Óvári: egy település múltja és jelene

Szatmár megye egyik legrégebbi településének múltja ott van a történelemkönyvekben és az egyháztörténeti kiadványokban megírva, jövője viszont attól függ, hogy mit tesznek érte jelenlegi lakosai, képesek-e folytatni őseik küzdelmét a megmaradásért.

Óvári nevét az oklevelek 1312-ben említik először Ovari néven. Első birtokosa, a Csák nemzetségbeli Nagy Barc fia, Péter felvette az Óvári vezetéknevet. A XIV. század végén a Csaholyiaké és a Drágfiaké volt, 1483-ban Szokoly dános csanádi püspök és testvérei királyi adományként Hunyadi Mátyástól megkapták az egész Óvárit, a Szamos révjével együtt. A XVI. században a Báthoriaké volt, 1609-ben Vetési László lett a birtokosa. A település nem volt mindig a jelenlegi helyén, mert az árvíz többször elmosta. A XVIII–XIX. században a Szilágyi, a Mátay, a Pogány, a Peley és a Rápolthi Nagy családok birtokolták. A XX. század elején a településnek vasas gyógyfürdője is volt. A település határában található Babod dűlő, mely egy elpusztult település emlékét őrzi. Borczhalom nevű dűlőről pedig egy népi legenda maradt fenn: az itteni lakosság úgy tartja, hogy Árpád Borcz nevű vezéréről kapta a nevét. Óvári a trianoni békeszerződés előtt Szatmár vármegye csengeri járásához tartozott.

A mai Óvári

Juhász Lajossal polgármesterrel lassan kocsikázunk végig a falu főutcáján. Ha arra gondolunk, hogy több száz éve Óvárinak városi rangja volt, találgathatjuk, hogy mi befolyásolhatta a fejlődését a mostani irányba, hiszen ha összehasonlítjuk a megye más falvaival, akkor Óvári jelenleg eléggé alul helyezkedik el a fejlődési rangsorban. A polgármester szerint ennek sokféle magyarázata van. A kommunizmus éveiben nehezen lehetett megközelíteni a települést, senki sem akart itt házat vagy házépítésre alkalmas telket venni, mert állandóan katonák őrizték a falut, nehogy valaki átszökjön a határon. Nagyon sok fiatalt így sem lehetett megállítani, minden kockázatot vállalva nekivágott a zöldhatárnak, és szerencsét próbált. Volt, akinek sikerült, volt, akinek nem. A végén főleg az idősek maradtak a faluban, akik beérték azzal, ami van, nem törekedtek többre. Ezért van az, hogy a faluban még mindig a több évtizeddel ezelőtt épült házak vannak többségben. Néhány éve beindult egy fejlődési hullám, nagyon sok fiatal visszatért szülőfalujába, és itt próbál boldogulni, a most felcseperedő ifjúság nagy része pedig nem is gondol arra, hogy városra költözzön.

A kultúrotthonhoz érve egy szorgoskodó csoporttal találkozunk, akik a település nagy ünnepére készítik elő a kultúrotthont: szombaton avatják fel Tordai Demeter püspök mellszobrát, megemlékeznek az óvári zsinatról, és hálát adnak a templom felújításáért. Bíró Attila tanácsos felel a vendégek ellátásáért, most számolgatja, hogy milyen élelmiszerből mennyit kell venni, és hogyan kellene berendezni a kultúrotthont, hogy abban mindenki elférjen.

Kapcsolatok

— Ahhoz, hogy Óvári megkapja a maga rangját, ki kell fejleszteni az infrastruktúrát – magyarázza Juhász Lajos. — Évek óta húzódik az útaszfaltozás ügye, a munkálat elvégzése a megye feladata lenne. Mi már rég korszerűsítettük volna helyi pénzforrásokból, de ha helyi önkormányzati pénzt költünk megyei út javítására, akkor nagyon a kezünkre ütnek. A megoldás az lenne, ha Románia mielőbb csatlakozna a schengeni övezethez, mert akkor egy kormányközi egyezménnyel oldódna meg az Óvári és Csenger közötti útszakasz modernizálása. Akkor a település rangja is növekedne, hiszen megnőne az utasforgalom, felértékelődnének az ingatlanok, és több munkalehetőség is kínálkozna. Jelenleg igyekszünk testvértelepülési kapcsolatokat kialakítani. Jó kapcsolatot ápolunk Csengerrel, ez a kapcsolat már évtizedes múltra tekint vissza, ott vagyunk egymás rendezvényein, de más alkalmakkor is meglátogatjuk egymást, ha nem másért, egy jó bográcsos, sör és beszélgetés kedvéért. Gyakran szó esik arról, hogy ha megszűnik a határ, a két település között akár ipari parkot is létre lehetne hozni, működtethetnénk közös gépparkot és sok más egyebet. A másik testvértelepülésünk: Szamoskér. Ez egy kisebb Szamos menti település, de jó kapcsolat alakult ki nemcsak a községek vezetői között, hanem a lakosok között is. Van mit tanuljunk egymástól. Ők sokkal kevesebben vannak, de van falumúzeumuk, viszont az iskoláikat megszüntették. Egy nagyon szép modern templomuk van, de nem járnak bele olyan lelkesen a hívek, mint nálunk az óvári templomba, az idősebb korosztály itt még ragaszkodik a szokásokhoz és hagyományokhoz. Első alkalommal szervezzük meg Óvári napját, melynek első része egyházi, második része világi jellegű lesz. Reméljük, mindenki megtalálja a neki tetsző programot. A csengerieket és a szamoskérieket azok is megismerhetik, akik eddig még nem jutottak el ezekre a településekre, hiszen mindkét helységnek itt lesz a lelkipásztora, valamint délután, a szabadtéri színpadon is fellépnek magyarországi kultúrcsoportok.

Az óvári zsinat

Igaz Árpád óvári református lelkipásztor egyháztörténeti kutatásokkal is foglalkozik. Mint a legtöbb egyházközségben, hiányosak az ezeket a kutatásokat előmozdító okiratok: a kommunizmus idején az akkori hatalom elkobozta a kántortanítók és a lelkipásztorok századokra visszanyúló feljegyzéseit, amelyek pedig annak idején éppen azzal a céllal íródtak, hogy az utókor hiteles történelmi képet tudjon olvasásuk nyomán kialakítani a múltról. Óvárinak, mint említettük, gazdag történelme van, a lelkipásztort a közelgő ünnepségre való tekintettel az óvári zsinatról és Tordai Demeter óvári lelkipásztor püspökké avatásáról faggatjuk.

— Írásos feljegyzések szerint az óvári zsinatot 1554. április 4-én, a böjt harmadik vasárnapján tartották — kezdi sorolni az adatokat a lelkipásztor. — Óvári akkor mint Drágfi-birtok, Drágfi Gáspár özvegyének, Somlyai Báthori Annának volt a birtokában. A zsinat védnöke Ecsedi Báthori György, Báthori Anna második férje volt. Az 1545-ben megtartott erdődi zsinaton döntöttek úgy, hogy püspököket választanak az egyház élére. Az első püspököt (szuperintendenst) 1551-ben választották meg Hevesi Mihály szatmári lelkész személyében. Halála után, az óvári zsinaton azért jelentek meg sokan a világiak közül, mert kíváncsiak voltak, hogy milyen ceremóniával választják meg a „Reformáta Ekklésiának Papi Fő Igazgatóját”, azaz püspökét. Pápai Páriz Ferenc így ír a Romlott fal felépítése című munkájában: „Azzal is nevezetes ez az Óvári Gyűlés, hogy a Magyar Református Tanítók itt tevének püspököt elsőben”. A prédikátorok a zsinat elölülőjét, Tordai Demeter helyi tanítót választották püspökké. Bod Péter egyik feljegyzésében így ír:„A Magyar Református Tanítók Lajstromából ki van hagyva Tordai Demeter”. Ember Pál is azt jegyezte fel, hogy:„...de nagy kár, hogy állításának okát fel nem jegyezte, hogy ezen időben, mikor Óváron Tordai, Püspöknek megtétetett, már Óvár a Reformáta Vallást követte”. Az óvári zsinaton részt vett prédikátorok nagy része szász volt, akiknek akkor még élt Winner Pál püspökük (augusztus 16-án halt meg), tehát evangélikus püspököt nem lehetett választani. Az óvári zsinaton evangélikus prédikátorok is szavaztak, de Tordait református püspöknek választották meg. Nagyon sok írásos forrás van arra vonatkozóan, hogy az óvári zsinat evangélikus zsinat is volt, ezért vitatták sokan, hogy miként választhattak evangélikusok református püspököt. Tóth Ferenc A Helvétziai Vallástételt követő Túl a Tiszai Superintendentziában élt Református Püspökök élete című munkájában azt írja, hogy a reformátusok még nem váltak el teljesen az evangélikusoktól, de már erősödtek a hitviták, az óvári zsinat kevert volt. Részt vettek református és evangélikus tanítók, világi urak, közösen döntöttek arról, hogy Tordai legyen Hevesi utóda, hogy fennmaradjon a püspökség. Az ekklésiai írók Tordait méltónak tartották a püspöki szék elfoglalására, mert „nagy tudományú, példás kegyességű és buzgóságú papi személy volt”. Érdemei között sorolták, hogy az erdődi zsinaton már jelen volt, a Drágfiak és a Báthoriak papja volt. (Tordait 1556-ban Boldi Sebestyén váltotta a püspöki székben.)

Miről döntöttek?

— Az óvári zsinaton kilenc döntés született — hangsúlyozza a lelkipásztor. — Itt határozták el, hogy az úrvacsora két dologból áll: a földiből és a mennyeiből. Elhatározták, hogy az úrvacsoraosztásnál meg kell tartani a kovásztalan kenyeret; fenntartották a magánfeloldozást; az oltároknak és a képeknek a lebontása nem az egyházi szolgáknak, hanem a törvényhatóságoknak a kötelessége; kereszteléskor szükséges a keresztszülő; keresztelés után a szülőket nyilvántartásba kell venni, hogy azokat segíteni és inteni tudják; házasságkötéskor házassági hűségesküt kell tenni; meg kell tartani az egyházi ünnepeket; szuperintendenseket és főpapokat kell választani a fegyelem megőrzése végett.

Értékőrzés

A község kulturális életében, hagyományainak ápolásában komoly szerepet vállalt magára a Vetési Albert Kultúrkör, mely Török József helytörténész kezdeményezésére jött létre. Az alapítás gondolata a vetési Pátens kiadatásának 305. évfordulóján vetődött fel, 2008-ban. Ekkor az egybegyűltek megemlékeztek a híres pátensről, amit II. Rákóczi Ferenc fejedelem adott ki „az vetési mezőn” levő táborában. Török József helytörténész, az ünnepség szervezője vetette fel itt annak a gondolatát, hogy a falu legnagyobb szülötte emlékének megőrzésére jó lenne létrehozni egy szervezetet, mely állítson emléket a Vetést érintő történelmi eseményeknek, azoknak a kiemelkedő egyéniségeknek, akik a falu szülöttei voltak. Az elképzelést tettek követték, és nemsokára, azaz szeptemberben megalakult a nagy diplomata-püspök nevét viselő kulturális szervezet: a Vetési Albert Kultúrkör.

— Alakulása óta a Kultúrkör minden évben augusztus 28-án megemlékezik a Pátensről — fejti ki Török József —, képzőművészeti kiállítást szervezett az azóta lebontott emblematikus Szerdahelyi-kúriában, szüreti bállal örvendeztette meg a falu lakosságát. 2010 óta minden évben megemlékezik a nagy névadóról falunapnak beillő rendezvénnyel, emléktáblát állított Vetési Albertnek, szobrot a Vetést megjárt Rákóczi fejedelemnek. Mivel a Vetési Albert Kultúrkör célul tűzte ki a Vetéshez és Óvárihoz kapcsolódó történelmi események és személyiségek felkutatását és a köztudatba való visszahelyezését, a Vetési Albert-emléktábla és a Rákóczi-szobor után tavaly felvetettem egy kopjafa állításának lehetőségét az 1554-es óvári zsinat emlékére. Ez nem jöhetett létre, mert épp folyt a templom renoválása, bár Bú József fafaragóval már fel is vettem a kapcsolatot. Az idén a polgármester és a tanács anyagilag lehetőséget adott javaslatomra, hogy a község napja helyett inkább mind a három faluban ünnepeljünk, mert így sokkal szélesebb tömeghez tudunk szólni. Így lett május 18. Óvári napja, június 29. maradt a Vetési Albert Nap, amit ebben az évben negyedik alkalommal szervezünk meg, július 28. pedig Decebal napja lesz. A hagyományhoz ragaszkodva az óvári zsinat emlékére Tordai Demeter reformátornak állítunk szobrot, egyébként ez lesz a község második köztéri szobra. Deák Árpád szobrászművész vállalta el felkérésünkre a szobor elkészítését, és azt nemrég talapzatára is helyezte. Egy ünnepi istentisztelet és megemlékezés után leleplezzük, majd megkoszorúzzuk Tordai Demeter szobrát, és remélem, Óvári büszkeségévé fog válni. A Vetési Albert Kultúrkör szoros kapcsolatot ápol rajtam keresztül a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesülettel, amelynek egyik alapító tagja vagyok, és erről a nagy jelentőségű eseményről természetesen nem maradhatott ki ez a szervezet sem református jellege miatt sem. Az I. Óvári nap keretében — amit szeretném, ha Tordai Demeter-napnak neveznénk el, és így épülne be a köztudatba — képzőművészeti kiállítás is nyílik Bú József fafaragásaiból és Lendvai Zoltán akvarelljeiből, majd délután három órától éjszakába nyúló szabadtéri műsorral és mindenféle finomsággal, étellel-itallal tesszük szebbé és hangulatosabbá ezt a falunapot.

Elek György