Október 2-án választanak
Utoljára módositva: 2015-09-16 10:17:11

Közel 300 tagúra bővített küldöttgyűlés dönti el — a teljes nyitottság jegyében —, hogy az öt jelentkező közül ki is lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a 2016-os helyhatósági választásokon.

A teljes nyitottság jegyében hirdette meg az RMDSZ a „házon belüli” polgármesterjelölt-választást, melynek értelmében bárki jelentkezhetett, aki a szatmári magyar közösségért és Szatmárnémetiért tenni akar, politikai szimpátiától függetlenül. A jelentkezési határidő augusztus 21-én járt le, s bár a jelölt-jelöltek nem siették el a nevezést, a felhívásra végül öten jelentkeztek, vállalva a megmérettetést a küldöttgyűlés keretében történő belső választáson.

Az öt jelentkező — Kereskényi Gábor, Ilonczai Annamária, Günthner Tibor, Zazula Béla és Maskulik Csaba — város- és közösségfejlesztő programterveit lapunk hasábjain, iktatásuk sorrendjében mi is közöltük. Az augusztusi tervek szerint a küldöttgyűlésre valamikor szeptember utolsó napjaiban került volna sor, ám ez a dátum végül október 2-ra tolódott, két okból is. Mint azt Magyar Lóránd, a városi választási bizottság tagja megkeresésünkre elmondta, az elmúlt hetekben közvélemény-kutatás is zajlott, 700 személy megkérdezésével s a válaszok kiértékelésétől is függött a küldöttgyűlés dátuma, ugyanis a felmérések eredményei nyilvánosak és bemutatásra is kerülnek. „Másrészt pedig, hagyományainkhoz híven — hiszen az elmúlt 25 évben mindig küldöttgyűlésen döntöttük el, ki legyen a szatmárnémeti RMDSZ polgármesterjelöltje — most azt szeretnénk, hogy ez még szélesebb körben legyen megvitatva és ennek érdekében a Szatmárnémetiben tevékenykedő, valódi és közösségépítő munkát végző civil szervezetek is delegáljanak egy-egy küldöttet, akik szervezetük véleményét képviselik. S épp az alaposan kibővített, 288 tagú küldöttség „toborzása”, a megszervezés procedúrája miatt is tolódott kissé a gyűlés dátuma. Az érintettek el kellett döntsék, kit/kiket delegálnak, a névsort el kellett juttatniuk szervezetünkhöz ” — magyarázta Magyar Lóránd. De kikből is tevődik össze a 288 küldöttgyűlési tag? „Alapszabályzatunk szerint a funkcióban lévő RMDSZ-es vezetők (városi és megyei tanácsosok, intézményvezetők), a városi és megyei választmány tagjai — 75 személy; a nyolc városi RMDSZ-körzet küldöttei a 2012-es helyhatósági választások eredményeinek megfelelően — 100 személy. A szabályzat 15%-os kvótát ír elő az ifjúsági szervezet küldötteinek, amit mi kiterjesztettük az egyre aktívabbá váló Szatmárnémeti Nőszervezetre is. A többi küldöttet a civilek és a partnerszervezetek teszik ki, ugyanakkor a napokban meghívót küldünk történelmi magyar egyházainknak is. Valóban nyitni akarunk s minél nagyobb létszámú küldöttgyűlést, elvégre ők fogják eldönteni, ki lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje A jövő évi választásokon, mindannyiunk érdekében, városunk és közösségünk fejlődéséért tenni akaró és tudó polgármesternek kell nyernie” — fejtette ki Magyar.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Sokkal több mint testőr
Ma, 19:15
Nem könnyű a testőrök sorsa. Pláne, ha egy folyton rinyáló gyilkost kell pátyolgatniuk. A profi védelmi ügynököt (Ryan Reynolds) egy nap szokatlan küldetéssel bízzák meg: halálos ellenségét, a világ egyik leghírhedtebb és legkeresettebb bérgyilkosát (Samuel L. Jackson) kell az oltalmazó szárnyai alá vennie. Bár eddig a stukker másik végéről szagolták a puskaport, az eltökélt testőrnek és a stiklikben járatos gengszternek ezúttal össze kell fognia, hogy - lehetőleg élve - eljussanak a hágai bírós
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 20.
Képes kiolvasni kedvese szeméből annak kívánságait és ez bizony elbűvöli őt. Alakítsák úgy időbeosztásukat, hogy az estét zavartalanul együtt tölthessék.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...