×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
11 °C
szitálás
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Ősztől lesz tornaterme a halmi iskolának

2014.04.23 - 09:58
Megosztás:
Ősztől lesz tornaterme a halmi iskolának

A következő tanévtől jól felszerelt tornateremben sportolhatnak majd a halmi diákok, ugyanakkor — szintén oktatási célból — felújítják a piros téglás iskola mögött levő épületet is.

 

Nagyszabású tatarozási munkálatokba kezdett Halmi község önkormányzata: amint Incze Lajos polgármester lapunknak elmondta, őszre kész lesz a tornaterem, melyet az óvoda hátánál levő ingatlanban alakítanak ki. Dolgoznak ugyanakkor a piros téglás iskola mögött lévő, meglehetősen rossz állapotú épületen is, melyet a jövőben szintén az oktatási intézmény rendelkezésére bocsátanak. Az elöljáró érdeklődésünkre kifejtette, a sportteremnél igen sok a munka: meg kell javítani a tetőt, belső felújításra is szükség van, továbbá központi fűtéssel is el kívánják látni az épületet. A munkálatokat az önkormányzat saját alkalmazottaival végezteti, melyek költsége becslések szerint eléri a 200 ezer lejt. „Szeptembertől egész biztosan használható lesz az épület, a belső munkálatokkal és a tetővel iskolakezdésig mindenképp végzünk — fejtette ki Incze Lajos. — Ha a külső felújítás nem is lesz meg a nyár folyamán, a gyerekek a tornatermet mindenképp igénybe vehetik majd.” A polgármester szerint égető szükség volt már arra, hogy megfelelő körülményeket biztosítsanak a diákoknak a sportoláshoz, a 700 tanuló ugyanis mindeddig a szabadban volt kénytelen télen-nyáron tornázni. A szóban forgó ingatlant korábban a pénzügyi igazgatóság használta, azonban az önkormányzatnak sikerült visszaszereznie a tulajdonjogot. A piros téglás iskola mögötti épületet pedig a gyermekvédelmi hatóság használta — ezt 3 éve kapta vissza a község. Az elöljáró szerint ha a munkálatokkal, valamint a telekkönyvezéssel itt is sikerül végezniük, hivatalosan átadják az iskolának az épületet. A tetőt saját erőből már megjavították, a beruházás folytatására pedig európai uniós forrásból kívánnak pénzt szerezni. Incze Lajos szerint erre jó esélyük van, a 2014–2020-as EU-s költségvetési periódusban ugyanis várható iskolaépületek tatarozását támogató programok kiírása is.

Babos Krisztina