Októberre készen lesznek Ombodon a munkálatokkal
Utoljára módositva: 2015-05-19 12:43:18

Szeptember végéig kell befejeznie a kivitelezőnek az ombodi és a szatmárpálfalvai csatornahálózat-építést, lehet, hogy ez lesz az első olyan munkálat, amely készen lesz határidőre.

Alvállalkozókkal dolgoztat a pályázati kiírást tavaly megnyert Tehnic Asist Kft. két, Szatmárnémetihez közeli településen — Ombodon és Szatmárpálfalván —, a csatornahálózat kiépítésén. Az Apaserv Rt.-nél optimisták a munkálatokat illetően, úgy látják, hogy a szeptember 30-i határidőre az utolsó csőszakasz is a földben lesz, a szennyvízelvezetést októberre be lehet üzemelni. Bíznak a kivitelezőben annak ellenére is, hogy a — papíron — tavaly május végén megkezdett munkálatoknak alig a negyedével vannak készen.

Párhuzamosan dolgoznak a csatornafektetésen és a vízhálózaton észlelt meghibásodások elhárításán

Érdekes jelenségre figyeltek fel a munkavégzésben érintett két település lakosai: Apaserv-formaruhás munkások rendszeresen bontják fel a vezetékekre már visszatöltött földréteget és dolgoznak ott, ahol pár nappal vagy héttel korábban már késznek mondott munka nyomán visszatemették a gödröket. Nagy József, Pálfalva község polgármestere elmondta, sajnos, gyakran előfordul, hogy a munkagépek átvágják a vízvezetéket, és csak a gödrök visszatömése után, az előszivárgó vizet látva, észlelik, hogy csőrepedés van. Másik oka az ismételt munkavégzésnek, tette hozzá a polgármester, hogy telekelosztás vagy új utca nyitása esetén újabb csatlakozás beépítésére van szükség.

Az Ombodot és Szatmárpálfalvát érintő munkálatok projektjébe van belefoglalva a szatmárudvari csatornahálózat kiépítése is, a három munkálat elvégzése közel harmincmillió lejébe kerül az Apaservnek. Szatmárudvariban 18, Szatmárpálfalván és Ombodon összesen 11 kilométernyi csatornavezetéket helyeznek el a talajban, a három településen összesen nyolc szivattyúállomás gondoskodik majd a szennyvízelvezetés biztosításáról.

Princz Csaba

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. január 26.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 csokor újhagyma, 6 ek. olívaolaj, 1–2 szelet szikkadt kenyér, 50 dkg csirkemellfilé (darálva), 1 db tojás, só, ...