×
2024. 04 16.
Kedd
Csongor
15 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Ősztől már beindulhat az új óvoda

2018.01.31 - 13:10
Megosztás:
Ősztől már beindulhat az új óvoda

Ha minden az elképzeléseknek megfelelően halad, ősztől már az új református óvodában kezdik a tanévet a kis óvodások. A magyar kormány támogatja az intézmény felépítését.

Folyamatos a munka a Nagykárolyi Református Egyházmegyében, summázta kérésünkre Tolnay István esperes, a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség lelkésze. Mint mondta, a kertvárosi gyülekezet 1862 tagot számlál, és szerencsére az utóbbi években mintha kezdene megállni a gyülekezet apadása.

„Tavaly 30 egyháztagunkat temettük el, 18-at kereszteltünk, ez azt jelenti, hogy 12 fővel apadt a gyülekezetünk, viszont ez az apadás már kisebb mértékű, mint a korábbi években. Az egyházmegye életét tekintve azt mondhatom, hogy a megválasztásom óta eltelt időszakban nagy kihívást jelentett számomra a reformáció 500. évfordulója, hiszen számos rendezvényen voltam jelen résztvevőként, és többnek szervezője is voltam. Egyházmegyénkben hét rendezvény volt az évforduló kapcsán, amelyek közül három kimondottan a Ref. 500 tematikájához kapcsolódott, míg a fennmaradó négy az éves események kategóriájába sorolható, azonban ezúttal az évfordulóhoz illesztettük ezeket is. Örömmel látom, hogy a lelkipásztorok tisztességgel és becsülettel igyekeznek helytállni gyülekezeteinkben. Törekvések vannak arra vonatkozóan is, hogy pályázati úton szerezzenek finanszírozást a lelkészi hivatalok felújítására. Én csapatmunkára törekszem az egyházmegye élén. A szolgatársaimmal konzultálva hozzuk meg a döntéseket az egyházmegyét érintő ügyekben” — mondta Tolnay István esperes.

A kertvárosiak lelkészét arról is kérdeztük, hogyan zajlik a kialakítás alatt lévő Kálvin-központ és református óvoda építési munkálata.

„A téli ünnepek miatti szünet véget ért, így tovább dolgoznak a templomon és az óvodán is. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az utóbbi időszakban inkább az óvoda építése élvez prioritást. Ennek több oka is van, a legfontosabb talán az, hogy szeretnénk határidőre elkészíteni az óvodát. Ez az építő cég ajánlata értelmében idén nyáron történne meg. Remélhetőleg minden jól alakul, és nem lesz csúszás. Nyilván a templomépítés is fontos számunkra, azzal is foglalkozunk, hisz nagyon nem szeretnénk, hogy az egyik a másik rovására épüljön, de egyelőre a magyar kormány támogatásának köszönhetően az óvoda építésére van meg a teljes anyagi fedezet. A templom építésére nincs még meg a teljes anyagi fedezet, annak ellenére, hogy december közepén megérkezett a magyar kormánytól az a 30 millió forint, amit ezúton is hálásan köszönünk. Az óvodaépítési ötletünk nem új keletű, hiszen legalább 15 éve érlelődő gondolata a gyülekezetünknek. Akkor egy olyan elképzelés volt, amely egy kétcsoportos óvoda indítására vonatkozott. Mi lemondtunk erről, mert tapasztalataink szerint a Kálvin-központ kisebb méretben is kiszolgálja a gyülekezet közösségi igényeit, viszont amikor a KREK közvetítésével megkaptuk az ajánlatot, hogy mégis építsük meg az óvodát, nyilván igent mondtunk a lehetőségre. Az az elgondolás, hogy a nagykárolyi önkormányzattal és az 1-es számú napköziotthonnal partnerkapcsolatban hozzuk létre az óvodát. Állami támogatású óvoda lesz a református egyház épületében, s emiatt lesz az elnevezésében is a református óvoda megjelölés. Két óvodai csoport lesz itt kicsi-középső és középső-nagy korcsoport szerinti elosztásban. A kiscsoport indulásához mi gyűjtöttük össze a gyermekeket, míg a másik csoport az 1-es napköziből érkezik majd a megállapodásunk értelmében” — mondta Tolnay.

 Tőtős Tímea