Omega- és Scorpions-koncert
Utoljára módositva: 2014-06-15 12:07:06

Háromgenerációs közönsége támogatásával továbbra is teljes erővel dolgozik a Scorpions, a hard rock német sztárzenekara, amely új lemezzel és egy filmmel is készül az alapításának ötvenedik évfordulójára, a következő koncertjét pedig az Omega együttessel adja Budapesten.

 

A két zenekart évtizedes barátság köti össze, és június 16-án, a budapesti Hősök terén a rendszerváltás emlékére szervezett Szabadságkoncerten újra találkoznak. Több dalt közösen fognak előadni, köztük a Gyöngyhajú lány című Omega-klasszikust, amelyet a Scorpions is feldogozott White Dove (Fehér galamb) címmel.

Az Omega 1994-es a népstadionbeli koncertjén “feltűnt nekünk ez a gyönyörű dal” – mondta az MTI-nek Klaus Meine énekes, aki a Scorpionst alapító gitárossal, Rudolf Schenkerrel volt vendég a koncerten. “Nagyon megtetszett, ezért feldolgoztuk és az új verzióval vettünk részt egy jótékonysági akcióban, a ruandai népirtásban megárvult gyermekek javára szervezett (1995-ös németországi) koncerten, most pedig újra elővesszük”.

A Scorpions és az Omega a hetvenes évek közepén barátkozott össze, amikor együtt turnéztak Nyugat-Európában. Közös vonásuk, hogy mindkettő “nagyon erős koncertzenekar, amely a karrierjét a fellépésekkel és a rajongók támogatásával építette fel” – emelte ki a Scorpions énekese.

A Hősök terén a rendszerváltás korának egyik legismertebb dalát, a Wind of Change-et is előadják. A dal a Szovjetunióban adott koncerteken szerzett benyomások lenyomata, és 1989 szeptemberében, még a berlini fal leomlása előtt keletkezett – mondta Klaus Meine, a rockhimnusz szerzője.

Felidézte, hogy 1988-ban az akkori Leningrádban egymás után tíz este teltház előtt játszottak egy sportcsarnokban, és 1989 augusztusában felléptek a “szovjet Woodstock” néven is emlegetett Moszkvai Békefesztiválon.

“Azt éreztük, hogy a világ a szemünk láttára alakul át” – mondta Meine, aki szerint talán azért sejtették meg a dal címébe foglalt “változás szele” közeledtét, mert a második világháború után felnőtt német nemzedék tagjaiként erősebb volt bennük az érzékenység, mint a Moszkvai Békefesztiválon fellépő amerikai sztáregyüttesek, például a Bon Jovi tagjaiban, akik csak “a rock n’ rollt akarták elvinni a Szovjetunióba”.

“Volt valami a levegőben, és amikor hazaértünk Moszkvából, meg akartam fogalmazni ezt az érzést, a változás és a békésebb világ iránti remény érzését” – mondta a Scorpions frontembere a Wind of Change keletkezéséről, hangsúlyozva, hogy a remény alig néhány héttel később beigazolódott, de a dal az ukrajnai válság közepette még mindig aktuális.

A zenekar jövőre ünnepli az alapításának 50. évfordulóját, és nem tervezi pályafutása lezárását. Az utóbbi időszakban évente nagyjából száz koncertet adtak, rendre “drasztikusan megfiatalodott” közönség előtt.

“Nem akarom magunkat a Rolling Stoneshoz hasonlítani, de az biztos, hogy mi is háromgenerációs rockzenekar lettünk” – mondta Klaus Meine. Szerinte a Scorpions zenéje ugyan régmúlt évtizedekben gyökerezik, de “túlélte” például a punkot és az alternatív mozgalmat, és ma is releváns.

A Scorpions zenéjének “időtlenségét” jelzi az 5,3 millió követő is a Facebookon, akiknek életkora jellemzően 16 és 28 év között van – jegyezte meg.

[ohballada-1]

Kiemelte, hogy a rajongók ragaszkodása a munka folytatására, új kihívások keresésére ösztönöz. Így legutóbb az MTV zenecsatorna akusztikus (unplugged) sorozatában adtak három koncertet Athénban – az MTV Unplugged történetében egyedülálló módon szabad téren -, és éppen a napokban fejezték be az akusztikus program németországi turnéját, amelyet európai koncertkörút követ.

Az idén kevesebbet lépnek fel, de dolgoznak egy jubileumi albumon, amelyen új szerzemények, kiadatlan dalok és feldolgozások lesznek. Az utóbbi években a zenekart elkísérte egy forgatócsoport, amely Budapestre is velük tart. A friss anyagból és archív felvételekből már formálódik a Scorpions történetét feldolgozó film, amely ugyancsak jövőre, az alapítás évfordulóján kerül a mozikba – mondta Klaus Meine.

A német labdarúgó-válogatott a Szabadságkoncerttel nagyjából egy időben lép pályára először a brazíliai világbajnokságon. A Scorpions zenészei közül többen nagy rajongói a labdarúgásnak, köztük az énekes, aki reméli, hogy a szállodában vagy a Hősök terén az öltözőben tudják követni a Portugália elleni mérkőzést. A német csapat kilátásairól azt mondta, nagy eredmény lenne, ha Joachim Löw gárdája eljutna az elődöntőig. Minden egyéb “csak ráadás” – mondta az MTI-nek Klaus Meine.

Az 1965-ben Hannoverben alapított Scorpions 1986-ban lépett fel először Budapesten, a Monsters of Rock fesztiválon, legutóbb pedig 2011 júniusában koncerteztek a magyar fővárosban, a Papp László Sportarénában. Klaus Meine 1969 végén csatlakozott a legendássá vált zenekarhoz.

[ohballada-2]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Gnome alone
Ma, 15:00
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Thor: Ragnarök
Ma, 16:45
A Marvel Studios új filmjében Thort pörölyétől megfosztva bebörtönzik az univerzum túlsó felén. Az idővel versenyt futva próbál visszajutni Asgardba, és megállítani a Ragnarököt; egy háborút, ami otthonának pusztulásával és az asgardi civilizáció eltűnésével járhat, és amit egy mindenható új ellenség, a könyörtelen Hela idézett elő. Először azonban túl kell élnie egy halálos gladiátorviadalt, amelyben ellenfele korábbi szövetségese és szintén a Bosszúállók tagja: a hihetetlen Hulk!
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
Elek György könyvbemutató
Ma, 17:00
Lélek és test hálószobája című könyv bemutatója.
pin Szatmári Római Katolikus Püspöki Hivatal

Helyfoglalás
Megjött apuci 2
Ma, 19:20
Brad (Will Ferrell) és Dusty (Mark Wahlberg) elérték a lehetetlent: barátok és apatársak lettek. Minden simán megy, amíg Dusty régi motoros, macsó faterja, Kurt (Mel Gibson) és Brad ultraérzékeny és érzelmes apja, Don (John Lithgow) meg nem érkeznek a karácsonyi ünnepekre. Kurtnak feltett szándéka, hogy éket verjen Dusty és Brad közé. Vajon a fiúk össze tudnak-e dolgozni, hogy bebizonyítsák Kurtnak, hogy működik a modern nevelésük, és sikerül összehozniuk a nagy családi karácsonyt? A nagysikerű
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
Bluescore
Ma, 20:00
Koncert
Club Poesis

Helyfoglalás
Az igazság ligája
Ma, 21:05
Bruce Wayne tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince segítségével csapatot toboroz. Ehhez hasonló nem történt még soha: Batman és Wonder Woman mellé felsorakozik egy csapat metahumán: Aquaman, Cyborg és Flash. És amikor végre összefognak, rá kell jönniük, hogy talán még az ő egyesített erejük is kevés. Lassúak voltak. A Földet fenyegető katasztrófa már nagyon közel jár, és elképesztő hatalommal bír.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...