Nyomon követhető fakitermelés
Utoljára módositva: 2014-09-18 10:11:56

A SUMAL program szeptember 21-én, míg a 2014/470-es kormányhatározat október 8-től lép hatályba, tájékoztattak a szakemberek.

 

Tegnap délelőtt sajtótájékoztató keretében számolt be Eugeniu Avram kormánybiztos, Altfatter Tamás alprefektus, a Környezetvédelmi Őrség, az Erdészeti Igazgatóság és a Területi Erdészeti és Vadászati Felügyelőség (ITRSV) vezetője, Maria Antal, valamint az Erdészeti Hivatal vezetője, Sever Şter a faanyag eredetére, mozgására és forgalmazására vonatkozó 2014/470-es kormányhatározatról, mely október 8-tól lép életbe. Elhangzott, az új jogszabály átláthatóbbá teszi a faanyag útjának nyomon követését, az erdőben való kivágástól a feldolgozásig, s ennek érdekében egy egységes, áttekinthető és könnyűszerrel nyomon követhető nyilvántartási rendszert vezetnek be, mely a SUMAL elnevezést viseli. Ennek használata kötelező az erdészeti hivatalok, valamint mindazon gazdasági vállalkozások esetében, amelyek faanyagot termelnek ki, dolgoznak fel, raktároznak vagy forgalmaznak. A SUMAL szoftverét ingyenesen bocsátják a felhasználók rendelkezésére. Mindazon faanyag, amely nem kerül be a SUMAL-rendszerbe, törvénytelen eredetűnek minősül, s azt elkobozzák. A SUMAL szeptember 21-től lép működésbe. Ezt követően a szállítást végző személyek, akiknek okostelefonnal vagy táblagéppel kell rendelkezniük, útnak indulás előtt be kell hogy lépjenek a programba, mely azonnal generál számukra egy, az adott szállítmányra vonatkozó kódot, melyben meg lesz határozva, mikor és hová indult a faszállítmány. A megteendő távolságtól függően ez a kód különböző ideig lesz érvényes. A 3 köbméternél kisebb faszállítmány esetében nem kell semmilyen kísérőlevéllel rendelkeznie a szállítmányozónak. Az október 8-án életbe lépő jogszabály miatt új típusú kísérőlevelek kerülnek forgalomba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 21:05
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 8 dkg lila hagyma, 50 dkg paradicsom, 25 dkg koktélparadicsom, 10 dkg joghurt, 1 dl tejszín + a ...