„Olvasni, írni: számomra ezek szinte életfunkciók”
Kolozsváron bemutatták, Nagykárolyban december 12-én mutatják be Fischer Botond költő, a Szatmári Friss Újság volt munkatársa Alsógolgota című első verseskötetét. Ennek kapcsán kérdeztük költészetéről.
— Szervusz, Boti. Mi már gyermekkorunk óta ismerjük egymást, olvasóink nagy része azonban még nem ismer téged, ezért szeretném, ha mesélnél magadról néhány szót, és röviden összefoglalnád, hogy miképp kerültél kapcsolatba az irodalommal, ezen belül a költészettel?
— Nagykárolyban születtem, most éppen Kolozsváron élek, de gyakran vagyok itthon is. Van egy két és fél éves kisfiam. A könyvek nekem mindig is fontosak voltak, azt hiszem, hogy született könyvmoly vagyok. Kicsi koromtól érdekelt az is, hogy miként lehetne egy ilyen dolgot „megcsinálni”, mint egy könyv. Olvasni, írni: számomra ezek szinte életfunkciók. Ez nem jelenti, hogy jól csinálnám őket, de elképzelhetetlenek a mindennapjaim ezek nélkül a tevékenységek nélkül. A költészetre meg sokáig úgy tekintettem, mint „ünnepi irodalom”-ra, ebben az is benne van, hogy ez egyedül a szakrális. Kicsit most is így nézem. Az biztos, hogy az elmondhatatlan dolgokat csak versben lehet elmondani, még ha ez egy közhely is.
— Milyen költők voltak a legnagyobb hatással rád?
— Azt nem tudnám megmondani, hogy milyen költők hatása látszódik, érződik a verseimen. Remélem, jó költőké. De nincs meg az a távolság, hogy meg tudnám állapítani. Amúgy nagyon sok költőt kellene felsorolnom, akiket szeretek, mondjuk Catullustól a kortársakig. Voltak életszakaszaim, mikor egyik-másik fontosabb volt: legelőször József Attila, utána Szilágyi Domokos, utána Pilinszky, volt Ginsberg, volt a költő Borges, volt Faludy György, volt Dsida Jenő. Sokan voltak, sorolhatom a neveket. Most épp nincs senki, várom a nagy találkozást.
— Novemberben jelent meg első köteted Alsógolgota címmel. Ha jól emlékszem, még középiskolás korodban rendeztél egy színdarabot, amelynek ugyanez volt a címe. Milyen kapcsolódás van a színdarab és a kötet tartalma között?
— A színdarabot 1998 augusztusában mutattuk be, ha jól emlékszem. Ott is Jézus szenvedéstörténete volt a váz, mint az Alsógolgota című versciklusban, ez utóbbi a keresztút állomásait járja végig. A színdarabban is az volt a kérdés, hogy egy-egy mai ember mai élethelyzete milyen viszonyban van a megváltás egy-egy fejezetével: metaforikus, szimbolikus viszony-e, vagy ennél több. Meg hogy a keresztény imitatio Christi mit is jelent, ha nem a sematikus kegyes életvitelt. Valami ilyesmi. Amúgy közös témák, szövegek nincsenek, azt hiszem, egyetlen sor csak.
— A verseket két fejezetre osztottad: Sátánszerelem és Alsógolgota. Van közöttük kapcsolódási pont, vagy két különálló fejezetről van szó?
— A Sátánszerelem laza félkötet, sokféle verssel. Van közte olyan, amit tizenöt évesen írtam, de a legfrissebb is ott van. Van azért kapcsolat a versek közt, mitológiák, motívumok. Az Alsógolgota meg teljesen kompakt egész, a keresztút tizennégy stációja, plusz egy szöveg.
— A kötet végén található bemutatkozó szövegedben leírtad, hogy kiöregedett pályakezdőként most már „tét nélkül” írsz. Eddig mi volt a tét, és miért tettél le róla?
— Nem volt komolyabb tét azelőtt se. Kb. tíz évig nem írtam semmit, 18 és 28 éves korom között nagyjából. Mert azt láttam, hogy nem tudok maradandó, zseniális dolgokat megírni. Ezt most félig-meddig viccesen mondom. Aztán elkezdtem egy számomra tökéletesen idegen és idegesítő közegben dolgozni (szoftver-értékesítőként), és muszáj volt mellette valami értelmeset is csinálnom. Újrakezdtem az írást anélkül, hogy érdekelt volna, hogy eljutok-e valaha a kívánt szintre. Vagy eljutok, vagy nem. Ezt jelenti, hogy tét nélkül.
— Azt is leírtad, hogy egyre inkább sodródsz a próza felé. Gondolod, hogy a költészetben már nem tudsz újat nyújtani, vagy egyszerűen ki szeretnéd próbálni magad ebben a műfajban is?
— Ez most hülyén fog hangzani, így, a verseskötetem kiadása kapcsán, de nekem a próza a „célom”. Most legalább is így gondolom. Tizenévesen verseket kezdtem írogatni, később ugyanitt vettem fel a fonalat, le akartam zárni ezt a versírós történetet. Ez nem jelenti azt, hogy többet nem írok verset, biztos fogok. De a kötet „befejezetté nyilvánítása” óta nem írtam verset, csak rövidprózát.
— Szövegedben kiemelted, hogy nem keresed a feltűnést, a hangoskodást, és — ha felszínesen is —, de az arany középút is elvezet az elmélyüléshez. Mit értesz ezen?
— Olyan nagy hangsúlyt nem fektettem azért erre, megemlítek egy ilyet, hogy hiszek az arany középútban, mégha ez néha magában rejti is a felszínesség csapdáját. Azt értem ezen, hogy ezeket a verseket ilyenre akartam (vagy ilyenek akartak lenni): lekerekítettek, inkább csendesek, bravúros megoldásoktól mentesek, megkockáztatom, hogy közérthetőek. Nem akartam tűzijátékot puffogtatni velük.
— Köteted a Kriterion Kiadó gondozásában jelent meg, és Balázs Imre József fülszövege olvasható a hátoldalán. Ő is fogja bemutatni?
— Nem, ő sajnos nem ér rá, Kolozsváron ő mutatta be a kötetet, de Nagykárolyba nem tud eljönni. Egyelőre nem tudom, ki fogja bemutatni itthon, még szerveződnek a dolgok. Úgy néz ki, hogy az időpont már megvan: december 12., csütörtök este 7 óra. Helyszín: a Károlyi-kastély. Szeretettel várok mindenkit. Tényleg.
Ifj. Deák Endre
