×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Olimpia FC: Pontokért Slatinán

2013.10.18 - 18:46
Megosztás:
Olimpia FC: Pontokért Slatinán

Vlad Bujor, Denis Lemac és Flaviu Moş nélkül utazott el a Szatmárnémeti Olimpia FC Slatinára, ahol szombaton bajnokit játszik a FC Olt ellen.

Pénteken már a Slatina szomszédságában levő egyik településen edzett a szombati mérkőzésre a Szatmárnémeti Olimpia FC labdarúgócsapata: Csik Tibor vezetőedző legényei 11 órától a FC Olt Slatina vendégei lesznek és bíznak benne, hogy ponttal, vagy pontokkal térnek majd haza. „Nem kirándulni jöttünk. Ha már keresztbe buszoztuk az országot, akkor ponttal, vagy pontokkal térnénk haza” – mondta lapunknak Csik Tibi, aki továbbra sem számíthat a sérült Bujor szolgálatára, de kidőlt a sorból Moş is, aki a hét elején mandulagyulladással volt kórházba utalva. Lemac piros lapos eltiltását üli, Feier játéka pedig kérdéses, miután bedagadt a bokája. „Ma (péntek – szerk. megj.) már edzett, és talán játszhat. Szombaton kiderül, hogy számíthatok rá” – folytatta a szakvezető.

Csik szerint az mai ellenfele egy támadófocit játszik, és néha „megfeledkezik” a védekezésről. „Nagyon figyelnünk kell a kapunk előtt. De mi sem védekezni jöttünk ide, ki kell használnunk minden hibájukat. Úgy vettem észre, hogy könnyen »elaltathatók« hátul, ilyenkor kell lecsapni rájuk” – véli az edző.

A szombati mérkőzés előtt az Olimpia két győzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel a Liga 2 2-es Csoportjának a 6. helyén áll, míg az FC Olt két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel a nyolcadik. A 11 órakor kezdődő találkozót a bukaresti Cătălin Marian Pană vezeti.

A 7. forduló mérkőzései

FC Olt – Olimpia FC

Aradi UTA – Besztercei Gloria

CS Mioveni – FCU Craiova

CSM Râmnicu Vâlcea – Resicabányai Metalul

Nagyváradi FC Bihor – Marosvásárhelyi ASA

Minerul Motru – CSU Craiova