Önkéntesként Madagaszkáron: Az Andraikiba-tó legendája (hetedik rész)

Vidéken

(2012. november 3.)

Az utóbbi napok kiadós esői után a rizsföldek a zöld minden árnyalatában pompáznak. A zöld vidéket itt-ott töri meg csak pár vörös ház, melyeknek kontúrjai egybemosódnak a vörös talajjal. A falvakban az út mentén gyerekek játszanak, és csirkék szaladgálnak mindenfelé. A kioszkok mellett álldogálók álmosan bámulják a tovasuhanó autókat, szélesen mosolyogva, mikor az autóban észreveszik a fehér lányokat. Az utolsó hétvége Antsirabe-ban elég zsúfolt, mindenki szeretne még velünk találkozni, ebédmeghívások és kirándulások között válogatunk, igyekszünk mindenhová eljutni, nehogy bárki is megsértődjön. Az iskolában pénteken kisebb fogadást is rendeztek tiszteletünkre, ez alkalomból még egy pohár helyi sört is megengedett az igazgató a jelenlévőknek. Hálálkodásuk megható volt, bár mindent összevetve úgy látom, mi többet tanultunk tőlük, mint ők tőlünk. Az iskolaigazgató pedig nem enged el minket Antsirabe-ból anélkül, hogy egy kisebb kirándulást szervezne a környéken. Annak idején turistavezetőként jutott kiegészítő jövedelemhez, ekkor kezdett el sört inni, mivel német vendégei addig nem álltak vele szóba, amíg nem tudtak vele koccintani.

Szombat délután Betafóba vezet az út, 22 km-re a várostól. Próbálom követni az igazgatót, aki hiteles vezetőnk akar lenni. és a környék nevezetességeiről mesél, de rabul ejt a táj szépsége, és az andalító madagaszkári zene mellett gyönyörködöm a rizsföldekben. A Tatamarina krátertó mellett rövid pihenő, gyerekek halásznak a tóban, a parton iskolás csoport énekel egyházi énekeket, a keskeny úton többen is zebuk húzta szekereket terelgetnek. A tó fölé magasodó dombon egy helyi király sírja bújik meg. Egész gyereksereg kísér minket a hatalmas, kőből épített sírhoz. Tetején faház magasodik, jellemzően minden madagaszkári nemesi sírra, mely a meleget jelképezi, ellensúlyozva a sír jelképezte hideget.

Mivel a vidék termálvizéről híres, kihagyhatatlan egy megálló egy kisebb, termálvizes medencékben bővelkedő településen. A 2009 óta tartó krízis miatt megcsappant a turisták száma Madagaszkáron, nem csoda hát, hogy az arra vetődött két fehér látogatót rögtön megrohamozzák termálmedencéikbe invitáló helyiek. Kisebb faházikóban kis medencébe csobog a meleg víz, ebbe invitálnának, ha hagynánk. Végül is meggyőznek, hogy legalább a lábunkat mártsuk a vízbe, ha már a fürdőruha otthon maradt. A 10 percnyi lábmártogatásért persze ugyanannyit fizetünk, mintha fél óráig áztattuk volna magunkat, de a frissítő lábfürdő így is megéri.

A lemenő nap bearanyozza a rizsföldeket, mikor hazaindulunk. Másnap viszont már újra úton vagyunk. Seheno és családja piknikezni invitál minket egy közeli vízeséshez. Gyerekeivel, unokájával és a szomszéd kislánnyal indulunk útnak a szomszéd rozoga kisbuszán. Körülbelül 20 km-t autózunk, ezután viszont már gyalogolnunk kell, ami a friss zöld rizsföldek között nem is lenne olyan kellemetlen, ha nem tűzne ránk a nap. Tökéletes pihenő hát a vízesés, amely mellett úszkálhatunk kicsit a nagy melegben. A vízesés körül megáll az élet, sokan a környező kövekről figyelik csak a vidám csapatot és a két fehér lányt. Rövid idő után viszont átadjuk helyünket a helyi gyerekeknek és fiataloknak, akik közül sokan ruhástól csobbannak a hideg vízbe. A visszaút nem kevésbé melegebb, mint korábban, később a délután folyamán kárpótol a nyakamba zúduló zápor és jégeső.

A táj szépsége mellett elengedhetetlen megemlíteni a madagaszkári mosolyt. Ebben az országban mindenki mosolyog. A gyerekek az út mentén vidáman integetnek, fiatalok és idősebbek egyaránt mosolyognak az idegenre. Bármilyen nagy legyen is a szegénység, egy dologban a madagaszkáriak gazdagabbak minden európainál: ez a mosoly.

Az Andraikiba-tó legendája

(2012. október 16.)

Sehenóval, az iskola könyvtárosával az Andraikiba-tó partján ülünk egy meleg szombat délelőtt, karikákra vágott cukornádat szopogatunk, és amíg unokája a közelben játszadozik a helyi gyerekekkel és algákat halászik a tóban, Seheno a tó legendájáról mesél.

Az Andraikiba-tó Antsirabe-tól 7 km-re található vulkanikus tó, fél óra alatt kiérünk a tóhoz busszal, és a megállótól már nem kell sokat sétálni a tópartig. Kedvelt kirándulóhelye ez a helyieknek, a nagy melegben felüdülést, kellemes pihenést biztosít. Kézművesboltok kínálják szebbnél szebb termékeiket a parton, nehezen szabadulunk az árusoktól, akik minduntalan be akarnak csábítani üzletükbe vásárolni.

A 19. században a tó kedvelt pihenőhelye volt II. Ranavalona királynőnek. A tóhoz kapcsolódó legenda szerint a tó körül egy terhes lány szelleme kísért, aki a tóba fulladt, amikor egy másik lánnyal egy nemesember házassági ajánlatáért versenyt úszott.  A helyiek azt beszélik, hogy minden hajnalban látni lehet őt, amint a tóparton egy kövön ülve pihen.

Ha szellemeket nem is láttam a tóparton üldögélni, annál több lányt láttam ott üldögélni, miután ruhát mostak a tóban. A mosott holmit a fűre terítették a parton, hogy ott száradjon. Bár a tóban fürdeni ma már nem lehet, kellemes a parton sétálni a fák árnyékában. A turisták csónakázhatnak, illetve vízibiciklizhetnek is a tavon.