Önkéntesség Szatmáron
Utoljára módositva: 2017-09-25 09:56:08

Szatmáron, másképp…

Kezdeményezések, vállalkozások, elképzelések, amelyek másabbak…

A Szatmári Friss Újság Szatmáron, másképp… projektjében olyan történeteket kerestünk és keresünk, amelyekben kreativitás, üzlet, jó szándék, civil késztetés egy életet szolgáló szövetséget alkotott.

 

 

Önkéntesség mint érték, a tudat, hogy számíthatsz másokra, a remény és a lehetőség, hogy az ember gyakorolja felelősségérzetét mások iránt, az érzés, hogy mindent megtettél az életed során, ami rajtad múlt. Koczinger Tibor és Grebur Kinga (a továbbiakban K. T., illetve G. K.) volt a beszélgetőtársam.

 

— Miért Szatmár?

Koczinger Tibor, a Hans Lindner Alapítvány elnöke

K. T.: Mert itt születtem, itt alapítottunk családot, itt élünk, és felelősök vagyunk mindezért, illetve felelősök vagyunk a következő generációkért, beleértve a gyerekeinket, a környezetünkben élőket, és szeretnénk, hogy a szomszédunkban élőkkel is, az utcabeliekkel és a városbeliekkel is össze tudjunk dolgozni, tudjunk egymás szemébe nézni. A Hans Lindner Alapítvány igyekszik olyan álláspontra helyezkedni, amellyel a közvéleményt jó irányba alakíthatjuk, hogy legyen jó Szatmáron élni, dolgozni és családot alapítani, és ezért odafigyelünk mindenre, ami körülöttünk történik. Mindig van véleményünk, ezért is igyekszünk az alapítványt időszerűnek fenntartani, és mindig a megfelelő napnak a megfelelő kérdéseire válaszolni.

 

G. K.: Én most végeztem el a másodévet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Kaplonyban lakom, idén leszek 21 éves, és pár hónapja kezdtem az alapítványnál önkénteskedni.

 

— Kérem, meséljenek a saját, önkéntességgel kapcsolatos tapasztalataikról. Hogyan kezdődött, mióta tart? Ön több évtizede foglalkozik civil szervezetekkel, szinte mindegyik munkakörben megfordult, önkéntesként, alkalmazottként, intézményvezetőként, alapítóként, honnan jön hozzá a lendület? Te pedig már csak korodból is kiindulva gondolom, nemrég kezdted, miért?

G. K.: A Reménysugár program egyhetes sárospataki Tündértánc Nemzetközi Élményterápiás Tábora a daganatos és fogyatékkal élő gyermekekért volt az első olyan teljes akció, amelyben részt vettem. Az, hogy itthon töltöm a vakációt, számomra eléggé nyilvánvaló, mivel év közben eléggé keveset vagyok itt, így szeretnék legalább ilyenkor a családommal, a barátaimmal lenni. Konkrét terveim még nincsenek, van még 4 évem az egyetemből, majd a rezidensképzés, közben és utána még meglátjuk. A tábort azért is ki szerettem volna próbálni, hogy megtapasztaljam, milyen beteg gyerekekkel dolgozni, ha majd orvosként ezt választanám.

K. T.: Valóban eléggé változatos munkám volt eddig, egy állami vállalatnál kezdtem a pályafutásomat. Beálltam a rendszerbe, amiben megmondták, hogy ezt így kell csinálni, fel sem merült eleinte, hogy nekem van önálló gondolatom. Olyan emberek, akik tudták, hogy érdekel az emberekért való hatékony tenni akarás, elhívtak a Caritashoz. Itt két évig dolgoztam. Ez már 20 éve történt. Akkoriban bontogatta a szárnyait a Hans Lindner Alapítvány, amikor 1997-ben a Lindner család úgy döntött, hogy önálló utat fognak járni, és ehhez vállalkozó szellemű felelőst kerestek pályázat útján, amelyen befutó voltam. Ez nagyon jólesett, szárnyakat adott, hogy itt be lehet indítani valamit, létre lehet hozni egy csapatot. Később összehozott a gondviselés hasonló szellemű, bátor, kezdeményező emberekkel, akik egyéb szükségekre figyeltek, akik küzdöttek, netán éppen önkéntes módon akartak változtatni mikrovilágukon. Belőlük és velük jöttek létre újabb alapítványok, egyesületek. Ma már tudom, hogy dolgaimban vagy hitem és világnézetem szerint közvetlenül cselekszem (ehhez nem kell jogi forma), vagy pedig csapatokat alkotunk, egyesületeket, alapítványokat vagy éppen vállalkozásokat hozunk létre, mert úgy még hatékonyabbak lehetünk. Nem is az a fontos, hogy profitorientált vagy nonprofit egy szervezet, hanem mennyire gondolja komolyan, amit tesz, és kiért, milyen célból történik mindez: önmagáért vagy másokért is, ez egy fontos döntés.

Visszatérnék Kingára. Ő volt az, aki megkeresett minket, és nagyon szimpatikus, ahogyan szeretne valami hasznosat tenni a saját szülőhazájában, a saját környezetében, szeretne adni valamit. És ezt nem csak mondta, hanem mindezt meg is tapasztaltuk: a tábori munkákban teljesen odatette magát. A fényképek is mutatják, hogy Kinga mindig ott volt, ahol szükség volt rá. Az önkéntességnek régen, például az én iskoláskoromban olyan értelme volt, hogy önkéntesen kellett menni közmunkára, láttam azokat az önkéntes munkákat, amikor szervezeteknek, politikai pártoknak szórólapokat szórtak az önkéntesek, nos, én ennél többet értek önkéntesség alatt: adni szeretnék magamból, az időmből, gondolkodásomból, fizikai erőmből, imámból. Nem magamról szól a világtörténelem, hanem arról, hogy én ide születtem, és felelős vagyok másokért, felelős vagyok a családomért, a szomszédomért, persze felelős vagyok a világ túlsó oldalán élő embertársamért is, de mindet a maga helyén és idejében érdemes kezelni.

Grebur Kinga (jobbról az első) aktívan és mosolygósan a táborban

— Mennyire számít ez a munka a külvilág számára, mi az általános nézőpont, melyek a kiemelkedő egyedi vélemények?

K. T.: Ez teljesen változó. Az én megítélésem szerint nem is az a lényeges, hogy a világ mit gondol róla, hanem számomra csodálatos érzés, amikor valakiben felfedezem azt, hogy ő mennyire odaadó abban, amit ő tud tenni. Ha én most megkérem Kingát, hogy segítsen palacsintát sütni, mert ő szeret palacsintát sütni, akkor ez neki kesztyű a kézre, ha ő pont azt teheti, amihez ért, vagy a leendő szakmáját, orvosi gyakorlatát egy táborban tudja kamatoztatni, akkor ez egy valódi önkéntesség, ez igazán hatékony is tud lenni. Sokan kapcsolódnak be a munkánkba önkéntesen, de pontosan azon a ponton, ahol és amiben ők a legjobbak. A Reménysugár a rákbeteg gyerekek javára a legnagyobb önkéntesvonzó programunk, és ebben azért tud magának annyi ember helyet és feladatot találni, mert nem várja, hanem felismeri, hogy ő hol tud a legjobban részt vállalni mások teherviseléséből és küzdelmeiből. Vannak tanárok, akik segítenek a gyerekeknek felzárkózni, segítenek egy vizsgára vagy az érettségire felkészülni, nevelők, sporttanárok nagyon jól feltalálják magukat egy táborban, mert olyan tevékenységek vannak, amelyekben azt gyakorolhatják, amiben ők a legjobbak. Volt olyan apuka, aki a tábor előtt felkereste azokat a vállalkozásokat, ahol élelmiszereket gyártanak, és sikerült velük olyan megegyezéseket kötni, melyek révén feltöltötték a tábori éléskamrát. Ez egy valódi önkéntesség, ahova nem kellett instrukciókat adni, mert ő anélkül is tudta, hogy mire van szükség.

G. K.: Igazából elsőre mintha meglepődtek volna a körülöttem levők. Apukám ajánlotta a Hans Lindner Alapítványt. Én azért tartottam a tábortól, mert nem ismertem a gyerekeket, a szülőket. Jó érzés volt, hogy biztattak: csak add önmagad, mosolyogj, és akkor minden rendben lesz, mindez jólesett, és végig tartottam velük a kapcsolatot, bátorítottak. Az elején kicsit pluszban éreztem magam a táborban, de ahogyan egyre jobban megnyíltak, akkor kezdtem látni, hogy a lelki segítség, a beszélgetés is mennyire jólesik nekik.

— Mennyire számít ez a munka az érintettek számára? Milyen visszajelzések maradtak meg a tapasztaltak során?

G. K.: Úgy éreztem, hogy a gyerekek megszerettek, és örültem annak, hogy egy csapat alakult ki. Egy idő után a számomra idegen, magyarországi gyerekek is elkezdtek hozzám kötődni, kérdezve, hogy ugye te vagy az, akivel tegnap labdáztam a strandon. Sokszor sikerült mosolyt csalni az arcukra, örültek nekem.

K. T.: Kinga ékes példája annak, hogy önkénteskedni csak akkor lehet, ha hozzánövök ahhoz a tevékenységhez. A szervezők részéről meg kell legyen az önkéntes felé a bizalom és a nyitottság. Ha bekerül hozzánk egy önkéntes, adunk arra, hogy megismerjen minket, azaz hogy kik vagyunk, hogyan gondolkodunk, illetve töltsenek velünk elég időt, figyeljenek ránk és az ügyfelekhez való viszonyulásunkra — hiszen csak tanulhatnak —, legyenek bent a csapatmegbeszélésen, hallgassák meg, hogyan gondolkodunk. Ez fontos az alapítványi utánpótlás-nevelésben és abból a szempontból is — amire nagyon is felhívjuk a fiatalok figyelmét —, hogy kell az önkéntesség már egészen ifjú korban a tapasztalatgyűjtésben és a későbbi pályaválasztáshoz is.

 

— Mi a munka célja?

K. T.: Adni és kapni. Ingyen adtam, ingyen kaptam. Ami nem egyenlő azzal, hogy ami nem kerül pénzbe, az olyan is, éppen ellenkezőleg, mert ez most felértékelődik, hiszen a legjobb szívvel és a legjobb minőségben adom, hiszen maximálisan kell teljesíteni.

 

— A legtöbbször az merül fel az emberekben az önkéntesség kapcsán, hogy mit kap cserébe az ember a munkájáért. Lehet mást is, mint pénzt? Vagy nem is így merül fel a kérdés?

K. T.: Én úgy gondolom, hogy nem a pénz az elsődleges, de a legvégén akár azzá is fejlődhet egy bizonyos kapcsolat, lehet, hogy ő lesz a következő munkatársunk, és akkor már fizetés fog járni érte, vagy az ajánlásunk révén meg tud pályázni egy állást. Sokszor furcsállom, hogy az önkétességet mint valami hivatalos kifejezést használják. Az egyik alapvető értéke az embernek, hogy tud önkénteskedni, hiszen mindez kéznél van. Ha például látok az utcán elesni valakit, akkor automatikusan nyúlok utána, ez valójában egy önkéntesség, bár elmehetnék mellette, vagy nem is érdekelhetne.

G. K.: Nekem az egész önkéntesség az emberek közötti kapcsolatról szól. Amikor bármit teszek, akkor valakikért teszem, akár a környezetemért, vagy mint most, a gyermekekért, a szüleikért, az alapítványon belül más emberekért, és én ezzel nekik, ha mást nem, akkor egy kis lelki erőt, pár perc szórakozást, segítséget nyújtok.

 

— Mi volt eddig a legmélyebb pont, amióta ezzel foglalkozik/foglalkozol? Mik jelentik/jelenthetik a buktatókat?

K. T.: Léteznek mélypontok, amelyek nagymértékben összefüggnek az erőforrásokkal. Nagyon fontos, hogy aki bekerül egy egyesületbe, annak tudnia kell, hogy nem a szekérre kerül fel, hanem a szekeret húzok közé, és azt a két dolgot nem szabad összetéveszteni. Mindig olyankor adódtak problémák, amikor nem tudtuk egy irányba húzni a szekeret.

— A szűkebb és tágabb környezetük hogyan viszonyult a kezdeményezéshez?

K. T.: Úgy érzem, hogy az önkéntesség és a kialakult állásfoglalásunk a civil szervezeteken belül is meghaladja korunkat. A civil szervezetek messze jobban tudnának teljesíteni, mint az ma Szatmáron történik, de ehhez szükség lenne az egymással és főleg a mindenkori felelősökkel való hatékonyabb együttműködésre. A civil szervezetek alulról építkeznek, és szeretnének egy jobb világot, mások fizetést vesznek fel azért, hogy a jobb világot megteremtsék nekünk. Ebben mindig voltak „sebességkülönbségek”.

— Melyik pillanatban érezte/érezted azt, hogy érdemes volt? Volt ilyen?

K. T.: A világon mindenhol azért működnek civil szervezetek, mert helyük van, hiányt pótolnak. Ha a felelős intézmények mindent meg tudnának oldani, akkor kifogástalan életünk lenne. Civil szervezetekre szerte a nagyvilágban szükség van, mindig hoznak egy pluszt, egy plusz sebességet, egy ambíciót, mindig ki tudják egészíteni azt, ami éppen van. Ma a társadalomban sokan azt mondják, hogy amit mi csinálunk, az csak egy játék. Hát elég komoly játék lett belőle! Fontos minden visszajelzés mind a munkánk célcsoportja, mind a helyi közösség részéről. A legjobb, ha helyi partnerekre lelünk, akikkel jó együttműködni. Esetünkben a Lindner családot sikerült 20 éven keresztül Szatmáron tartani, ehhez szükséges azt tudni, hogy nem az ő koncepciójukat ültetjük át Szatmárra, hanem itt helyben dolgozunk ki koncepciókat: a Reménysugár, az Egy nap a farmon és sok más programunk helyi koncepció.

— Az, hogy mindezzel Szatmáron foglalkozik/foglalkozol, akadály vagy előny, netalán mindkettő?

K. T.: Ez nemcsak egy szatmári feladat, hanem embert próbáló, mindenkori kihívás is, amiért érdemes mindennap felkelni. Ha eltántorítana bármikor, bármilyen akadály, és nem próbálnám meg az aktuális feladatokat komolyan venni, megoldást javasolni és bekapcsolódni a megoldásba, ha elhagynám a hajót, amin nekem szolgálatot kell teljesíteni, akkor hibát követnék el.

— Miért érdemes az önkéntességet megtapasztalni, külföldön miért jelent ez a legtöbb esetben követelményt vagy előnyt? Mit ad az önkéntesnek mint embernek mindez?

G. K.: A rengeteg örömért és szeretetért, amit kaptam. Amikor hazaérkeztem a táborból, nagyon fáradt voltam testileg, de éreztem, hogy lelkileg a legtöbbet, amit szerettem volna átadni, sikerült. Éreztem, hogy sokkal kevesebb energiám van, mint amivel elmentem, de mégis több van bennem. Kicsit feltöltődtem, és tényleg éreztem azt, hogy hasznos vagyok ezeknek a gyerekeknek, a társadalomnak, és hogy valóban sikerült valamit hozzáadnom például ahhoz, hogy tovább küzdjenek a műtét vagy különböző kezelések előtt. Láttam rajtuk, hogy sokszor elfelejtették, hogy mi történik velük, és önfeledten jól érezték magukat, nekem ez esett a legjobban, szerintem ezért éri meg.

K. T.: Vannak helyek a világon, ahol előttünk járnak, már kitalálták a technikáját az önkéntességnek azzal, hogy kötelezővé tették, az érettségihez kapcsolták. Viszont azt is tudják, hogy nem elég csak elméleti munkát végezni, kell hogy legyen tapasztalat is mellette. Nekünk is ilyen területen vannak jó tapasztalataink. Van olyan iskola, amelyikkel évek óta együttműködünk, és fiatalokat nyerünk meg, velük együtt szolgálunk honfitársaink érdekében. Mi kinyitjuk a kapukat, és hozzásegítjük őket, hogy azt tegyék, azzal szolgáljanak, amit a legjobban tudnak. Nagyon fontos ilyenkor a sokszorozó tényező: egy pedagógus, egy iskolavezető, aki nem nézi tétlenül ezeket a folyamatokat, és még törvényerőre sem kell emelkedjen ahhoz, hogy alkalmazhassa, ha az iskola vezetője vagy osztályfőnök fontosnak tartja (és a tettekben előttük jár!), hogy az ő diákjai többet tegyenek, mint amennyit a tanterv megkíván. Ha valaki meg akar ismerni új élethelyzeteket, magát a valós világot, az igazi gondokat és örömöket, a legjobb módja ennek, hogy jelentkezzen önkéntesnek egy általa kiválasztott egyesületnél, vállalkozásnál. Mindenképpen figyeljen oda, hogy kik hirdetnek meg ilyen jellegű programokat, kik fogadnak be önkénteseket a csapatukba!

— Ha most valaki elkezdene azon gondolkodni, hogy talán ő is szeretne önkéntessé válni, mi lenne az az egy szó vagy mondat, amit érdemes lenne hozzá címezni?

G. K.: Nem kell rajta sokat gondolkodni, bele kell vágni, akár egy programon való részvétellel is lehet tenni valamit, elhatározás kérdése.

K. T.: Értékes vagy! Mindenki értékes, és azt az értéket nem kell elrejteni a világ elől. Kamatoztatni kell azt a talentumot, és ha valaki nem kamatoztatja, az legyen az ő tudatos döntése. Az önkéntesek azt üzenhetik a világnak, hogy nem vagy egyedül, itt van valaki, aki veled együtt fog küzdeni valamiért, valakiért. Így majd nem marad egyedül a küzdelmeiben az a gyerek, a család, a közösség, amely segítségre szorul. Ez egy hasznos üzenet lehet a világnak: számíthatnak rád az emberek! Ez már olyan, mint egy meghosszabbított kéz, tehát nem érünk el Marosvásárhelyre, de Kinga által mégis ott lehetünk. Lehet ő a szemünk, a fülünk, a meghosszabbított kezünk a világban, vele és ennyivel máris többet tudunk tenni.

— Mi motivál?

G. K.: Igazából a fő motivációm az, hogy mindig szeretnék valamit tenni a világért, a körülöttem levő emberekért. Ameddig családot szeretnék alapítani, szeretném, hogy kicsivel legyen jobb ez a világ, legyen jobb ez a környezet számukra, akár Nagykárolyban, akár itt, Szatmárnémetiben.

K. T.: A remény, hogy holnap jobb lesz. Én is azt szeretném, hogy akár leszek még, vagy ha majd nem leszek, a gyermekeim azt mondhassák: jó itt, Szatmáron élni. Ha én nem reménykednék ebben a jobbá tehető világban, akkor nem érezném úgy, hogy ennek van értelme ma, és ha ma kudarc ér, holnap elölről kezdem.

Matusinka Beáta

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Star Wars: Az utolsó Jedik
Ma, 12:50
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Star Wars: Az utolsó Jedik
Ma, 21:20
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Te megvetted-e már a karácsonyi ajándékokat?
Igen, mindig jó előre készülök, hogy semmit se felejtsek el
Még folyamatban van az ajándékok beszerzése
Nem vásárolok, saját kezűleg készítem el azokat
Dehogy, majd utolsó percben kapkodok, mint általában
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. december 16.
Nem sokat várt egy hivatásával kapcsolatos lépéstől, ám kellemesen fog csalódni, kiderül ugyanis, hogy akár élete nagy lehetősége is kialakulhat belőle.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. december 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...