×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
17 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Pályakezdő fiataloknak segítettek

2014.03.07 - 11:08
Megosztás:
Pályakezdő fiataloknak segítettek

Szükség van a szakképzett munkaerőre Nagykárolyban — derült ki az elmúlt hét folyamán tartott állásbörzén. Azonban a szakképzettséget el kell érni valahogy, s talán nem minden fiatal előtt világos, hogy milyen szakmát válasszon. A pályaválasztás előtt álló középiskolások döntését megkönnyítő találkozót szerveztek szerdán a kora délutáni órákban a Károlyi-kastély lovagtermében. Az esemény során a végzős középiskolásoknak lehetőségük nyílt beszélgetni helyi vállalkozókkal, illetve a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség munkatársaival, akik útmutatással szolgáltak a keresettebb szakmákat illetően.

A találkozót a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság szervezte, Bogdan Georgescu igazgató köszöntötte a résztvevőket. Ónodi Enikő pszichológus-szakember is a meghívott előadók között volt, ő a hivatásválasztás fontosságát hangsúlyozta, a középiskolai tanulmányok befejezését követően. A beszédek után a diákoknak lehetőségük nyílt a különböző szakmák képviselőivel eszmecserét folytatni. A meghívott szakemberek az egészségügy, a rendőrség, az autószerelés, a gépjárművezetés, az informatika, a menedzsment és a vendéglátóipar területéről érkeztek, s igyekeztek a legbehatóbban tájékoztatni a fiatalokat arról, hogy milyen úton induljanak el, ha az általuk képviselt szakterületen kívánnak elhelyezkedni.

A tanulságos találkozó rögzítésre is került, hiszen egy németországi stáb is jelen volt, amely dokumentumfilmet forgatott a Szatmár megyei munkaerőpiacról.