Opciók érettségi oklevél nélkül

Nem kevesebb mint 129 ezer fiatal érettségizett nemrég, de csak alig 67%-uknak sikerült oklevelet szereznie. A bukottak között vannak olyanok, akik amúgy sem terveztek továbbtanulni. De mi lesz velük érettségi bizonyítvány és a legtöbb esetben szakképzettség nélkül?

„Az érettségi nem jó semmire.”, „Soha senki nem fogja megkérdezni tőled, hányas lett az érettségid.”, vagy „Az csak egy papír, nem mész vele semmire.”, „Diploma nélkül is lehet érvényesülni.” — minden bizonnyal sokan hallották már ezen kijelentések legalább egyikét, lehet, hogy néhányan nyugtázták is, hogy az oklevél valóban nem ér sokat, a munkaerőpiacon amúgy is csak alacsony presztízsű, gyengén fizető állás pályázható meg vele. Ez pedig a legtöbb fiatalnak nem túl fényes jövő: sokan állítják, hogy a minimálbérért az ágyból sem érdemes kiszállni reggelente.

Elhelyezkedés szempontjából a romániai humánerőforrás-szakemberek szerint nem is magával a középfokú végzettséggel van baj, hanem azzal, hogy ehhez nem párosul semmilyen gyakorlati, használható tudás, és a végzősök nem boldogulnak idegen nyelven sem. Például ha egy szatmárnémeti, német érdekeltségű vállalat nyitna a középfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók felé — például egy egyszerűbb, irodai kisegítő munkakörben, de ehhez használható nyelvtudás a követelmény —, akkor nem biztos, hogy találna megfelelőt.

A másik ok pedig az, hogy a nagyobb vállalatok, multinacionális cégek olyan munkaerőt keresnek, akiben megvan a lehetőség a fejlődésre: márpedig a szakmai továbbképzők elvégzéséhez alapkövetelmény az érettségi oklevél — diploma nélkül, legyen az egy egyszerű érettségi oklevél, nem igazán lehet haladni a ranglétrán felfelé. Egy komoly cégnek pedig nem éri meg olyan személyekbe fektetni, akik nem tudnak hivatalosan is előrelépni olyan egyszerű ok miatt, hogy nincs érettségijük. Néhány multinacionális vállalat azonban már ezt is kezdi „elengedni”: két, Szatmárnémetiben is jelen levő üzletlánchálózat, a LIDL és a Metro korábban elvárta, hogy az alkalmazottai érettségi oklevéllel, munkaerőpiaci tapasztalattal és bizonyos készségekkel rendelkezzenek, manapság azonban képesítés nélküli személyeket is alkalmaznak kereskedelmi munkásként, eladóként. Az alkalmazottakat pedig egyre több helyen igyekeznek megbecsülni, ha megfelelő a hozzáállásuk a munkájukhoz, és komolyan végzik a feladataikat. Ennek oka egyszerű: kevés a munkavállaló, hatalmas a hiány a munkaerőpiacon, az alkalmazóknak pedig nem igazán van miből válogatniuk. Megfelelő hozzáállással tehát munkába lehet állni érettségi oklevél nélkül is.

Az egyik legnagyobb romániai fejvadász cég, az eJobs kínálata szerint több ezer olyan állás van jelenleg is Romániában, amelyet akár érettségi nélkül is elfoglalhatnak a frissen végzett fiatalok, azok, akik hajlandók fejlődni, és valóban dolgozni akarnak — ráadásul nem éppen minimálbérért. Autodidakta módon, különböző online tanfolyamok segítségével az ambiciózus fiatalok kitanulhatnak webdizájnernek, de pár hónapos szaktanfolyamok keretében érettségi nélkül is lehet valaki manikűrös-pedikűrös — ami egyébként jelenleg igen keresett szakma —, fodrász, kozmetikus, szakács vagy felszolgáló, de a call centerek irodáiba is gyakran keresnek tanulni vágyó, oklevéllel nem rendelkező fiatalokat, ugyanakkor rengeteg a sofőri állás is, amelyekhez csak a munkaadó által elvárt típusú hajtási igazolvány szükséges. A legnagyobb baj azonban az, hogy azoknak a frissen végzetteknek a jó része, akiknek nem sikerült érettségi oklevelet szerezniük, perspektíva, jövőkép híján van, ugyanakkor a legtöbben nem hajlandók szakmát tanulni azért, hogy itthon elhelyezkedhessenek.

Nem kevesen vannak azok, akik inkább külföld felé veszik az irányt, ahol a szintén hatalmas munkaerőhiány miatt gyakran keresnek rövid vagy hosszú távú munkára végzettség nélküli fiatalokat, olykor még olyanokat is, akik nyelvtudással sem rendelkeznek. Raktári, csomagolómunkákra, betanított mezőgazdasági munkákra, futár- és csomagkézbesítő munkákra, konyhai kisegítő pozícióba vagy egyéb, könnyű fizikai munkára számtalan felhívást találunk úgy a fejvadász cégek honlapjain, mint az Európai Foglalkoztatási Mobilitás Portálján (EURES).

A számonkérés története

A vizsgáztatásról mint számonkérési gyakorlatról a neveléstörténet már évszázadokkal ezelőtt, a világ legkülönbözőbb tájain működő iskolákkal kapcsolatban említést tesz, a mai értelemben vett érettségi vizsgát azonban első ízben csak 1788-ban Poroszországban tartottak. Franciaországban 1808-tól, a Napóleon által létrehozott iskolatípusban a középfokú tanulmányaik végére érők is hasonló módon adtak számot a társadalomtudományok terén megszerzett tudásukról, majd ezt a fajta számonkérést 1821-ben a természettudományokra is kiterjesztették.

1830-ban — ugyancsak Franciaországban — megtartották az első írásbeli érettségi vizsgát is. Ausztriában 1849 óta érettségiztetnek, Magyarország gimnáziumaiban 1851-től követték az osztrák példát, Romániában pedig 1925-től érettségiznek a fiatalok.

Idehaza a következő tantárgyakból mérték fel a végzősöket: román, matematika, Románia történelme és földrajza, valamint egy idegen nyelv — a kisebbségi diákoknak megengedett volt, hogy matematikából az anyanyelvükön vizsgázzanak. Eleinte akkor is sikeresnek bizonyult az érettségi vizsga, ha egy tantárgyból nem ment át a vizsgázó, ellenben a többi próbáján bizonyította, hogy jól felkészült.

Az érettségi vizsgának már kialakulásakor többféle funkciója volt. Jelezte a gyermekkort éppen csak elhagyó fiatal felnőtté — legalábbis tudásban éretté — válásának bizonyos mértékben ünnepélyessé is tett aktusát (annak ellenére, hogy sok helyütt ez az életkor nem mindig esett egybe a törvényes nagykorúság elérésének idejével), és lezárta a jövőbeli élethivatásra való felkészülés megalapozásának folyamatát is. Ugyanakkor kizárólagos belépőt nyújtott — és nyújt ma is — az egyetemi és az egyéb felsőfokú tanulmányokhoz.

Két évszázados története során az érettségi vizsga szinte minden ország oktatási rendszerében meghatározó szerephez jutott, és sajátosságainak tulajdoníthatóan egyidejűleg egy-egy ország oktatásügyének jellemző tényezőjévé vált — ott, ahol egyáltalán van még érettségi vizsga, akadnak ugyanis olyan államok, ahol már eltörölték a középiskola befejezését jelentő egyszeri vizsgaaktust.

Kanadában például a középiskolai tanulmányok során meghatározott számú tantárgyi kredit összegyűjtéséhez kötik a tanulmányok hivatalos lezárását, de nincs érettségi vizsga az Amerikai Egyesült Államokban sem. A hetvenes években elterjedt „kimeneti vizsgát” ugyanis 2001 óta felváltotta az a gyakorlat, amely szerint az intézményekben tanévenként, azaz szinte folyamatosan vizsgálják és értékelik a tanulók teljesítményét — az így kialakított végbizonyítvánnyal aztán bárki továbbtanulhat főiskolán vagy egyetemen. Svédországban — a különféle minősítő tesztek ellenére — sincs érettségi vizsga, a tanulók egy azzal egyenértékű, tanulmányaik befejezését igazoló bizonyítvány birtokában távoznak a középiskolákból.

Ráadásul nem minden országban jelent az érettségi bizonyítvány egyben a felsőoktatási intézményekbe is belépőt. Finnország, Argentína és az Amerikai Egyesült Államok tanulói felvételi vizsga nélkül iratkozhatnak be a felsőfokú tanulmányokat biztosító iskolákba, Kenya és Hongkong — és más országok — egyetemei azonban következetesen ragaszkodnak ahhoz, hogy az érettségi bizonyítvánnyal rendelkező jelentkezők közül is maguk válogathassák ki majdani hallgatóikat. Az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Szlovéniában és Litvániában pedig sajátos módon kombinálják az iskola elhagyásához kapcsolódó vizsgákat az egyetemekre való belépéshez szükséges megmérettetésekkel.

Bumbuluţ Krisztina