×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
11 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Ostoros és íjászbemutató Nagykárolyban

2012.05.29 - 19:59
Megosztás:
Ostoros és íjászbemutató Nagykárolyban

A honfoglalás idején használatos harci eszközökkel, hangszerekkel és a pásztoremberek életmódjával ismerkedtek meg a gyerekek.

A honfoglaló magyarok viselt dolgait és a pásztoremberek életmódját egyaránt szemléltették a kolozsvári Kincses Íjász Hagyományőrző Kör keddi ostoros és íjászbemutatói. Hajós János és Bántó Jutka délelőtt tíz órától a Szent László Közösségi Ház hátsó udvarában, 12 órától pedig a 3-as számú Általános Iskola udvarán tartottak egy-egy rendhagyó történelemóraként is értelmezhető prezentációt.

Becsengettek kürtszóval

Hajós János kürtszóval jelezte az óra kezdetét, majd elmondta, hogy őseink a kürtöt nemcsak hangszerként, hanem ivásra is használták. A gyerekek közül néhányan még azt is tudták, hogy kumiszt, azaz erjesztett kancatejet ittak belőle. Ezt követően a doromb került sorra, amellyel különböző természeti hangokat (szélfúvás, csepegés, stb.) lehet utánozni, sőt kisebb dallamok lejátszására is alkalmas. Végül a táltosdob következett, melynek hangját, rezgéseit a táltosok többek között gyógyításra használták.

A hangszerek után a gyerekek láthatták, hogyan cserdítenek a csikósok, a gulyások, a juhászok, a csordások és a kondások a karikás ostorral, ugyanakkor a kutyabosszantó, a farkasriogató és az anyósverő csapásokkal is megismerkedhettek.

A bemutató csúcspontját mégis az íjászkodás jelentette. A gyerekek előbb megtudhatták mi is az a visszacsapó íj, majd a célba lövés következett. Hajós János biztos kézzel találta el mind az álló, mind pedig a mozgó céltáblákat, ráadásul a visszavonulás közbeni lövést is szemléltette. A bemutató foglalkozássokkal zárult, ennek keretén belül a jelenlévő gyerekek ki is próbálhatták az íjakat.

Szerda reggel kilenc órakor a Vasile Lucaciu Általános Iskola, 11 órától a Mezőpetri Általános Iskola, 13 órától pedig a Kálmándi Általános Iskola tanulói tekinthetik meg a prezentációt.

 

ifj. Deák Endre