×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
13 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Osztály-összevonások lesznek?

2014.02.12 - 10:32
Megosztás:
Osztály-összevonások lesznek?

Túl nagy létszámú osztályok indítására kötelezne egyes Szatmár megyei iskolákat a tanfelügyelőség a következő tanévtől. Sokan elégedetlenkednek a diákokat sújtó beiskolázási terv miatt.

 

Minden valószínűség szerint pénzt szeretne spórolni az oktatásügyi tárca, emiatt próbálja elérni egyes megyei tanfelügyelőségek révén azt, hogy vonjanak össze szeptembertől osztályokat, illetve menesszenek tanárokat — vélekedett lapunk érdeklődésére Kereskényi Gábor. A parlamenti képviselő szerint a Szatmár megyei főtanfelügyelő hozzáállása igen sok kárt okozhat, mivel elsősorban a minisztérium elvárásainak próbál megfelelni ahelyett, hogy a szatmári oktatási rendszer érdekeit tartaná szem előtt. Elmondta: tudomása szerint Mariana Roman több iskolaigazgatót szólított fel arra, hogy ott, ahol a diáklétszám nem éri el a 34 főt, javasolják maguk az osztály-összevonást. Kereskényi szerint az utasítást azért nem adja írásba, mivel jogilag ez nem támasztható alá. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy egyes igazgatók — köztük magyar tannyelvű intézmények vezetői is — eleget tesznek a követelésnek, főképp azért, mert évek óta nem szerveztek igazgatói versenyvizsgákat, így minden vezetőt a tanfelügyelő nevez ki egy-egy évre, az érintettek pedig féltik állásukat. Hozzátette: jövő héten részt vesz egy, a tanügyminiszterrel tartandó tárgyaláson, ahol felveti ezt a problémát, illetve megoldást sürget majd a megkezdett ingatlan-beruházások ügyében is.

Kevesebb magyar osztály indul az Eliadéban?

Megyénk több iskolája esetén kezdeményezte a főtanfelügyelő az osztály-összevonást azokon az évfolyamokon, ahol a diákok létszáma nem haladja meg a 34-et — tudtuk meg Kereskényi Gábor parlamenti képviselőtől, aki jogtalannak nevezte a szóbeli intézkedéseket. Mint elmondta: az érvényben levő törvények nem tartalmaznak erre vonatkozó előírást, ezért jövő héten megkísérlik az oktatásügyi miniszternél elérni, hogy ne kényszerítsék túl nagy létszámú osztályok indítására a szatmári iskolákat. Mint megtudtuk, többek között a szatmárnémeti Mircea Eliade Általános Iskolát fenyegeti az a veszély, hogy 34 fős nyolcadik osztályt kell indítsanak a magyar szekción. Szabó Jolán igazgatóhelyettes lapunk érdeklődésére elmondta: igen szomorúnak tartja, hogy erre akarják őket kényszeríteni, mivel az összevonásnak a diákok ihatják meg a levét. „Minden gyereknek megvannak a maga sajátos nevelési-oktatási szükségletei, mindegyik egy külön egyéniség, ehhez kell igazítania a tanárnak a tevékenységét. Ilyen sok gyerekre pedig képtelenség kellő mértékben odafigyelni, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy speciális igényekkel rendelkező diákjaink is vannak” — fejtette ki Szabó Jolán, hozzátéve, hogy minden követ igyekezett megmozgatni ez ügyben, de egyelőre nem ért el eredményt. Elmondta: pedagógus elbocsátására emiatt a következő tanévtől még nem kényszerülnek, mivel egyik kollégájuk nyugdíjba megy, akinek óráit elosztották egymás között. Azonban ilyen, úgynevezett mozaik-katedrákkal csak egyetlen évig működhetnek, így mindenképp szorgalmazná, hogy ne szüntessék meg a párhuzamos osztályokat. Hozzátette: bár folytattak egyeztetéseket ez ügyben a tanfelügyelőséggel, végül a beiskolázási terv összeállításánál figyelmen kívül hagyták a javaslatait.

 

Babos Krisztina