×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
szitálás
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Óradna a VSK ellenfele az osztályzón

2019.06.08 - 20:50
Megosztás:
Óradna a VSK ellenfele az osztályzón

Szatmárnémeti VSK Olimpia – Óradnai Minerul mérkőzést rendeznek a Liga 3-as osztályzón. Ritli Zoltán edző legénysége ugyan elvesztette szombaton az utolsó negyedosztályos meccset, viszont az avasújvárosi 3–0 elég volt a bajnokság megnyeréséhez.

Egyetlen negyedosztályos csapat sem zárta a megyei labdarúgó-idényt veretlenül, miután a bajnoki döntő utolsó mérkőzésén az addigi százszázalékos Szatmárnémeti VSK Olimpia kikapott az Avasújvárosi Talnától.

Úgy tűnt, hogy a rájátszás fináléjának első, avasújvárosi mérkőzésén szerzett három gólos előny elég lesz a szatmárnémetieknek, hogy behúzzák a bajnoki címet. A szombat déli visszavágó viszont nem úgy sikerült, ahogy azt szerették volna. Az Olimpia-Daniel Prodan Stadionban rendezett retúr első félidejében ugyanis a piros mezes Talna volt a veszélyesebb csapat.

Ráadásul a 3. percben Ioan Boje szépségdíjas gólja (a 16-os jobb oldali sarkáról emelt Daniel Oșan fölött hosszúra, a léc alá) máris érdekessé tette a mérkőzést. Hiába az VSK Olimpia legénységének labdabirtoklási fölénye, az igazi gólveszély inkább a Talna ellentámadásaiban volt. A 27. percben jegyezhettük az első sárga mezes veszélyt az ellenfél kapujára: Rareș Nyilván szabadult egyedül a kapura, de Daniel Miclea védeni tudott. Három perccel később Svarczkopf István eresztett meg egy bombát 16 méterről, viszont a labda milliméterekkel célt tévesztett.

Casian Bere járulhatott volna hozzá a Talna második góljához: középerős lövése után a labda kifordult Oșan öléből és a kapu felé vette az irányt, de a hálóőr szerencséjére az oldalléc mellett hagyta el a pályát a játékszer. Mégis sikerült a másodikat is megszerezni az újvárosiaknak még a szünet előtt: Florin Zaszlati tekert 20 méteres szabadrúgásból, a megpattant labda pedig a szatmári kapuba landolt (0–2).

Ha az első gól után izgalmakat mondtunk, akkor a második után már nagyon érdekessé válhatott volna a találkozó. Azonban fordulás után a Talna játékosai kifulladtak. Bojénak volt még egy erős lövése, ami a kapu fölé szállt, de ezt leszámítva már a kontrák sem voltak veszélyesek. Viszont a VSK Olimpia játékosai sem pörögtek fel. Rareș Nyilvan újabb nagy ziccert puskázott el, a 64. percben pedig Gabriel Cădar szépített: a szatmári legény félpályás sprintet nyomott le, Marian Demian próbálta tartani vele a lépést, viszont leszakadt róla, így VSK Olimpia játékosa bal oldalról, az 5-ös széléről a hosszúba emelt a vetődő Miclea fölött (1–2).

Ki lesz az ellenfél?

Ez maradt a végeredmény, így VSK Olimpia is elvesztette százszázalékos mérlegét (az alapszakasz B-csoportjában 22-ből 22 mérkőzést nyert meg, a rájátszás elődöntőjének mindkét találkozóját megnyerte és a döntő első meccsén győzött). Mindezek ellenére a finálét 4–2-es összesítéssel megnyerte, így készülhet a Liga 3-as osztályzóra, ahol Beszterce-Naszód megye legjobbja, vagyis az Óradnai Minerul lesz az ellenfél. Az Oláhszentgyörgy szomszédságában, Szatmárnémetitől 230 kilométerre fekvő bányászváros egykor a harmadosztály alapcsapata volt. 2005-ben is megnyerték a megyei bajnokságot, viszont akkor nem volt anyagi lehetőségük a C-osztályba való szerepléshez. Négy évvel később megszűnt a klub, majd a sportbázisát is elvesztette, néhány évvel később pedig újra kezdte az aktivitását. A sportbázist sikerült helyre állítani, az elmúlt hétvégén pedig a megyei bajnokságot is megnyerték. A helyi sajtónak azt nyilatkozták az óradnaiak, hogy meg szeretnék nyerni az osztályzót, viszont még nem biztos, hogy lesz anyagi fedezett a Liga 3-as szereplésre.

Ritli Zoltán, a VSK Olimpia edzője bízik benne, hogy tanítványai végihez viszik a csapat idei célkitűzését, és a Liga 3-ba viszik a klubot. Az első lépést szombaton kell teljesíteni, amikor a szatmári legények idehaza játsszák majd az osztályzó első mérkőzését. A román szövetség még nem közölte a találkozó kezdési időpontját, Ritli azonban bízik abban, hogy legénységének addig sikerült kipihenni az elmúlt két heti fáradalmakat – amikor ugyanis három naponta játszottak egy meccset. Ugyanakkor két alapember, Curileac és Vădan felépülését is várja, akik sérülés miatt kihagyni kényszerültek a szombati bajnoki döntőt.

Liga 4, rájátszás, döntő, visszavágó

Szatmárnémeti VSK Olimpia – Avasújvárosi Talna 1–2 (0–2)

Gólszerzők: Cădar (64. perc), illetve Boje (3.), Zaszlati (40.).

VSK Olimpia: Oșan – Țoca, Șimon, Ritli R., Ionescu, Svarczkopf, B. Nyilvan (Tincău, 46. perc), Faur (Nagy, 89.), Cădar (Chifor, 90.), Chitaș (Doroș, 78.), R. Nyilvan (Jakab, 61.). Vezetőedző: Ritli Zoltán.

Talna: Micela – Zahari, Boje (Vasvári, 73. perc), Bere (Torz, 82.), Homorozan (Velea, 69.), Zaszlati (Negru, 46.), Kovács, Erdei, Filip, Demian, Medve (Fedorca, 81.). Vezetődző: Lucian Homorozan.

Továbbjutott: a VSK Olimpia, 4–2-es összesítéssel.

Pesek Attila