Oktatás-nevelés — ördögi körben (II.)

A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében szakemberek és meghívott vendégek beszélgettek az iskolakezdéssel járó kérdésekről, a nevelési stílusokról, valamint az oktatási és nevelési problémák hatásáról a tanügyi intézményekben, a diákok életében.

A beszélgetésen részt vett dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató, iskolai tanácsadó, dr. Szabó-Thalmeiner Noémi, a BBTE szatmári kirendeltségének vezető tanára, dr. Láng László családorvos, Barna Karola pszichológus, valamint Jáger dr. Péter Mónika, Gárdos Blanka és Sárándi Annamária tanár. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Dr. Láng László kifejtette, hogy a jelen realitásait akkor tudjuk értelmezni, ha az elmúlt húsz-harminc év társadalmi jelenségeit is figyelembe vesszük. Az 1990-es években egy masszív, főleg a fiatalokat érintő kisebbségi kivándorlás történt. Azoknak a most harminc-negyven éves szülőknek a gyermekeinek kellene most magyar óvodába és iskolába járniuk, akik most külföldön élnek. Tény, hogy a kivándorlás miatt a magyar tannyelvű iskolák diákjainak a száma harminc-negyven százalékkal csökkent. Ez a tendencia a demográfiai előrevetítésekben továbbra is fenn fog állni. Újabb húsz-huszonöt százalékos lemorzsolódás lesz. A jó pék is jó lisztből tud jó kenyeret sütni — élt a hasonlattal Láng László. Ez igaz a tanügyi intézményekben dolgozók esetén is. Ha kevesebb a gyermek, kisebb szelekciót lehet véghezvinni. A minőség is csökken, legalábbis olyan szinten, hogy valamikor a hat osztályból négy elit osztály volt, most pedig a négy-öt osztályból kétosztálynyi elit diák jön ki, s a mércét is ehhez kell igazítani. Ha meg akarjuk ítélni az oktatási rendszer hatékonyságát, azt kellene figyelembe venni, hogy megváltozott a világ. Nem csak a kisebbségi mivoltunkban változtunk meg, ez jellemző az egész társadalomra. Felgyorsultak az események: fejlődik az informatika, megjelenik a liberalizáció következménye, fellazult a család szerepe, liberalizálódtak a társadalmi kötöttségek stb. Amikor nosztalgiával beszélünk a régi időkről, elmondhatjuk, hogy abban az átkos rendszerben az oktatási rendszer nem működött rosszul — a kisebbségi oktatás sem. Kisebbségi vonatkozásban sem volt olyan rossz a helyzet, mint sok helyen ma. A mai összehasonlításban — nemcsak Romániában, hanem más országokban is — a diákok nagy része rosszabbul teljesít. Önálló gondolkodásban, szövegértelmezésben, analitikus képességben nagyon gyengén teljesítenek. Mi most egy átmeneti állapotban vagyunk, a kisebbségi magyar oktatás nem rossz színvonalú; Szatmárnémetiben van három magyar középiskola. Az eredmények nem mindig egyformák, tudjuk, hogy a román nyelv oktatása nagyon rossz sínen fut, kényszeresen próbálják ránk erőszakolni, holott már évtizedek óta látszik, hogy nem célravezető az, ahogy a román nyelvet tanítják. Nagyon jó eredményeket érnek el az általános iskolák tanulói is a tantárgyversenyeken. Láng szülőként mondta, hogy egy gyermek számára meghatározó az óvodai és az elemi oktatás. Nekünk nagyon fontos feladatunk van a falusi közösségekben és a szórványban, a szegény sorban élő gyerekek oktatása terén. A mai társadalom nem könnyítette meg a szegény gyerekek sorsát, sőt, óriási hátrányban vannak másokhoz képest. A törvény szerint nem, mivel a törvény azt írja elő, hogy mindenkinek egyenlő joga és hozzáférése van az oktatási rendszerhez. A szegény gyermek vagy az olyan falun élő gyermek, akinek nincs lehetősége magánórára járni, vagy szakképzetlen tanárok oktatják, óriási hátrányt szenved.

Jáger dr. Péter Mónika hozzáfűzte, hogy Egriben a hátrányos helyzetet nem az adja, hogy a gyerek nem tud különórákra járni, hanem sokszor az, hogy nem engedik el iskolába, mert segíteni kell a gazdaságban, vigyázni kell a testvérekre stb.

Láng László hozzátette, hogy a Caritasnál volt egy romaprogram, amelyben részt vett, s az abban részt vevő gyerekek szülei nem tudtak írni-olvasni. Ezek a gyerekek úgy nőttek fel, hogy senki nem olvasott nekik egy mesét, ezek a gyerekek a meséből nem tudják meg, hogy van a jó, aki elnyeri a méltó jutalmát, és van a rossz, aki megkapja a büntetését. Ezeknek a gyerekeknek, amikor elkezdik az első osztályt, senki nem tud segíteni otthon a tanulásban. Harmadik osztályig még elvannak valahogy, de negyedik osztályban végképp elveszítik a fonalat. Utána jöhet bármilyen segítség, az már hiábavaló. Egy külön kihívás a társadalomban, hogy ezeket a szociálisan függésben levő gyerekeket hogyan lehet integrálni, és egy megfelelő szinten esélyt adni nekik az élethez.

Sárándi Annamária megjegyezte, hogy több roma gyerek kerül be a középiskolába, de nem a tanulmányi eredményeik alapján, hanem a számukra fenntartott helyekre, s közülük nagyon kevesen érettségiznek le. Az is lehet, hogy nem tájékozódnak megfelelően, mert többször volt arra példa, hogy matematika-informatika osztályba iratkoztak, és lehet, hogy egy társadalomtudományok profilú osztályban jobban boldogultak volna. Nagyon sok olyan esetről is tudnak, hogy a szülők külföldön dolgoznak, hozzák a pénzt, de a gyerek magára van hagyva, ami nem vezet jóra. A tanárnak sokszor át kell vennie a szülők szerepét is. A Tövisháton többnyire a férfiak mennek el külföldre dolgozni, az anya otthon marad a gyerekkel. Városon olyan példák is vannak, hogy a szomszédra bízták rá a gyereket, vagy a kicsire vigyázott a nagyobb testvér. Volt olyan diák, akiről tizenegyedik osztályban derült ki, hogy neki se az édesanyja, se az édesapja nincs itthon. Hetente egyszer megy hozzá a nagymama.

Gárdos Blanka szerint az is probléma még, hogy ezeknek a gyerekeknek nagyon gyenge a szociokulturális hátterük. Nem olvasnak újságot, folyton a telefon van a kezükben, a televízióban sem azokat a műsorokat nézik, amikből tanulni lehet. Nem olvassák el a házi olvasmányokat. Az is probléma, amikor magyar szülő román tagozatra íratja a gyerekét. Nagyon sok gyereket elveszítünk így, és nagyon sok gyerek önmaga is elvész ezáltal. Érthetetlen, hogy miért nem akarja a szülő, hogy a gyereke például Benedek Elek meséin nőjön fel, vagy megismerje a nemzeti történelmet, kialakuljon benne a magyar öntudat. Ezek közül a gyerekek közül nagyon sokan nem tudnak magyarul írni és olvasni sem.

Frigy Szabolcs hozzáfűzte: van a rendszernek egy hiánykompenzáló képessége. Egyre fontosabb feladata lesz az iskolának, hogy ezeket a szociokulturális problémákat pótolja. Van egy kimutatás arról, hogy melyek azok az országok, amelyekben sikerül felzárkóztatni a hátrányos helyzetben levő gyerekeket, ezen a listán Románia eléggé hátul van, egyébként ez a rendszer egy többleterőforrást igényel. Ahhoz, hogy ezen a téren eredményeket lehessen felmutatni, nagyon sok plusz energiát és pénzt kell befektetni. Az iskola nem csak a tanárokról kell szóljon, hanem rengeteg olyan szakemberre, szociális munkásra, pszichológusra van szükség, aki tud foglalkozni ezekkel a problémákkal. Vannak tanárok, akik megpróbálnak hivatásból foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, de nagyon nehéz egy harmincas létszámú osztályban az összes hiányt pótolni. Ezeket a problémákat nem a szociális segély, nem a pénzügyi támogatás fogja megoldani; nagyon fontos, hogy milyen lesz az oktatás.

Láng László egy példával érvelt. Járt itt egy svájci szakember, aki látta, hogy a roma gyerek harmadik osztályban a nevét se tudja leírni, ül az osztályteremben, és bámul ki a fejéből, mert esélye sem volt rá, hogy bármit megértsen abból, ami körülötte történt. A mai oktatási rendszernek meg van a ritmusa, mindig új leckét kell leadni, nincs idő arra, hogy foglalkozzanak azokkal a gyerekekkel, akik lemaradnak a tanulással. Hacsak a tanítónéni nem veszi a fáradságot, és marad ott délután, és még akkor is kérdéses, hogy a szülő hajlandó-e ebben partnerként részt venni. Ez a svájci szakember mondta azt, hogy az ilyen közösségben, ahol sok — nem csak roma — szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyerek van, akik ennyire le vannak maradva, speciális módszer kell a felzárkóztatásukhoz. Kicseréltette a szemléltető eszközöket és a játékokat, amikkel az óvodában játszanak, és egész egyszerű játékokat vett elő, ugyanis kimutatták, hogy egy ilyen gyerek hat percnél tovább nem képes koncentrálni. Ezt a mai rohanó oktatási rendszert nagyon meg kellene reformálni, új alapokra helyezni, csökkenteni a tananyag, az információ mennyiségét, amit memorizálniuk kell a diákoknak, és ehelyett inkább az alkotó, elemző, gondolkodásra és a saját szintetizáló képességre helyezni a hangsúlyt. Ezzel szemben azt látjuk, hogy ott van a szándék, de gyakorlatban az elmúlt tíz-tizenöt évben nem történt változás, vagy csak minimális. A mai világ teljesen mást vár el egy tizennyolc éves végzőstől, mint harminc évvel ezelőtt. A mi oktatási rendszerünk még mindig a harminc évvel ezelőttihez hasonlóan készíti fel a fiatalokat. Ugyanilyen a felsőoktatási struktúra is. Mindenki azt hiszi, hogy neki egyetemre kell mennie, ami nem baj azok esetén, akik rendelkeznek a szellemi képességekkel, viszont azt látjuk, hogy nincsenek szakembereink. Egy jó szakember többet keres, mint egy orvos vagy egy tanár. Nagyon sok sebből vérzik az oktatási rendszer. Láng mint magánember jegyezte meg, hogy a család szerepét semmi nem fogja betölteni. Az irány viszont afelé mutat, hogy a család szerepe egyre kisebb, egyre több család szétesik, rosszul működik.

Jáger dr. Péter Mónika kifejtette, hogy összevont osztályokban sokkal nehezebb dolgozni. Amíg az egyik osztállyal foglalkozik a tanár, addig a másik osztály figyelmét le kell kötni. Ott van két osztály együtt, ezek tagjai próbálják felhívni magukra a figyelmet. Megpróbálnak a középpontba kerülni. A tanítónők ezt a problémát úgy oldották meg, hogy a másik osztályt későbbre hívták, de ezzel az ő munkaidejük kitolódott. Sok munkával és odaadással lehet eredményeket elérni. Az egyik iskolában az elmúlt tanévben volt nyolc nyolcadikos, közülük ketten elméleti líceumba jutottak be, a többiek szakiskolába mentek. Az előző években még jobb volt az arány. Érdekes, hogy a gyerekek nem akarnak mezőgazdasági szakiskolába menni.