, és szerencsére ebben kiváló partner volt a partiumi közönség is, hiszen nélkülük a mi munkánk mit sem ért volna. A közösségi oldalakon rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk úgy kommentek, mint privát üzenetek formájában, és természetesen személyesen is sokan arról biztosítottak minket, hogy az idei PMN-nek bizony sikerült magasra tennie a lécet” — értékelte az elmúlt napok eseményeit Barta Zoltán programkoordinátor.

 

Igazi programkavalkád

 

A régióünnep egyik kiemelkedő helyszíneként említhetjük a Tűzoltótornyot körülölelő parkot, amelyet délelőttönként gyerekek egész hada töltött meg a továbbra is töretlen népszerűségű bábelőadásoknak köszönhetően. Esténként a felnőtt közönségnek kedveztek a szervezők, elhozva több olyan zenekart is, amelyek egyediségüknek és kimeríthetetlen energiájuknak köszönhetően az idei zenei felhozatal egyik igencsak üde színfoltját képezték. Hasonlóan népes közönséget vonzottak az Északi Színházban tartott műsorok is, amelyek közül kimagaslik a Nemzeti Táncegyüttes Táncrapszódia című, a magyar nyelvterület legszebb táncait bemutató előadása. De ne feledkezzünk el a második alkalommal megszervezett Partiumi Filmélményekről sem, mely úgy kicsiknek, mint nagyoknak tartogatott néhány kivételes csemegét.

A 18. Partiumi Magyar Napok során sikerült belakni teljes mértékben a Kossuth-kertet is, amely egy igazán hangulatos, minden igényt kielégítő fesztiválhelyszínné változott erre a hat napra. A hűsítő árnyékot adó fák alatt kedélyesen telt a három gasztrocsata, és rengeteg érdeklődőt vonzott a rendkívül színes felhozatallal jelentkező Partiumi Mesterségek Utcája is. Nem várt sikert aratott az újragondolt, különleges dekoráció segítségével még hangulatosabbá tett Borudvar is, amely nem csak a régió borvidékeiről szóló előadásoknak adott helyet, hanem az újra egymásra találó baráti társaságok beszélgetéseinek is tökéletes helyszínéül szolgált. Aki pedig a kiváló borok mellett színvonalas zenére is vágyott, a Kossuth-kerti színpadok előtt biztosan megtalálta az ízlésének megfelelő dallamokat.

A szervezők legóvatosabb becslései szerint is legalább 80 ezren látogattak ki a fesztiválra a hat nap alatt, de kétségtelenül a nagy fináléként szolgáló Ákos-koncert vonzotta a legtöbb érdeklődőt, amelyre új helyszínen, az Aushopping parkolójában került sor. A közel 20 ezres tömeget megmozgató zenei élményt példa nélküli professzionalizmus és tökéletes hangzás jellemezte, így egészen bizonyosan még sokáig élénken él majd a partiumi rajongók emlékében.

 

Nemes célok

 

A nagykorúvá vált régióünnepen nagy hangsúlyt fektettek a környezettudatos életmód népszerűsítésére, melynek jegyében minden lehetőséget biztosítottak a fesztiválozóknak az elmélet gyakorlatba ültetésére, és nagy figyelmet szenteltek az általános tisztaság megőrzésére is. A szervezők összesen 108 szelektív szemeteskukát helyeztek ki, melyekbe nem kevesebb mint 38 köbméternyi szemét gyűlt, és sikeresen megoldották ezek folyamatos átválogatását is. Emellett a Kossuth-kert kilenc pontján cigarettacsikk-gyűjtőket állítottak fel, és úgy a Borudvarban, mint az éttermi részlegen meg lehetett vásárolni a PMN személyre szabott, újra felhasználtató poharait is.

„Annak ellenére, hogy kezdeményezésünk még gyerekcipőben jár, úgy gondolom, elsődleges célunkat elértük. Nem volt egyszerű a feladat, épp ezért örülök, hogy a legtöbb fesztiválozó csatlakozott hozzánk, és közösen fontos lépéseket sikerült tennünk a 100 százalékban zöld régióünnep megvalósítása felé. Jövőre még nagyobb lendülettel fogunk küzdeni a szeméthegyek ellen, és remélem, a partiumi közösség ismét partnerünk lesz ebben” — fejtette ki Barta Zoltán.

Végül, de nem utolsósorban meg kell említenünk a PMN másik nemes célú kezdeményezését is, amelynek során a Kossuth-kertbe kilátogatók egy mindössze 10 éves, leukémiában szenvedő kisfiú gyógykezelését támogathatták. A helyszínen felállított urnákba érkező civil adományok mellett a főzőversenyek nevezési díjait és a Harag György Társulat sátrában, az eladásokból befolyt összeget is e célra ajánlották fel, így a fesztiválozók és a kötényes csapatok együttesen 11 006 lejjel, 120 euróval és 1200 forinttal járultak hozzá Barna Tamás debreceni kezelésének a finanszírozásához.

 

Jövőre ugyanitt

 

A PMN-brigád néhány hétnyi pihenő után megújult lendülettel vág bele a 2020-as régióünnep megszervezésébe, de a csapattagokban már most körvonalazódtak új és igazán vagány ötletek. Érdemes lesz tehát jövőre is velük tartani, hiszen a csapat mindent elkövet, hogy egy legalább olyan színvonalas, színes programkínálattal rendelkező fesztivállal ajándékozza meg a Partiumot, amely méltó folytatása lesz az idei rendezvénynek.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...