Ősz a főtéri parkban

A város központi parkjában néhány napja már a nap legmelegebb időszakában is lehet találni üres padot. Valaki megjegyezte: többnyire az idősebbek ülnek ki szűkebb baráti körben, hogy megbeszéljék a legfrissebb politikai eseményeket, egy-egy tv-sorozatot, a világ alakulását és a gazdasági válság okozta nehézségeket. Az ősz nem mindig az elmúlást jelenti, az ősz is hozhat megújulást. Ahogy múlnak az évek, az emberek közül egyre kevesebben foglalkoznak az őszi berakással. Fejlődik a világ, télen is minden ott van frissen a boltok pultjain. Ott ülnek a többnyire idős emberek a főtér padjain, és felidézik életük legfőbb mozzanatait. A gyerekből felnőtt lett, nem sok kell ahhoz, hogy akinek eddig a kezét fogták a szülők, az szülőként fogja a gyermeke kezét. A szülő ilyenkor tükörbe néz, és visszapörgeti emlékezetét a gyerekkorba, amikor úgy látja a szülők arcát, mint most a sajátját. Minden jel arra vall, hogy kevesebb van hátra, mint előre. Kevesebb a megvalósíthatóság, mint ami elmúlt és ott van megváltoztathatatlanul. Mennyi időm maradt? Mennyi mindent zsúfolhatok bele? — ezen tűnődnek a főtéri park padjain ülő, többnyire idősebb emberek. Mennyi marad még meg a belső ösztönökből? Legyőzhetők-e a folytonos szorongások? Hogyan lehet célszerűen és boldogan élni? Az idősebbek felidézik azokat az éveket, amikor még minden azonnal kellett, nem adtak időt az átgondolásra, a tanulásra, a kipróbálásokra… Ma már minden más. Senki nem akarja vállalni a fiatalság és az öregség közötti út nehézségeit. Minden most kell és fiatalon.

Valaki megjegyezte: senki nem akarja elfogadni, hogy bármennyire változik a világ, a valamit valamiért elv megmarad. A változó világban nagyon sok küzdelem elkerülhető, de az intelligenciára mindig szükség van. A küzdést nem válthatja fel csak a tudás, csak a folyton tökéletesedő értelem és érzelem, ami létezhet a fiatalok világában is, de ahhoz, hogy jól működjön, jó, ha van hozzá tapasztalat. Az őszi berakások elmaradnak, de a berakásokra szánt időt hogyan hasznosítja az ember? A munkára szánt időből mennyit fordít az életre, örömre, szeretetre, hogy minden kornak meglegyen a maga megújulása?