Orkánerejű szél söpört végig a megyén
Utoljára módositva: 2019-06-29 07:34:30

Megtépázott-leszakított tetők, tövestől kicsavart fák, leszakított elektromos kábelek, felborított buszmegálló maradt a Szatmár megyén végigsöprő vihar nyomán — szomszédaink még rosszabbul jártak.

Megveszekedett fúriaként csapott le és tombolt végig Szatmárnémetin, illetve az egész megyén az újabb vihar csütörtök délután — a változatosság kedvéért most jelentősen kevesebb esővel, jégesővel, ám annál erősebb, orkánszerű széllel, ami megtépázott, letépett, kicsavart és döntött mindent, ami csak az útjába került. A Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség összesítése szerint közel húsz helyszínen volt szükség a katonai tűzoltók beavatkozására a vihar okozta károk miatt — csak Szatmárnémetiben. Magaslétrás autóra volt szükség a Mircea cel Bătrân (Kossuth Lajos) utcában, ahol egy épület tetőszerkezetét bontotta meg a szél, ami megtépázta az egykori Victoria mozi épületének tetejét, valamint a Hegyi úton található RAR-székhely tetőszerkezetét is — utóbbit olyannyira, hogy az intézmény vezetősége előbb úgy döntött: négy napra fel is függeszti az ügyfélfogadást, és nem fogadják a műszaki vizsgára jelentkező gépkocsi-tulajdonosokat, hogy mielőbb elvégezhessék a helyreállítási munkálatokat, ám végül pénteken fél gőzzel ugyan, de csak sikerült elkezdeni a munkát. Szintén a magaslétrás egység bevetésére volt szükség a Nicolae Golescu utcában, a Bud-pláza épületénél, ahol a vihar az oldalfalat borító burkolati elemeket tépázta meg, s a vihar „utórezgései” még tegnap is érezhetők voltak, ugyanis a Ravensburg sétányon egy tömbház tetőszerkezetének egy része adta meg magát végül a gravitációnak, míg a 17-es lakónegyedi Jocului utcában egy harmadik emeleti lakás külső redőnytokja ablakkeretestől, ablakostól lógott a levegőben. Az orkán 11 fát is kicsavart tövestől Szatmárnémeti legkülönbözőbb utcáiban, ezek legtöbbje az úttestre-járdára zuhant, a Lalelei sugárúton azonban maga alá temetett egy Dacia Dustert is — dominókként dőltek az út menti fák Erdőd határában is, míg itt azonban a legelőre, mezőre, a Szatmárnémeti–Nagykároly vonalon már az úttestre, fél-fél sávokat zárva le a forgalom elől, Hadadon pedig a masszív fából készült egyetlen buszmegállót borította fel, tette tönkre. A legtöbb településen az önkéntes tűzoltók és a lakosok is összefogtak, hogy közös erővel mielőbb helyreállítsák a károkat és eltüntessék a vihar nyomait, a kidőlt fákat, letört ágakat — ezek több helyen (például Szatmárhegyen, Nagymadarászon) megtépázták az elektromos vezetékeket, s késő estig, de volt, ahol péntek reggelig nem volt áram.

Szomszédaink még rosszabbul jártak

Országos szinten húsz megyén sepert végig a vihar, de a legerősebb, már orkán kategóriába tartozó széllökéseket Máramarosban mérték, ahol 200 km/h-s sebességgel tarolt le mindent — a rengeteg kidőlt fa miatt szinte járhatatlanná vált az 1C országút Nagybánya–Szatmárnémeti és Mesteacăn-hágón átvezető, Nagybánya–Dés közötti szakasza, míg Nagybányán egy lezuhanó tömbháztető maga alá temetett egy 39 éves férfit, aki szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A határ túloldalán lévő Szatmárban, azaz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében közel 2000 épület (családi házak és közintézmények) tetőszerkezete károsodott a vihar nyomán, A leszakadt villanyvezetékek, kidőlt, kettétört oszlopok miatt csütörtökön csaknem 60 000 fogyasztónál nem volt áramszolgáltatás, de még péntek reggel is 30 000 háztartást érintett az áramszünet; a legnagyobb kárt Kisvárda (szinte teljesen letarolta) és térsége, valamint Nyírmada és térsége szenvedte el.

Szabó Kinga Mária

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel a környezeted megóvásért?
Nem használok már műanyag szatyrokat
Energia- és víztakarékos háztartási gépeket vásárolok
Helyi termékeket vásárolok
Kisebb távolságok esetén nem ülök autóba, inkább a gyaloglást választom
A kényelemről nem tudok lemondani még akkor sem, ha az nem éppen környezetkímélő
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db konyhakész csirke, só, bors, 2 tk. kakukkfű (szárított, morzsolt), 3 db biocitrom (vagy lime), 1 fej ...