Önfeledt örömmel, profikként játszottak

Öt „társulat” mutatta be tudása legjavát a XIV. Diákszínjátszó Fesztiválon, melynek elsődleges célja nem csak maradéktalanul megvalósult, de jóval magasabb fokra is lépett, hiszen a diákok értéket teremtve alkottak, játékkal, szóval, szereppel.

Izgatott művészek és rendező-felkészítők nyüzsögtek a halmi kultúrotthon szombaton kora délelőtt, amely már több mint egy évtizede ad otthont a LiterArt Magyartanári Egyesület által szervezett Diákszínjátszó Fesztiválnak — annak a Szatmár megyei rendezvények között mind a mai napig egyedinek számító, megmérettetéssel ötvözött seregszemlének, mely különleges helyet vívott ki magának a diákok és tanárok szívében egyaránt. A XIV. alkalommal megszervezett rendezvényre öt „társulat” nevezett be — s talán még soha nem volt ennyire igaz a fesztivál mottója, mint most: „Én játszom ugyan, de ti vegyetek komolyan.” Mert komolyan kell venni ezeket a mai fiatalokat — akik nem mellékesen eddig is nagyon komolyan vették magát a színjátszást, önmaguk és egymás játékát —, ugyanis mint Gaál Gyula színművész, a zsűri elnöke a díjátadó előtt fogalmazott: „Különösebben nem értékelek, mert az értékeket láttuk a színpadon — és volt bőven látnivaló!” Az már bizonyos, hogy a fesztivál megálmodóinak-szervezőinek elsődleges célja (hogy az általános iskolás korosztály közelebb kerüljön a színház világához, a színpadi formák segítségével — mozgás, zene, szép magyar beszéd — bővüljön önkifejezési kultúrájuk, fejlődjenek kommunikációs képességeik, mozgásuk és önbizalmuk) nem csak maradéktalanul megvalósult, de jóval magasabb fokokra is lépett, hiszen a diákok nem csak maguk választják ki a darabot s döntenek a személyiségükhöz leginkább illő szerep eljátszásáról, de több esetben ők is írták a történetet, életkorukon messze túlmutató éleslátással és bölcsességgel fogalmazva gondolataikat.

A fesztivál örökmozgó, fáradhatatlan szervezője, Pap Erika magyartanárnő és a házigazda Incze Lajos polgármester (nem mellesleg az idei rendezvény kizárólag a Halmi Polgármesteri Hivatal támogatásával valósult meg, mivel az alapítványi támogatási pályázatok elbírálása hetek múlva történik csak) sok sikert kívánó köszöntése után „felgördült a függöny” — és visszaléptünk majd' kétszáz évet, a szabadságharc korába, hiszen a kölcseys KÖDIK–csapat (rájuk jellemzően) idén is komoly, s a magasszintű, morális téma mellett helyi vonatkozású történelmi előadással lépett színre. A korabeli világban Haynau „kedvenc papocskájaként” is számon tartott (s a megtorlás idején épp ezért is „példamutatóan kivégzett”) Gonzeczky Jánosnak emléket állító történet — Egy pap a forradalom viharában — remekül ábrázolta az Úr szolgálata és a nemzet szabadsága közötti tépelődést, a forradalom és a kísértő megszemélyesítése, a liturgikus szövegek, s a disszonancia nélküli, összecsiszolt játék pedig csak még kézzel foghatóbbá tették. Napjainkbeli, ám nem kevésbé fajsúlyos morális kérdéseket felvető kamaszdrámát mutattak be a halmi Fecsegő Tipegők: Szerezzük vissza Attilát! — kiáltanak fel a csapat tagjai, amikor megtudják, hogy az őket közösséggé összekovácsoló, aranymondásokkal nevelő, szinte rajongásig imádott példakép, „az egyetlen jófej felnőtt” tanáruk Izlandra megy dolgozni, sokkal busásabb fizetésért; a lázas hitetlenkedés, elkeseredés, kétségbeesés, nemengedhetjük, mileszvelünknélküle — érzelemkavalkád végén kijózanító pofonként csattan a tőlük búcsúzni készülő tanár véletlenül meghallott mondata: 'ez is csak egy munka volt'. A dinamikus, sodró lendületű előadást nem akasztotta homokszem, a szereplők önmagukat adták, jól használva a gesztusokat, maximálisan kihasználva az apró szituációkat s megformálva az egy–két perces jelenetekben a karaktereket.

A mindentől és mindenkitől független, s a valóságot a maga kendőzetlen valóságában ábrázoló, megalkuvás nélküli művész és a benne bízó, őt nagyra értékelő mecénása találkozását vitte színre az Aprel Popp Művészeti Líceum MASZK csapata — a különös, megfoghatatlanul megfogó hangulatú darab (amelyet a főszereplőt játszó Simion Varga Anna írt!) a modern realista festészet megteremtőjeként elismert Gustave Courbet és egy montpellier-i gyűjtő, Alfred Bruyas találkozásán, beszélgetésein keresztül járja körbe, világít rá az igazi művész lényére s a művészet lényegére. Alázat és öröm — művészetet csak így érdemes csinálni s a diákok e kettőtől vezérelve játszottak. Nyüzsgő kavalkádként töltötték meg a színpadot a túrterebesi Neveletlenek, Kukás Guru című bohózatuk nem csak a félreértések komédiája, de modern társadalmunk s az elvont divatirányzatok humorral fűszerezett görbe tükre is — önfeledt játék és szórakoztatás volt, a nézők és a szereplők számára is.

Lenyűgöző, nem kategorizálható, „csak” zseniális (no meg nagyszínpadra illő) poli-monodrámával ejtette ámulatba a zsűrit a Nagykárolyi Művelődési Központ döMIk társulata, akik Matei Vişniec Cabaretul cuvintelor műve nyomán keltették életre a szavakat — sebészi precizitású filozófiai értekezéssel definiálva a 'rossz szót', akinek önértékelési gondjai vannak, s aki néha összekapaszkodik a 'jó szóval'; a 'gyengédséget', aki zsarnokabb, akarnokabb s talán kegyetlenebb mindenki másnál; a ki nem mondott szavakat; a szerény természetű 'hallgatást', akinek hasznosságát soha nem ismerik el, pedig nélküle a nyelv csak hangzavar lenne; a mindig udvarias és mindig a pályaudvaron ücsörgő 'örökkévalóságot', aki soha nem siet, nem nyugtalan, de élvezi ha egy helyben foroghat s elveszhet a részletekben; a készséges és rokonszenves 'reményt', aki bár tökéletes varázsló, csak hívásra jön elő; a 'visszatérést', aki nélkül nem lehet élni s halálunk pillanatában is ezt adjuk a lelkünknek. A kiforrt és nagyon összehangolt előadás külön érdekessége a régi néma filmek zenei aláfestésű pantomimjátéka, mint ahogy az is, hogy a szereplők nem csak maguk választották ki a megszemélyesítendő szó monológját, de ők is fordították le magyarra, fantasztikus életérzéseket és állapotokat fogalmazva meg. „Ez már nem diákszínjátszás!” — summázta elragadtatva Gaál Gyula, a zsűri pedig úgy döntött, hogy idén alkotói különdíjakkal ismeri el a munkát — hiszen alkottak, játékkal, szóval, szereppel, mindennel. Alkotói különdíjban részesült Simionas varga Anna (MASZK), Harakály Márton (Neveletlenek), Geng Emőke (Neveletlenek), Szakaszti István (Fecsegő Tipegők), Szatmári Bánk (Fecsegő Tipegők), valamint a döMIk-társulat, akik a XI–XII osztályos kategória aranyérmét is nyakukba akaszthatták, az ezüstérmet pedig megosztva a KÖDIK és a MASZK csapata vitte haza; az V–VIII. osztályos kategória aranyérmesei pedig a Fecsegő Tipegők és a Neveletlenek lettek.

Szabó Kinga Mária