Önkéntesként Madagaszkáron: Séta az esőerdőben (nyolcadik rész)

(2012. november 5.)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, Koto, aki valahol egy madagaszkári esőerdő környékén éldegélt. Egy szép nap Koto elindult az erdőbe mézért. Fára mászott és megbolygatott egy méhkast, a méhek csípni kezdték. Egy maki viszont megmentette attól, hogy leessen a fáról, és hátára kapva lehozta őt a fáról. Így lett a maki neve „babakoto”, azaz „Koto apja”. A babakoto nem más, mint az indri helyi elnevezése. Az indri a legnagyobb ma is élő makifajta a világon, mely már csak kis számban található meg Madagaszkár itt-ott még megmaradt esőerdeiben. Fehér-fekete bundája leginkább a pandáéhoz hasonlít. Éles kiáltása, amellyel területét jelzi és jelt ad más indriknek, akár 3 kilométerre is elhallatszik, közel állok ahhoz, hogy befogjam a fülem, mikor pár méterrel fölöttem a fán megszólal a „sziréna”, mégis úgy döntök, hogy inkább elviselem ezt a ritka meglepetést, nem minden nap hall az ember makikat üvöltözni a dzsungelben ugyebár. Vízszintesen akár 10 métert is képesek fáról fára ugrani, én csak azért imádkozom, nehogy a fejemen landoljon az egyik, termetéből ítélve biztosan nem lenne kellemes találkozás.

Az Antananarivótól körülbelül 136 kilométerre található Andasibe-Mantadia nemzeti parkok lenyűgözőek, betekintést engednek abba a világba, amely pár évtizeddel-évszázaddal ezelőtt az egész szigetre kiterjedt, ma már viszont csak foltokban maradt meg Madagaszkáron az erdőirtások következtében. Bár a látogatások fő látványossága szemnek és fülnek egyaránt az indri, szép számmal találhatóak itt más lemurfajták is, emellett kaméleonok, különleges madár-, hüllő- és rovarfajok, orchideák és nagy számban mindenféle gyógynövények. A sűrű erdőben sétálva, liánokat kerülgetve és átmászva, csak elmélkedhetünk, mennyire könnyű lehetett Tarzannak a dzsungelben élni. A lenyűgöző vízeséseket és tavacskákat látva pedig joggal érezhetjük, hogy a fővárosi zajból és koszból egyenesen a paradicsomba csöppentünk.

Az erdei sétától elfáradt utazónak Andasibe falucska kínál lehetőséget a pihenésre. Fából épült teraszos hotelünk az amerikai vadnyugaton is megállná a helyét. Alkonyatkor megelevenedik az utca a délutáni hőség után, és az útszéli kioszkoknál olyan ínyencségeket kóstolgathatunk, mint a palacsintatésztába mártott és olajban kisütött banán. Az állomásnál, ahol hetente csak körülbelül kétszer jár vonat, egy kisebb csoporthoz csatlakozunk „petanque”-ot játszani. És bár ezt a játékot a gyarmatosító franciák hozták a szigetre annak idején, most mégis a helyiek magyarázzák a „franciáknak” (aki itt fehér, azt általában franciának gondolják), hogyan is kell azt játszani.