×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
7 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.27 RON
Vidék

Odúk az énekesmadaraknak

2014.03.04 - 10:41
Megosztás:
Odúk az énekesmadaraknak

Ebben az évben Sándorhomok, Egri, Mikola és Szatmárnémeti erdeiben szerelnek fel mesterséges odúkat a fákra a kistestű madarak számára az erdészek és az Erdélyi Kárpát Egyesület tagjai.

 

A két évvel ezelőtt megkezdett akciót, amelynek során összesen 480 odú került kihelyezésre, az idén is folytatták a partnerszervezetek, tájékoztatta lapunkat Dencsák Mátyás, az EKE sajtószóvivője. Az Erdélyi Kárpát Egyesület – Szatmárnémeti (EKE) a Szatmárnémeti Erdészeti Hivatallal partnerségben az elmúlt hetek folyamán mesterséges odúkat helyeztek ki a Túr Menti Védett Területek Szatmárnémeti közelében lévő erdeiben. A Sárközújlaki Erdészeti Hivatallal az elkövetkező hetekben fognak madárodúkat kihelyezni. A mesterséges odúk kiegészítik a természetes fészkelőhelyeket, mutatott rá a szóvivő, így biztosítva otthont ezeknek és segítve elő az olyan — ornitológiailag — az énekesmadarak csoportjába tartozó madarak szaporodását, mint a mezei veréb (Passer montanus), kék cinege (Cyanistes caeruleus), széncinege (Parus major), örvös légykapó (Ficedula albicollis) és csuszka (Sitta europaea). A kihelyezett odúk sorsára az EKE tagjai az év többi részében is odafigyelnek, rendszeres takarítják azokat, ellenőrzik állapotukat és gyűjtenek adatokat az azokban lakó madarakról és utódaikról. Az így nyert adatokból nyomon követhető a madárfajok számának változása és az odúk hatékonysága, elfoglaltsága, valamint az utódlás helyzete. Az eddigi években kihelyezett műfészkek beváltak, körülbelül azoknak mintegy nyolcvan százalékát foglalták el énekesmadarak, tette hozzá Dencsák.

A madarak nem csak hangossá, élvezhetővé teszik erdeinket, de meg is óvják azokat, figyelmeztetnek a természetvédők, mivel különböző rovarokkal és rovarlárvákkal táplálkoznak, így természetes módon tisztítják az erdőt és annak fáit. Ennek köszönhetően nem szükséges vegyi készítmények használata, amelyek károsak és mérgezőek, nem csak a káros, de a védettek rovarfajták esetében is.

Az idén a Szatmárnémeti Erdészeti Hivatal és az EKE – Szatmárnémeti munkatársai már közel 300 ilyen odút helyeztek ki a sándorhomoki erdőben, az egri erdőben, a mikolai erdőben és a Sárerdőben. A Sárközújlaki Erdészeti Hivatallal együttműködve körülbelül 200 mesterséges odút fognak kihelyezni a közeljövőben, úgyszintén a Túr Menti Védett Területek részét képező erdőkben.

Princz Csaba