Öt perc alatt elintézték Kolozsvárt
Utoljára módositva: 2019-11-24 21:32:59

A Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata a szünetet követő parádés öt perccel gyűrte le kolozsvári ellenfelét edzője, az olasz Mauro Procaccini „bemutatkozó” mérkőzésén. A többit hamar el kell felejteni.

Az eredményt illetően jól sikerült az olasz Mauro Procaccini bemutatkozása a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának a kispadján, mivel a szatmáriak tizennégy ponttal verték vasárnap este a vendég Kolozsvári Universitateát a Nemzeti Liga 5. fordulójának mérkőzésén.

Semmi meglepő nem volt Procaccini kezdő ötösében: Bernice Mosby, Oláh Andrea, Maja Miljkovic, Alina Podar és Andreea Huţanu kezdett. Az ígéretesnek tűnő kezdés után a Szatmárnémeti VSK hamar kiengedett. Podar és Mosby pontjaival négy perc után öttel vezettek a hazaiak (9–4), amikor összesett a szatmári védelem, Andreea Fleşer triplája pedig a 8. perc elején vezetéshez juttatta a kolozsváriakat (11–13). Ekkor azonnal időt kért Procaccini, és négyet cserélt: Adina Stoiedin, Carla Popescu, Julija Gladkova és Adina Pop álltak be, viszont nem sikerült meglepni az ellenfelet. 11–16-ra meglépett az „egyetemista” gárda. Innen jött vissza a VSK, és Mosby pontjaival szatmári vezetéssel zárult az első tíz perc (18–16).

A második negyed gyenge játékát jól tükrözi, hogy öt perc után még csak 2:5 volt a részeredmény. Be is húzta a félidő előtti tíz percet Iannis Koukos edző alakulata (31–32), viszont a szünet után megtörtént a „csoda”.

Harcias, pontos, gyors játékkal a 24. percben Mosby, Podar, Oláh és Miljkovic tizenegyet tett a két csapat közé (43–32). Artavia Ford pontja jelentette az Universitatea első találatát a második félidő ötödik percében, de nem követte már látványos felzárkózás, sőt, Gladkova és Stoiedin parádéival a VSK plusz tizenöttel (56–41) fordulhatott a zárónegyedre.

Tartotta az eredményt a VSK, majdnem minden kolozsvári találatra volt válasza a szatmári csapatnak, amely így esélyeshez méltón hozta a kötelezőt és a két pontot.

A szatmáriak veretlenek a csoportban, de abban bízunk, hogy a játék minősége egy kicsit javulni fog a továbbiakban. A súlyos sérülése miatt a kispadra szorult Brittany Denson a mai naptól elkezdi a teljes értékű edzéseket, s bízunk benne, hogy vele már 40 percen keresztül fog szárnyalni a VSK.

Folytatás szombaton Aradon, a hatodik forduló mérkőzésével.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, Nyugati csoport, 5. forduló

Szatmárnémeti VSK – Kolozsvári Universitatea 68–54 (18:16, 13:16, 25:9, 12:13).

VSK (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): Mosby (15/7/3), Oláh (6/4/4), Miljkovic (12/5/2), Podar (15/6/0), Huţanu (2/3/1), Gladkova (5/2/1), Popescu (2/0/0), Pop (3/0/1), Stoiedin (8/4/0), Croitoru (0/1/0). Vezetőedző: Mauro Procaccini.

Universitatea (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): Kilin (7/2/3), B. Fota (8/2/2), Fleşer (11/5/0), Neagu (3/3/1), Ford (18/17/0), D. Fota (0/1/0), Stoica (2/1/0), Uiuiu (5/3/2), Bölöni. Vezetőedző: Iannis Koukos.

Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. január 28.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 csokor újhagyma, 6 ek. olívaolaj, 1–2 szelet szikkadt kenyér, 50 dkg csirkemellfilé (darálva), 1 db tojás, só, ...