Őszi séta a városban
Utoljára módositva: 2019-09-11 15:12:07

 

Szatmárnémeti utcáin sétáltam tegnap délután. A nap néha kibújt a felhők mögül, majd ismét eltakarták a felhők, itt-ott szemerkélt az eső, amit egyesek nagyon vártak, mások meg jobban szeretnék még élvezni a nyár utolsó napjait. Különös nyár volt az idei, nemcsak az időjárás szempontjából, hanem sok más szempontból is, nem lehet előre látni, hogy az ősz jobbra fordítja az életünket, vagy újabb terheket ró ránk.

Sétáltam az utcákon, figyeltem az embereket. Mindenki rohan valahova, mintha arra törekedne, hogy ne késsen le semmiről. Mert fontos, hogy mindig eljussunk valahova. Sokszor úgy tűnik, annyira megszoktuk a rohanást, hogy az is megnyugvást jelent, ha sehonnan rohanunk sehova, senkitől senkihez. Mintha nem is a cél elérése lenne a fontos, hanem az örökös mozgás, ami azt az érzést kelti, hogy fontosak vagyunk és fontos dolgokat teszünk.

Sétáltam az utcákon, és egy kisebb fecskecsapatot vettem észre. Talán a vándorútra induló utolsó fecskecsapat volt, valami miatt késnek, de ott van bennük is a vágy, hogy útra keljenek a másik hazájukba, ahol jobb vagy rosszabb (?) élet vár rájuk, de ez a sorsuk, akkor se maradnának, ha itt jobb körülmények között élhetnének.

Nem messze ettől egy kis csoportban néhányan arról beszélnek, hogy „a gyerekek” ezekben a napokban térnek vissza nyugat-európai országokban talált munkahelyükre, ahol jobb vagy rosszabb (?), de ez a sorsuk, ezt választották — mi mást tehettek volna, mondják — a jobb élet reményében. Ma már ott tartanak, hogy akkor sem maradnának, ha itt jobb körülmények között élnének, számukra is megszokottá vált a kettős élet.

Sétáltam az utcákon, néha sütött a nap, néha szemerkélt az eső, az utolsókat lehelte ki magából a nyár, kezdett fellélegezni az ősz, és ha nem is volt még érezhető, valahol a tudatban ott volt, hogy fel kell készülni a télre, mert az nem marad el. Ma még lehet reménykedni, hogy előbújik a nap a felhők mögül, s mivel egyre hűvösebbek a reggelek, az esték, jólesik a napsugarak érintése.

Sétáltam az utcákon, és figyeltem az arcokat. Valahogy úgy éreztem, kevesebb rajtuk a mosoly, a remény, mint a szürkeség, a bizonytalanság, és itt nincs különbség azok között, akik mennek és azok között, akik maradnak. Mindkét csoporthoz tartozók számára titok, hogy mit hoz a holnap, hogy mi lesz azzal a sok tárggyal és szellemi képződménnyel, amit őriznek az itt maradók, és amit itt hagynak a távozók. Közelednek a ködös reggelek és esték, de folytatódnak a rohanások, a ködös szürkeségben sem itt, sem máshol nem lehet tisztán látni, hogy mi az életünk értelme, célja, hova vezet az út, amin sétálunk vagy rohanunk. Egyetlen dolog a fontos: legyen, aki fogja a kezünk, legyen, aki átlátja hétköznapjainkat, és megérintsen ott, ahol kezd elhidegülni a test és a lélek.

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adományozni ünnepekkor?
Igen, ilyenkor mindig nagyobb hangsúlyt fektetek az adományozásra.
Előfordul, hogy valamely felhívás kapcsán én is adományozok
Ugyanúgy adományzok egész évben
Nem adományozok se ünnepekkor, se máskor
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. december 11.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db édeskömény, 1 db zöld alma, 1 db hagyma, 15 dkg sárgarépa, 2 ek. olaj, 6 dl ...