Odaítélték az Apáczai-díjakat
Utoljára módositva: 2016-09-30 09:03:30

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Tudományos Tanácsa 2004-től jutalmazza Apáczai-díjjal a romániai magyar pedagógusok tudományos tevékenységét.

 

Az RMPSZ Tudományos Tanácsa 2004 óta jutalmazza a magyar pedagógusok tudományos tevékenységét

Az eltelt 12 év alatt 24-en részesültek ebben a rangos kitüntetésben, az Apáczai-díj ezüst fokozatát nyolc személy, az arany fokozatot öten szerezték meg, országosan eddig csak egy pályázó kapott gyémánt fokozatot. Eddigi Apáczai-díjas pedagógusaink: Olosz Ferenc, Muhi Sándor, Kiss Sándor, Ács-Muhi Csilla, Kiss Kálmán, Fazekas Lóránd. Ezüst fokozatot kapott: Muhi Sándor, Olosz Ferenc és Nagydobai Kiss Sándor. 2016-ban Muhi Sándort az Apáczai-díj arany fokozatával tüntették ki. A díjak kiosztása Szovátán, a Teleki Oktatási Központban lesz október 15-én 10 órakor. Muhi Sándor Mezei Józsefről szóló monográfiájának megírásáért kapta a rangos elismerést. Apáczai-díjban részesül még idén Fazekas Lóránd Püspökök és címerek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében című munkájáért. Dicséretben részesült Kovács Béla (a Matlap, KöMal, Octogon folyóiratokban megjelent írásokért) és Muhi Miklós (Az isteni részecske című könyvéért), elismerésben részesült Frigy Szabolcs-István (Egység a sokszínűségben — A partiumi magyar felekezeti iskolák című munkájáért) és Kiss Kálmán (Csűry Bálint és a szamosháti tájnyelv című tanulmányáért).

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ház
Eladó kertes ház főúton, 25 méteres utcafronttal, 35...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...