×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
5 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Önmagát tartja el Mezőfény község

2015.03.18 - 10:45
Megosztás:
Önmagát tartja el Mezőfény község

Mezőfény sok más községhez hasonlóan 1,5 millió lejt kapott a büdzséleosztáskor, ez az összeg töredéke a helyi adókból és illetékekből származó bevételnek. Önfenntartásra kell berendezkedni.

 

Mezőfény község ebben az évben valójában nem kapott semmit a költségvetés-leosztáskor — tájékoztatott Fényi Lőrinc polgármester. — Az az 1,5 millió lej, amit kaptunk, a saját bevételünkből van. A mi községünk sohasem volt elkényeztetve. Nálunk a cégek rendszeresen befizetik a kötelező járulékaikat, a lakosság szintén, három-négy százalék kivételével. Nem volt könnyű dolga Heinrich Mihály egykori polgármesternek kijárni azt, hogy a Polipol cég, amelyik nyolcszáz embert foglalkoztat, ide telepedjen.

Mezőfénynek 1200 hektár szántóföldje volt.

A tanács úgy határozott, hogy ebben az évben nem szervez közösségi rendezvényeket, mert a rendelkezésre álló pénzt az utcák aszfaltozására fordítják. A víz-, gáz- és csatornahálózat kiépült a községben, most már az utcákat kellene rendbe tenni. Ezt még ebben az évben szeretnék befejezni. Készül egy pályázat a mezei utak rendbetételére. A későbbi tervek között szerepel a negyvenéves ivóvízhálózat felújítása is, ugyanis még mindig a régi azbesztcsövek vannak használatban. A szakemberek szerint erre nem sok esély van, mert nem könnyű finanszírozást találni rá.

 

Kultúra, hagyományőrzés

 

Végre sikerült egy tájházat létrehozni, amihez évek óta gyűjtik a régi tárgyakat. Ez egy olyan terület, amelyen csak a fiatalok bevonásával lehet eredményeket elérni. Érdekeltté kellene tenni őket, hogy tartsák szívügyüknek elődeik kultúrájának a megismerését — jegyezte meg a polgármester. A községvezetés bármilyen kezdeményezést támogat, amivel a fiatalok is rokonszenveznek. Van egy gyermek néptánccsoport Kozma János irányításával, ez jól működik, jó lenne, ha a középiskolások is alakítanának egy hagyományőrző csoportot. A fiatalokat azonban többnyire csak a diszkó érdekli.

De ennél is nagyobb gond az, hogy egyre kevesebb a fiatal. Az előkészítő osztályban a jövő tanévben tizennégy gyerek lesz, az első osztályban tizenöt, de egyre kevesebb gyerek születik. A fiatal házasok közül többen itt maradnak, de sokan elmennek Németországba.

 

Elek György