Óvatos Andone a szatmári meccs előtt
Utoljára módositva: 2017-10-05 14:56:25

Barátként szorít kezet a szatmáriakkal szombaton Bogdan Andone, viszont sportszakmailag a jelenlegi csapatát kell szolgálja, vagyis pontokért utazott Temesvárról az ASU Poli legénységével.

A Temesvári ASU Politehnica labdarúgócsapata lesz a Szatmárnémeti FC Olimpia ellenfele szombaton 11 órától, a Liga 2 tizenegyedik fordulójának a szatmári mérkőzésén. A Bega-parti alakulat kispadján pedig az FC Olimpia korábbi edzője, Bogdan Andone ül, aki – egyesek szerint – új szemléletet hozott a szatmári fociéletbe.

Andone Szatmáron kapott először vezetőedzői állást, de lendületet hozott az Olimpia elfásult játékába. Ennek eredményeként a második helyre jutott a csapat a Liga 2 táblázatában, viszont következett egy nagyon gyenge időszak, közel egytucatnyi nyeretlen meccsel. Nyáron a búcsú könnyesre sikeredett, hiszen a Dacia Unirea Brăila elleni 7–0-s hazai zárást követő tájékoztatóra a játékosok is feljöttek a sajtószobába és hosszasan tapsolták és skandálták Andone nevét. „Megmutatta nekünk, hogy mit jelent a profi foci — jelentette ki akkor Cosmin Iuhas. — Elnyerte a tiszteletünket.”

Számomra egy öröm visszatérni Szatmárra, hiszen sok jó ismerőst, barátot szereztem az ott töltött év alatt. Remek emberek lakják ezt a várost — mondta tegnap lapunknak Andone, akit a temesvári csapat edzése után értük utol telefonon. — Viszont sportszakmai szempontból ezeket a kellemes érzéseket félre kell tenni. Egy jó játékot és jó eredményt várok a mostani csapatomtól.” Andone szerint egy kiegyenlített mérkőzés lesz, habár úgy véli, hogy a szatmáriak most jobb formában lehetnek, hiszen az utóbbi két bajnokin begyűjtött hat pont lendületet adhatott Ritli Zoltán edző legényeinek. Ezzel szemben az ASU Poli négy nyeretlen mérkőzést tudhat maga mögött, ezeken a találkozókon egyetlen pontot gyűjtött be. Igaz, az Olimpiának is volt egy hasonló gyenge sorozata az idény elején, viszont Andone szerint mindez egyáltalán nem tükrözi a jelenlegi játékoskeret értékét. „Az Olimpiának most sincs egy gyenge csapata. Új, jó képességű játékosok érkeztek nyáron. Természetes, hogy idő kell ahhoz, míg csapattá kovácsolódik az új keret. De úgy tűnik, most beért a csapat, hiszen hozzák az eredményeket” — tette hozzá Andone, akinek csapata a legutóbbi bajnokin 1–0-ra kapott ki hazai pályán a Dunărea Călărași-tól. Eddigi pontjainak közel felét viszont idegenből hozták a „violák”, hiszen Andone irányítása alatt 3–2-re nyertek Brăilán, majd 3–2-re verték az Academica Clinceni-t is. Igaz, Târgoviștén, Nagyszebenben és Afumațion is kikaptak, így az idegenbeli mérleg sem lehet annyira biztató a temesváriaknak. Az viszont a javukra szolgálhat, hogy szerdán 1–0-ra nyertek a Román Kupa-selejtező negyedik fordulójában, a Temes megyei negyedosztályos Bilédi Voința ellen. „Talán ez kisebb lendületet ad a fiúknak, hogy sikerült megszakítani ezt a negatív sorozatot” — mondta bizakodva Andone, aki már pénteken megérkezik Szatmárra a legénységével, hogy szombaton 11 órától pályára lépjen az Olimpia-Daniel Prodan Stadionban, a Szatmárnémeti FC Olimpia elleni bajnoki mérkőzésen.

Liga 2, 11. forduló

Szombat, 11 óra

Chindia Târgovişte – Sportul Snagov

Bukaresti Metaloglobus – FC Argeş

Academica Clinceni – Dacia Unirea Brăila

CS Baloteşti – Nagyváradi Luceafărul

CS Afumaţi – Foresta Suceava

Dunărea Călăraşi – Ştiinţa Miroslava

Szatmárnémeti FC Olimpia – Temesvári ASU Politehnica

Szombat, 15 óra

AFC Hermannstadt – Temesvári Ripensia

Vasárnap, 15.30 óra

Aradi UTA – Pandurii Târgu Jiu (Digi Sport 1)

Hétfő, 17.30 óra

CS Mioveni – Marosvásárhelyi ASA.

Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel a környezeted megóvásért?
Nem használok már műanyag szatyrokat
Energia- és víztakarékos háztartási gépeket vásárolok
Helyi termékeket vásárolok
Kisebb távolságok esetén nem ülök autóba, inkább a gyaloglást választom
A kényelemről nem tudok lemondani még akkor sem, ha az nem éppen környezetkímélő
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 24.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db konyhakész csirke, só, bors, 2 tk. kakukkfű (szárított, morzsolt), 3 db biocitrom (vagy lime), 1 fej ...