×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Öt-kettővel nyitott itthon a Tasnád

2018.04.14 - 22:48
Megosztás:
Öt-kettővel nyitott itthon a Tasnád

Győzelemmel mutatkozott be idei első hazai tétmérkőzésén a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata, és az idénybeli nyolcadik sikerével megerősítette a tizedik pozícióját a Liga 3 5-ös csoportjában.

Remekelt a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata a Liga 3 huszonkettedik fordulójának a mérkőzésén, és 5–2-re győzött az idei első hazai tétmeccsén a Feleki FC ellen. Cristian Popa edző és legénysége így fellélegezhet egy kicsit, hiszen ezzel a teljesítménnyel talán sikerült felejtetni az utóbbi két kolozsvári bajnoki kudarcát, amit egy 11–0-s összesítéssel zártak.

Szombaton egy határozott, és nagy kedvvel játszó tasnádi alakulat állt fel egy új, piros-kék mezben, amelyet egy kolozsvári IT-cég vásárolt meg az Unireának. Már az első kapura tartó labda betalált: a 3. percben Gabriel Cădar végzett el szögletet jobb oldalról, amely Alexandru Samoilă nagy meglepetésére éppen a rövid sarokra tartott; a hálóőrnek ugyan sikerült a gólvonalról menteni, de a védők nem tudtak felszabadítani, Varga Márkusz pedig nyolc méterről az üres kapuba emelt (1–0).

Tíz perccel később Raul Stanciu növelhette volna a előnyt, azonban a 18 méterről elsütött szabadrúgás után Samoilă a kapufa tövéről szedte ki a labdát. Válaszként Florin Stelea egyenlíthetett volna, de Sebastian Moroz védeni tudta a lapos lövést.

A 27. percben már kettővel vezetett az Unirea: Paul Gombar lökte fel Nagy Zoltánt (Imi) a büntetőterületen belül, amiért Mihai Spînu játékvezető 11-est ítélt; a pontrúgást Cădar értékesítette (2–0).

A második találat után kicsit visszavett a tempóból Cristi Popa legénysége, és ezzel magátra húzta ellenfelét. Nem sokáig sikerült középpályán tartani a játékot, ugyanis Cădar eladott labdája után Marius Cosovan lódult meg Moroz kapuja felé. A feleki csatár rávezette a szatmári hálóőrre a labdát, amely elsőre nem tűnt okos megoldásnak, ugyanis a kapus védeni tudott, viszont a labdát nem sikerült megőrizni, a kipattanót pedig Andrei Stanciu emelte az üres kapuba (2–1).

Sokként érhette a szépítő találat a hazaiakat, ugyanis a Szeben megyei ellenfél továbbra is enyhe fölényben játszott. Sőt, a szünet előtt Moroz remek reflexszén múlt, hogy nem sikerült a vendégeknek egyenlíteni: egy beadás után Ionuț Bărculeț fejelhetett zavartalanul a kapura, de a léc alá tartó labdát a szatmári kapus szögletre kanalazott.

Maradt a 2–1-es eredmény a szünetig, habár az utolsó pillanatokban Parnău Márk éles szögből meglőtt labdája kevéssel ment a kapu mellé. De fordulás után mégis sikerült visszaállítani a két gólos fórt: Cădar szabadult a kapura jobb oldalon, lövése után a labda a kapusról Nagy Imi elé pattant, aki hibátlanul emelt a hálóba (3–1).

Ismét beállt védekezni az Unirea, viszont a vendégek támadásai már erőtlenek voltak. Ezzel szemben a tasnádiak minden egyes támadó megmozdulása veszélyes volt. A 64. percben be is talált a hazai csapat: a 16-oson belül Nagy Imi tette ki a labdát Cădar elé, aki külsővel Samiolă kapujába bombázott (4–1).

Az Unirea csatára, illetve Pavel Nemeș, Nagy Imi és Parnău több mint féltucatszor vették célba az ellenfél kapuját, de eredménytelenül, míg a túloldalt a hajrában Ionuț Bratimă szabadrúgása védhetetlenül vágódott Moroz kapujába (4–2). De nem maradt az a végeredmény, azt ugyanis a másik tasnádi származású srác, a csereként feljött Mădălin Bolba állított be: Mihai Popa jobb oldali keresztlabdájára érkezett középen, és közelről, kapásból küldte a lasztit a kapuba (5–2).

„Egy jó csapatot vertünk ma. Szerencsére sikerült túltennünk magunkat az elmúlt hetek nehéz pillanatain, így sikerült győzelemmel bemutatkozni a hazai közönség előtt” — nyilatkozta a mérkőzés után Cristi Popa, aki először vezettek Tasnádon tétmeccsen az Unireát.

A télen szerződtetett szakvezető úgy véli, hogy legénysége teljesítménye összehasonlíthatatlan volt az elmúlt meccsek játékával. „Átbeszéltük a problémákat, és a fiúk azt játszották, amit kértem tőlük. Szerintem nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna” — tette hozzá a 38 éves edző.

Ezzel a sikerrel a Tasnádi Unirea megerősítette tizedik helyét az 5-ös csoport táblázatában, és kilenc pontra növelte előnyét a tizenegyedik felekiekkel szemben.

Liga 3, 5-ös csoport, 22. forduló

Tasnádi Unirea – Feleki FC 5–2 (2–1)

Gólszerzők: Varga (3. perc), Cădar (27., 64. – az elsőt 11-esből), Nagy Zoltán (49.), Bolba (90+4.), illetve A. Stanciu (35.), Bratimă (84.).

Unirea: Moroz – Ciul, Vădan, Varga, Bercean, Nemeș (Bolba, 68. perc), R. Stanciu (R. Silaghi, 90+2.), Cubaș, Parnău, Cădar (M. Popa, 89.), Nagy (Székely, 80.). Vezetőedző: Cristian Popa.

További eredmények

Kolozsvári CFR II – Szászmedgyesi Gaz Metan II 3–0

Magyarigeni Performanţa – Vidombáki Viitorul 3–0 (játék nélkül)

Dési Unirea – Gyulafehérvári Unirea 1–3

Alsógáldi Industria – Lénárdfalvi ACS 0–3

Szászrégeni Avântul – Kudzsiri Metalurgistul 0–1

Kolozsvári Universitatea – Kolozsvári Sănătatea 2–1

1

Universitatea

20

16

2

2

52–11

50

2

Kudzsir

21

12

6

3

35–19

42

3

Magyarigen

20

12

5

3

41–20

41

4

Lénárdfalva

21

12

4

5

45–21

40

5

Alsógáld

21

12

4

5

36–24

40

6

Gyulafehérvár

21

11

5

5

36–18

38

7

CFR II

21

9

5

7

37–24

32

8

Sănătatea

20

7

8

5

32–20

29

9

Szászrégen

21

8

4

9

27–29

28

10

Tasnád

20

8

3

9

29–39

27

11

Felek

20

4

6

10

20–39

18

12

Gaz Metan II

21

4

5

12

20–40

17

13

Radnót

20

2

7

11

26–43

13

14

Dés

21

3

2

16

16–43

11

15

Vidombák

20

1

0

19

15–77

3*

* Visszalépett a bajnokságból.

Pesek Attila