Őszi Fotóművészeti Fesztivál Nagykárolyban
Utoljára módositva: 2014-11-05 10:50:48

Különleges tanácsülés volt tegnap Nagykárolyban: rendkívül rövid volt és rendkívül nyugodt. Az sem mellékes, hogy első alkalommal üléseztek a polgármesteri hivatal új épületében.

A polgármesteri hivatal új épületében gyűltek össze tegnap a tanácsosok

Hét napirendi pont megvitatása céljából gyűltek össze a nagykárolyi tanácsosok tegnap délben, a polgármesteri hivatal új épüketének gyűléstermében. A néhány nappal ezelőtt ünnepélyes keretek között átadott épületben még nem folyik teljes kapacitással a munka, talán az első hivatalos rendezvénye ez volt az új hivatalnak. Bizonyos, hogy nagyobb csatározások helyszínéül is szolgál majd az ülésterem, mely kellően impozáns és tágas, s csak annyiban hasonlít a régire, hogy itt is hideg volt.

Kovács Jenő polgármester kihagyta a tegnapi ülést, hiányzása egyúttal azt is jelentette, hogy nem volt ki csatározzon az ellenzékkel. Így gyakorlatilag alig fél óra alatt le is zajlott a tanácsülés.

Az ülésen jelent volt a Vénig László Fotósklub egyik alapítója, Hágó Attila Nándor elnök, aki azért érkezett, hogy beszámoljon arról a nagyszabású projektről, mely amellett, hogy Nagykároly régi fotósmúltját igyekszik feltámasztani és továbbörökíteni, a város hírnevének további öregbítését is célul tűzte ki. A Fotósklub ugyanis, együttműködve a Nagykárolyi Kulturális Igazgatósággal, több rendezvényből álló programsorozatot szervezett Őszi Fotóművészeti Fesztivál címen — az elsők még októberben kerültek lebonyolításra. A tagok a minél színvonalasabb kivitelezéshez az önkormányzat támogatását kérték: 17 300 lejt, amit végül 7000-re módosítottak. Ez utóbbi összeget meg is kapták, a tanácsosok csupán azt kérték, hogy a fesztivál keretében kiadásra kerülő fotóalbum digitalizált változata felkerüljön a polgármesteri hivatal internetes oldalára, a még könnyebb népszerűsítés céljával.

Hágót arról kérdeztük, miről is szól ez a fesztivál, mely vasárnap egy újabb érdekes epizódjához érkezik. „Nemzetközi fotószalont szervezett a nagykárolyi fotósklub, melyre több mint negyven résztvevő küldött képeket. A jelentkezők között amatőr és profi fotósok egyaránt megtalálhatóak, mivel a jelentkezés feltételei nyitottak voltak. Három kategóriában vártuk a képeket: színes, fekete-fehér, urbán-városi tematikában. Kategóriánként 4-4 fotót küldhettek a versenyzők, s ezek közül választotta ki a szakmai zsűri azokat a képeket, amelyeket díjazott. Vasárnap délben megnyílik a kiállítás, mely a versenyre érkezett képeket mutatja majd be a nagyközönségnek. Összesen 105 képet láthatnak a kiállítás látogatói, illetve ekkor kerül sor a díjazottak jutalmazására is. A rendezvény támogatója a Román Fotóművészeti Szövetség, a díjakat is ők biztosítják. Ezen kívül a Vénig család részéről pénzjutalomban részesül az a fotós, akinek a képét ők ítélik a legjobbnak. A nagykárolyi tanács támogatása révén három kiállítás került lebonyolításra, de benne foglaltatnak még az összegben a kiállított képek rámázási költségei, a zsűri tiszteletdíja, a rendezvények népszerűsítési kiadásai, valamint a versenyre beküldött képeket bemutató album összeállításának és nyomtatásának költsége is” — fejtette ki Hágó.

Tőtős Tímea

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 19:00
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 21:40
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 22.
Ma különös gonddal tegyen eleget munkahelyi kötelezettségeinek és csak este pihenjen! Akkor azonban átadhatja magát a szerelemnek.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...