Panyolára mintha hazajönnél

Nem véletlenül választották a tizenegy évvel ezelőtt első alkalommal megrendezett Határmenti Világzenei Találkozó mottójának a címben szereplő — minden túlzástól mentes — mondatot.

Valóban, Panyolára mintha hazajönnél — függetlenül attól, hogy első alkalommal vagy már sokadjára érkezel az apró, alig ötutcás falucskába, melyet a Tisza, a kertek végében kanyargó Szamos és az Öreg-Túr határol, különösen szépen rendben tartott portái előtt pedig az utcákon végig egymást érik a tömött szilvafürtöktől szinte lehasadó ágú gyümölcsfák. Sokáig elszigetelt, különös világ volt ez a falu az út végén, ott, ahol már csak a madár jár, hiszen a XX. század elejéig szinte nem fordult elő betelepülés, így nyelvét, szokásait, hagyományait tisztán tudta őrizni és megőrizni. Ez a különös hangulat, az a bizonyos „békebeli” nyugalom a mai napig szinte kézzelfoghatóan érezhető: a nagyvárosból, a zajos és pörgő „kinti” világból érkező számára mintha itt megállt volna az idő — de legalábbis kényelmesebb tempóban halad, mint a Szamos, amelyen a kézi hajtású komp visz át. S az idő még a Határmenti Világzenei Fesztivál napjaiban is kényelmesebben és békésebben csordogál. A fesztivál tizenegy éve alatt — évről évre újdonságokkal bővülve — csodálatos környezetben mutatkozik be a magyar-román-ukrán hármas határ hagyományos kultúrája népzenei koncertekkel, világzenével, különleges szabadtéri koncertekkel, visszatérő fellépőkkel (és látogatókkal), kiállításokkal, bemutatókkal, kerékpártúrával és tiszai fürdőzéssel, szatmári ízekkel és természetesen pálinkával.

Idén a talpalávalóról a modern balkáni zenét játszó Zűrös Banda, a Besh O Drom, a szatmárnémeti közönséget már többször is elbűvölő, tiszta hangú Palya Bea, Péterfy Bori és Parno Graszt gondoskodott, a színpad deszkáin pedig a kárpátaljai Kokas Banda, a Szatmár Kamara Zenekar, külön meglepetésként a különlegesen színes, dél-lengyelországi Hapson Néptáncegyüttes, a sárospataki Bodrog Néptáncegyüttes, a Szatmár Néptáncegyüttes tagjai ropták — és velük együtt, illetve utánuk a táncház keretében a fesztivál látogatói is. Szombaton délután hirdették ki Panyola legszebb portáját — igencsak nehéz volt eldönteni, a színes-illatos virágerdőkben tobzódó udvarok, porták közül melyik is a legszebb — és a fesztivál legjobb pálinkáját, pontosabban pálinkáit, hiszen a meggy-cseresznye, szilva és egyéb (kajszi, birs, dió, vegyes erdei) kategóriákban 13 arany „érmet” adtak át, s ezenfelül 8 kiemelt és 2 csúcsminősítést. A versenyre benevezett 40 pálinkaminta alaposan feladta a leckét a zsűrinek, akik azonban derekasan helytállva igyekeztek eldönteni: melyik is a legzamatosabb a felhozatalból. A kristálytisztán áttetsző, „hagyományos” pálinkák mellett számtalan különlegességet is megkóstolhattak a fesztiválozók, de nagy keletje volt a házi sörkülönlegességeknek és a limonádéknak is — leöblítve nem csak az út porát, de az ízletes töltikét, szilvalekváros csőrögét, parasztburgert (két lepcsánka között füstölt tarja) és egyéb szatmári finomságokat. A Kuckó Művésztanya népmesei komédiázásain a kicsik és a nagyok is hahotázva szórakoztak, az Aranykapu Egyesület kézműves játszóházában pedig sok-sok kedvességgel és odafigyeléssel tanítgatták a kézművesek mesterségük fortélyaira az apróságokat — az egyesület egyébként idén is egyhetes alkotótáborban tanítgatja a panyolai gyerkőcöket a bőrfonás, nemezelés, agyagozás mozdulataira.

Szabó Kinga Mária