Őssejtek — az élet építőkockái
Utoljára módositva: 2014-12-09 08:32:18

Egyre több Szatmár megyei szülő dönt úgy, hogy születendő kisbabájuk köldökzsinórvérét levetetik, hiszen ez akár segítséget is nyújthat a jövőben, ha gyermekük megbetegszik.

Negyvenkét szatmári kisbaba őssejtjeit raktároztatták el a szüleik

Az őssejtek begyűjtését már 2004-ben elkezdték a világon, Romániában pedig 2006 márciusában végezték el az első begyűjtést. Szatmár megye az elsők között volt, ahol ezt alkalmazzák, hiszen 2006 vége óta végeznek őssejtbegyűjtést a megyei kórházban. Idén 42 szülő döntött úgy, hogy gyermeke születésekor leveteti és eltároltatja a köldökzsinórvérből kinyert őssejteket — tudtuk meg Constantin Demiantól, az egészségügyi intézmény szóvivőjétől. Az őssejtek bármilyen szövettípus sejtjeivé átalakulnak. Nagyon jó eredményeket lehet elérni például az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór, a gyerekkori leukémia, a daganatos és autoimmun betegségek, a szervátültetések vagy a cukorbetegség kezelése terén. A placentáris vérből nyert őssejtek begyűjtése egyszerű, bármelyik szülész-nőgyógyász szakorvos elvégezheti. Mielőtt leválik a köldökzsinór 150 ml vért vesznek le belőle, a szülés módja pedig ebből a szempontból nem releváns, császározás és természetes szülés esetén is elvégezhető. A gyűjtés folyamata nem jár fájdalommal és nem jelent egészségügyi kockázatot sem a baba, sem pedig az édesanya számára, attól az apró körülménytől eltekintve, hogy a köldökzsinórvér gyűjtése mellett az anyukától is levesznek 5–10 ml-nyi vért mikrobiológiai vizsgálatokhoz. A begyűjtött őssejteket speciális tasakba teszik, majd az őssejtbankba viszik, ahol lefagyasztva akár több évtizedig is tárolhatók, hogy szükség esetén fel lehessen használni. Az őssejtek begyűjtését bármelyik szatmári szülész-nőgyógyász szakorvos elvégezheti, de a tárolásuk, amelyre csak az őssejtbankok vannak berendezkedve, már nem kevés pénzbe kerül.

Szatmáron nincs őssejtbank

Őssejtbank Szatmárnémetiben nincs, az itt begyűjtött sejteket az országban lévő őssejtbankokba viszik. Az őssejtbankok laboratóriumában a rendelkezésre álló vérmintát vizsgálatoknak vetik alá, hogy meggyőződjenek a minta baktérium- és vírusmentességéről, amennyiben pedig az eredmények jók, azonnal megtörténik a köldökzsinórvér szakszerű feldolgozása, így pedig több évtizedig tárolhatók lesznek az őssejtek. Több cég is létrejött azért, hogy meglehetősen borsos áron eladja azt a szolgáltatást, ami az őssejtek levételét és évtized nagyságrendű időtartamban ezek fagyasztott tárolását jelenti. A remény, amit ezért cserébe nyújtanak: ha — igen kicsi, de nem nulla valószínűséggel — olyan betegség alakul ki, amely őssejt-transzplantációval gyógyítható. Egy görögországi tulajdonban lévő, romániai kirendeltségekkel is rendelkező őssejtbank kínálja jelenleg a legolcsóbban a szolgáltatásait, itt 1250 euróba kerül a köldökzsinórvér vizsgálata, szakszerű feldolgozása és húsz évig való tárolása. A legdrágább pedig egy fővárosi őssejtbank, itt 2038 euróba kerül a levétel, vizsgálat és feldolgozás, a tárolásért azonban évente 81 eurót kell fizetni. Így itt például az őssejtek levétele és tárolása a gyermek nagykorúvá válásáig közel 3500 eurót emészt fel egy család költségvetéséből.

Bumbuluţ Krisztina

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...