×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Orbán köszöntötte Simona Popot, Cioloș nem

2016.08.30 - 13:38
Megosztás:
Orbán köszöntötte Simona Popot, Cioloș nem

Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Simona Pop szatmárnémeti olimpiai bajnokának. A levelet Békefi Annamária kolozsvári konzul adta át kedden a Csipler Sándor vívócsarnokban.

A Dacian Cioloș miniszterelnök által vezetett Románia kormányát továbbra is hidegen hagyja, hogy az ország olimpiai küldöttsége egy hete már itthon van. Igaz, a hazai sportolók többnyire leszerepeltek, hiszen egy arany-, egy ezüst- és két bronzérem volt a mérleg. De úgy tűnik, hogy a honatyák ezt a kicsit sem tudják megbecsülni. Pedig a női párbajtőrvívók aranyérme sporttörténelmi sikernek számít, hiszen korábban még soha nem sikerült ötkarikás játékokon román csapatnak a dobogó legfelső fokára állnia. Az elmúlt egy hét alatt csak annyi hír jött az olimpikonoknak Bukarestből, hogy a Román Olimpia- és Sportbizottság minden aranyérmes sportolót egyaránt 70 ezer euró pénzjutalomban részesít (majd).

Míg Oroszországban maga az államfő, Vladimir Putyin már egy hete átadta a BMW-k kulcsait az olimpiai érmeseknek, itt még az sem lehet tudni, hogy bokros teendői mellett mikor szakít egy percet Dacian Cioloș arra, hogy végre gratuláljon az érmeseknek. Megtette ezt viszont Orbán Viktor. Igaz, Magyarország kormányfője nem a román érmeseknek gratulált, hanem csak az olimpiai bajnok román párbajtőrvívó-válogatott szatmárnémeti sportolójának, Simona Popnak. Mint ismeretes, az aranyérmes sportoló akkor nyerte el a magyarországiak szimpátiáját is, amikor a Szatmári Friss Újságon keresztül üzent haza Rióból, megköszönve magyar és román nyelven is a szatmáriak szurkolását. Simona magyar nyelvtudása egyébként onnan származik, hogy édesapja magyar volt és odahaza is magyarul beszéltek. Líceumi tanulmányait viszont a megye egyik legerősebb középiskolájában, a Mihai Eminescu Főgimnáziumban románul végezte, kitünő tanulmányi eredményekkel.

Mivel Siomona a Steaua egyesületnél katonaként van alkalmazva, ezért nem kérvényezhet más állampolgárságot. Vélhetően ez az oka annak is, hogy Orbán Viktor, a diplomáciai szabályokat betartva, angol nyelven írta üdvözlő levelét, amelyet tegnap Békefi Annamária, a kolozsvári magyar főkonzulátus konzulja adott át a sportolónak a Csipler Sándor Vívóteremben. „Örömmel értesültem az ön olimpiai aranyérméről, amelyet Románia női párbajtőrvívó-csapatának tagjaként szerzett meg. Magyarország miniszterelnökeként szeretném a legőszintébb gratulációmat kifejezni az idei, Rio de Janeiro-i olimpiai játékokon elért sikeréért. Kívánok jó egészséget és sok sikert a további céljai elérésében. Tisztelettel, Orbán Viktor”. Ez olvasható a levélben, amelyet Simona Popnak címzett a kormányfő augusztus 24-én.

A magyarországi sportpolitikáról egyébként már többször cikkezett a központi román sajtó is, kiemelve az ottani törekvéseket és a sportot támogató törvénykezést is. Többek között arról is írtak már, hogy Magyarország olimpiai játékok rendezésére pályázik, ezzel szemben a román kormány milliárdokat von meg a sporttól.